Tavaszi és nyári kedvenceim

Legutóbb márciusban gyűjtöttem össze azokat a szerzeményeket, amikkel gazdagodtam. Viszont a tavaszi dolgok összegyűjtésére júliusban jutottam el, ezért úgy voltam vele, hogy akkor már összevonom a nyáriakkal és egy posztban írok róluk. (A bejegyzés nem szponzorált.) 

 - Idén, huszonvalahány év után megváltam a neszesszeremtől, ezért szükségem volt egy újabb darabra. A Pepcoban találtam is olyat, ami minden szempontból megfelel. Tökéletes a mérete, az elosztása, masszív az anyaga, úgyhogy remélem, sokáig tudom majd használni. Az előtte levő kisebb darab hivatalosan sminktermékek utaztatásához használható, de a vitaminjaim is kényelmesen elférnek benne. 

- Ha már tárolók, akkor ezen a vonalon haladok tovább. Bár a nyaralás sajnos idén is kimaradt, biztosan lesz majd alkalom a jövőben, amikor ismét lehetőségem lesz utazni. Általában nem hordok sok ékszert a mindennapok során (és nyaraláskor sem), de mivel nem túl nagy ez a dobozka, sokkal kényelmesebb és praktikusabb fülbevaló vagy nyaklánc tárolásához, mint a ruhazseb. 

- Még tél végén fogyott el az arckrémem és hosszas keresgélés után egy tápláló nappali és egy éjszakai hidratálókrém mellett döntöttem. Mindkettő nagyon jó választás volt, az elmúlt fél év során nem is használtam mást az arcápoláshoz. A tápláló krémnek kellemes az illata és nagyon hamar beszívódik, gond nélkül lehet rá sminkelni. A hidratálókrém pedig a napégést is remekül orvosolja, úgyhogy ezzel a két krémmel nagyon jól jártam. 

- A zöld csomagolású krémet lábápoláshoz vettem meg és bár kicsit hígabb az állaga a kívánatosnál, összességében elégedett vagyok vele. 

- A szempillaspirál és a lakkok utánpótlásként szolgálnak, mert nyáron kifogytam ezekből a termékekből. 

Laura Barnett: Variációk egy párra

Fülszöveg: "Tizenkilenc éves koromban sétáltál be az életembe. Te voltál az egyetlen férfi, akit valaha szerettem - reményem sincs, hogy egyszer mást szeressek. Elvettél mindent, amit együtt csináltunk, mindent, amit egymásnak jelentettünk, és porig égetted, megsemmisítetted: nem maradt belőle más, csak hamufelhő."
Eva és Jim 19 évesek, a cambridge-i egyetemre járnak, amikor 1958-ban útjaik keresztezik egymást. Jim sétál. Eva biciklizik. És kis híján összeütköznek. Ami ezután történik, meghatározza a jövőjüket. Életútjuk három különböző variációját kísérhetjük végig egészen napjainkig, együtt és külön, ahogyan szerelmük története más-más fordulatot vesz. A Variációk egy párra nagyszerű regény arról, hogy döntéseink függvényében hányféle irányt vehet az életünk. 

A fülszöveg alapján ez a regény a "mi lett volna, ha..." gondolatsor köré épül. Három lehetséges alternatívát látunk, amelyek kezdőpontja azonos (ez Eva és Jim találkozása), de a folytatás már jelentősen eltér egymástól. Mindkettejük sorsa másképpen alakul, a későbbiekben mégis számtalanszor egymás mellé sodorja őket az élet, ami aztán szintén hatással lesz a további sorsukra. Az alapötlet alapján tehát már sejteni lehet, hogy ez a regény bizony több évtizedet is felölel.

A könyv elején még viszonylag egyszerű volt követni a történetszálakat, de kb. az első 70 oldal után elvesztettem a fonalat. Nem tudom, mennyire segített volna, ha egyhuzamban olvasom végig a könyvet (gyanítom, hogy semennyire), de nem mindig tudtam követni, hogy melyik variációban ki kivel van együtt, és melyik gyerek és rokon kihez köthető. Nagy dózisban és töményen kapjuk az információkat és mire elmerülnénk bennünk, addigra már egy másik variációba csöppenünk bele. Nehezítő tényező az is, hogy a különböző variációk sem mindig ugyanazokra az évekre és eseményekre fókuszálódnak. Szóval nem kevés figyelmet kíván a regény az olvasótól. 

A rohamtempó miatt nem igazán lehetett kötődni a szereplőkhöz, lényegében csak Eva és Jim sorsáért lehetett izgulni. Mivel a három variációban más és más események történnek velük, amik más-más következményeket eredményeznek, érdekes volt látni, mennyire apró dolgokon tudnak múlni az élet fordulatai. Hogy mi történik, ha x dolog mellett döntünk y helyett. És ha jobban belegondolunk, ez tényleg így van. Már csak emiatt is kíváncsi voltam, hogy vajon mikor jön el az a pont, amikor Eva és Jim mindhárom alternatívában egymás mellett, egy párként él. Mert az elmulasztott lehetőségek és a megélt élettapasztalatok mindegyik variációban erre futnak ki. 

Furcsa, de egyszerre untatott és tetszett is ez a regény. Egy idő után nekem túl sok volt az unalmas parti és a semmitmondó beszélgetés, a megcsalás és a szétköltözés. Ugyanakkor nagyon sok olyan témát felhoztak az egyes történetszálak, amikről ritkán lehet olvasni és tartalmassá tették a regényt. Ilyen például a siker(telenség) kezelése, az önazonosság kérdése, a gyász, a fájdalom, a boldogság (és annak hiánya), a párkapcsolati nehézségek, a betegségekhez való viszonyulás, a magánélet és a karrier egyensúlya, a gyereknevelés, a szülő-gyerek kapcsolat, valamint a szerelem különböző fázisainak, magasságainak és mélységeinek megélése. Ebből adódóan a három életút közül nekem az tetszett a legjobban, amelyikben Ted Eva férje. 

A nem szokványos szerkezeti felépítés, a komolyabb témák és a szépen kidolgozott befejezés miatt nem bánom, hogy elolvastam Laura Barnett regényét, mert tényleg egy kerek egész és életszerű történetet kaptam. Remek lett a magyar fordítás is, élveztem a gazdag és változatos szókincset, Komáromy Rudolf munkája nagyon sokat hozzátett a regény olvasásának élményéhez.

Ruben Brandt, a gyűjtő (2018)

Ruben Brandt pszichoterapeutát rémálmok gyötrik, amelyekben legendás művészeti alkotások kísértik. Négy profi tolvaj páciensét bízza meg azzal, hogy lopják el neki a festményeket, és ez talán segíthet neki felülemelkedni a félelmein. 

Magyar animációs mozifilm. Kicsit ízlelgetnem kellett ezt a zsánert, mielőtt nekikezdtem volna ennek a filmnek, mert alapvetően nem kedvelem ezt a filmtípust. A Ruben Brandt is inkább a krimivonallal keltette fel az érdeklődésemet, ezért próbáltam más szemmel nézni ezt az alkotást. Hamar megértettem, mitől különleges ez a film és összességében nem bántam meg, hogy megnéztem. 

A képi világ teljesen magával ragadó. Gyönyörűek a hátterek, sokszor olyannak tűnnek, mintha a valódi réteket, erdőket és városokat filmezték volna le. Pedig nem! Tényleg olyan az egész film, mintha egy festményt nézne az ember, amire furcsa arcú alakokat helyeztek. A furcsát szó szerint kell érteni, ebben a filmben ugyanis teljesen természetes, hogy valamelyik szereplőnek több szeme vagy természetellenes formájú feje van. Ez pedig tökéletesen illik ebbe az álom és valóság között egyensúlyozó világba. 

Merthogy Ruben Brandt rémálmai is olyanok, hogy szinte bekúsznak az ember bőre alá és valóságos borzongást okoznak. Az első szürreális rémképeknél még öncélúnak tűnt ez a megoldás, de ahogy haladunk előre a filmben, rájöttem, hogy ez nagyon is indokolt. Ruben ugyanis így próbálja feldolgozni a gyermekkorában elszenvedett traumákat. Nekem ebből a szempontból is izgalmas volt a film, a festmények ellopása a keretet adta meg hozzá. 

A krimi miatt az akció sem hiányozhat a filmből (a nyitójelenetet követő üldözés egészen zseniálisan van megcsinálva), de logikát nem érdemes keresni benne. Inkább egyfajta tisztelgést mutat a műfaj iránt, egyes jelenetsorokat ma már klasszikusnak számító filmekből vesz át. Mindezt a zene teszi igazán élvezhetővé, ahol a különleges dallamok mellett ismert slágerek is feldolgozásra kerülnek. Szóval a film egészén érezni a művészet minden aspektusát: filmet, képzőművészetet, zenét és humort. Ettől lett valóban egyedülálló gyűjtő Ruben Brandt. 

Értékelés: 10/10

Guillaume Musso: Ott leszel?

Fülszöveg: Elliott Cooper, a neves San Francisco-i sebész harminc éve nem tudja elfelejteni élete szerelmét. A bájos Ilenát baleset érte, de Elliot azóta is önmagát vádolja a haláláért. Aztán egy napon, amikor a Vöröskereszt önkénteseként éppen Kambodzsában dolgozik, különös ajándékot kap egy hálás öregtől: egy fiolát, tele kicsi, sárga pirulákkal és egy mágikus ígéretet: ha sorra beszedi őket, újra láthatja Ilenát.

Elliott élete új értelmet nyer: egy-egy napra visszatérhet a múltba és találkozhat szerelmével, sőt egykori énjével, az akkor harmincéves, forrófejű és forróvérű fiatal orvossal. Vajon jóváteheti-e a hibát, amit annak idején elkövetett, megakadályozhatja-e Ilena halálát, újraírhatja-e kettejük közös történetét? 

Igen, egy újabb Musso-könyv, de mivel az eddig olvasottak tetszettek, igyekszem minél több könyvét elolvasni az írónak. A fülszövegben lényegében minden benne van ennek a regénynek a cselekményéből és bár alapvetően szeretem az időutazós dolgokat (legutóbb az Éjfél könyvtárban is ez fogott meg), ez a könyv mégsem rántott be azonnal. A könyv feléig úgy voltam vele, hogy "Jó, jó, de mikor történik meg az áttörés? Mikor jön az a fordulat, ami a feje tetejére állítja az eseményeket?" Nos, erre az idős Elliott harmadik, floridai utazásáig kellett várni. Számomra onnantól lettek még izgalmasabbak és elgondolkodtatóbbak a történések. 

Ezen a ponton merül fel ugyanis, hogy vajon Elliott meg tudja-e menteni Ilenát. Egyáltalán lehetséges ez valamilyen módon? Tényleg újra lehet írni a múltat? Na és mi történik akkor a jelennel és a jövővel? A felmerült kérdésekre szép lassan a válaszok is megérkeznek, miközben bepillantást nyerünk Elliott és Ilena mindent elsöprő szerelmébe, valamint Mattot is megismerjük. Érdekes, hogy a regény szinte végig csak hármójukról szól (na meg Angie-ről, Elliott lányáról), de így sem éreztem azt, hogy túl kevés lenne a szereplő. Sőt. Annyira árnyaltak és sokrétűek, hogy mindegyikük sorsára kíváncsi voltam és egyformán tudtam izgulni értük.

Ha az időutazástól és a valószínűtlen eseményektől elvonatkoztatunk, akkor a regény mégiscsak az emberi kapcsolatokról szól: a sírig tartó szerelemről, az évtizedeket felölelő barátságról, a harmonikus apa-lánya viszonyról és arról, hogy ki mit hajlandó megtenni annak érdekében, hogy ezeket megmentse. A nagy csavarok és fordulatok ezúttal elmaradtak, de nem is hiányoltam őket. Annyira megható és kerek egész volt a regény zárása, hogy nem volt utána hiányérzetem. 

"A szerelmen és a barátságon kívül az ember eddig még nemigen talált mást, amivel elviselhetővé tehető az élet, de adódnak helyzetek, melyekből csak egyedül képes kilábalni."

A helyszín egyébként ezúttal San Francisco és Musso ugyanolyan részletesen bemutatja, mint a korábban olvasott regényekben New Yorkot. Tetszett a korábrázolás is, az 1976-os évbe való visszautazáskor ugyanúgy megkapjuk az akkor aktuális híreket és popkulturális utalásokat, mint a későbbi évek folyamán. Ebben egy kicsit hasonlított ez a regény a Most!-ra.

Guillaume Musso: Central Park

Fülszöveg: New York, reggel nyolc óra.
Alice, a fiatal párizsi rendőrnő és Gabriel, az amerikai jazz-zongorista egymáshoz bilincselve ébrednek egy padon a Central Parkban.
Nem ismerik egymást, és arra sem emlékeznek, hogy valaha találkoztak volna. Alice előző este barátnőivel a Champs-Élysées-n bulizott, Gabriel pedig egy dublini klubban zongorázott.
Lehetetlen? És mégis...
Az első döbbenetet megannyi kérdés követi. Hogy kerültek ilyen veszélyes helyzetbe? Honnan származik a vérfolt Alice blúzán? Miért hiányzik egy töltény a fegyveréből? Ha meg akarják érteni, mi történt velük, és visszatérni régi életükhöz, Alice és Gabriel kénytelenek összefogni. Az igazság, amire rábukkannak, fenekestül felforgatja az életüket... 

A Brooklyni lány és a Most után ismét egy Musso regényre esett a választásom. A korábban olvasott regényekhez hasonlóan a Central Park is nagyon jó volt; sőt, a három könyv közül ez tetszett eddig a legjobban. Gyönyörűek a tájleírások és New Yorkot is keresztül-kasul bejárhatjuk. A történet rendkívül feszes és mozgalmas, gyorsan követik egymást az események: meg kell szabadulni a bilincstől, értesíteni kell az ismerősöket, szükség lesz valamilyen járműre és persze enni is kellene valamit. Mindezt pénz és telefon nélkül, hiszen Alice és Gabriel is üres zsebbel ébred fel a Central Park padján. A két fél közül Alice-t ismerjük meg jobban, ő veszi igazán a kezébe a dolgokat. Nagyon sok esetben Gabriel segítségére szorul, de kettejük párosa nagyon is működőképes. Folyamatosan fenntartotta a figyelmemet a könyv, mert mindig előkerült valami meglepő, amire előzetesen nem számítottam. Musso könyveit sokszor illetik a "letehetetlen" jelzővel és a Central Parkra ez hatványozottan igaz: egymás után faltam az oldalakat, mert hajtott a kíváncsiság, vajon mi fog történni.

A visszaemlékezésekből kirajzolódik előttünk Alice múltja és az aktuális cselekménybe szépen belesimulnak ezek a kitekintések. Nehéz spoilermentesen írni ezekről, mindenesetre néhány rész igencsak megrázott. Kifejezetten sajnáltam Alice-t, mert olyan dolgokon kellett keresztülmennie, amit sokan csak a rémálmaikban tudnak elképzelni. 

A Musso védjegyét képező fordulatokból most is szép számmal kapunk és a regény zárásának ismeretében egyiket sem éreztem túlzásnak vagy erőltetettnek. Ellenkezőleg: sok olyan kérdést megmagyaráztak, amik olvasás közben merültek fel bennem, számomra ez a történet így volt kerek egész. A regény végére Gabrielt is sikerült megkedvelnem, Alice-t pedig még jobban megsajnálnom. A műfaji keveredéssel (krimi, thriller, romantika) sem volt bajom, nagyon jól megfértek ezek a sajátosságok egymás mellett.

Egy idézetet még itthagyok a végére, mert nagyon tetszett, ahogyan Musso az igaz szerelem megtalálásáról ír: "Vannak az életben olyan ritka pillanatok, mikor kinyílik egy ajtó, megadatik egy olyan találkozás, amiben az ember már nem is reménykedett. Mikor megleli a másik felét, aki elfogadja olyannak, amilyen. Aki ismeri és elnézi a furcsaságait, félelmeit, sértettségét, haragját ás a tengernyi komor gondolatot a fejében. Aki megnyugtatja. Aki olyan tükröt tart elé, amelybe már nem fél belenézni."