2015. december 31., csütörtök

Évösszegző 2015

Akkor hát vegyük leltárba a 2015-ös évet! (A 2014-es év összefoglalója itt olvasható.)

- Az év eleje jelentősebb események nélkül telt, de a névnapomat és Löfli szülinapját megünnepeltük. 
- Tavasszal jobbára az iskolai dolgok kötöttek le, de azért kétszer színházba is eljutottam. Két operát néztem meg (az egyik a Turandot volt, a másik A sevillai borbély) és bár nem vagyok a műfaj nagy rajongója, mindkét előadás tetszett. 
- Kaptam megbízást a másik szakmámhoz kapcsolódóan, de be kellett látnom, hogy az iskolai tanítás mellett nem tudnék olyan minőségű munkát kiadni a kezemből, amit elvárnék magamtól, úgyhogy ez továbbra is B tervnek marad. 
- Régóta terveztem, idén végre sikerült eljutnom az Artmozik Éjszakájára
- Júniusban nem érettségiztettem, viszont belekóstoltam kicsit a politikába és a nyár folyamán sikerült leváltani a lakóközösség vezetőségét. Minimálisan folytam csak bele a dolgok menetébe, viszont végre megismertem a szomszédaimat, akikről kiderült, hogy tök jó fej emberek. A helyzet egyébként szép példája volt annak, hogy összefogással hegyeket lehet megmozgatni és néhány ember is jelentős változásokat tud elérni. 
- Nyáron egy hetet töltöttem Cipruson, ami rengeteg élménnyel és energiával töltött fel. Az időjárásra itthon sem lehetett panaszkodni, a 2015-ös az eddigi legforróbb nyár volt, úgyhogy amikor tehettem, víz közelében vagy árnyékos helyen tartózkodtam.
- Sajnos a nyár sem tartott örökké, augusztusban már egyre riasztóbb hírek érkeztek az új tanévet illetően. Megfordult a fejemben, hogy pályát váltok, de az utolsó pillanatban elvetettem ezt az ötletet. 
- A szeptember új kihívásokkal érkezett: osztályfőnök lettem és újra beültem az iskolapadba, mert lehetőségem nyílt logisztikát tanulni. Mindez azzal járt, hogy az eddig sem sok szabadidőm közel nullára redukálódott. A 12 órás munkanapoknak legtöbbször a háztartás és az alvás látja kárát, de egyelőre tetszik, amit tanulok és bántam volna, ha kihagyom. 
- Az ősz még egy jó dolgot hozott az életembe: a szerelmet. Rendkívül színesnek láttam az őszi hónapokat (még az sem tűnt fel, hogy hetekig egyfolytában esett az eső) és úgy éreztem, hogy megvan az a harmónia, amire már régóta vágyom. Mindezt csak másfél hónapig tudtam élvezni, mert mint kiderült, ez csak plátói szerelem és nincs rá esély, hogy ebből a kapcsolatból több legyen. :(
- Nem sok időm volt ezen keseregni, mert novemberben várt rám a minősítővizsga, amit sikeresen teljesítettem. 
- Lezajlott az első olyan szalagavató, amin osztályfőnök-helyettesként voltam jelen. Gyönyörű volt a ceremónia, az utána levő bulin viszont eléggé kirúgtam a hámból. Hetekig kellett viselnem a következményeit, de hát így jár az ember, ha hülyeséget csinál.
- A gasztronómiát illetően idén is sokszor konyhatündérkedtem. Először készítettem narancslekvárt és almás-körtés dzsemet, amik nagy sikert arattak. Folytattam a tavaly megkezdett félvegetáriánus étrendet, barátságot kötöttem a bulgurral, a hajdinával és a quinoával, és a csokiról is leszoktam. Ez utóbbira vagyok a legbüszkébb. :)
- A decemberi hangszálgyulladást leszámítva sikerült betegség nélkül átvészelni az évet. 
- Összesen 44 posztot írtam, ami a blog indulása óta a legkevesebb. Jövőre remélhetőleg sikerül túlszárnyalni ezt a számot. 

2015. december 26., szombat

Victoria - Victoria (2015)

Victoria egy Berlinben dolgozó spanyol lány, aki egy techno klubban mulatozik, majd egy fiútársasághoz csapódva elindul az éjszakába. A kezdetben ártatlan ismerkedésnek induló kaland aztán váratlanul teljesen másba torkollik..
 

Mielőtt nekiültem volna a filmnek, mindösszesen ennyit tudtam a szinopszisról; na meg persze azt, hogy az egész film egyetlen, vágás nélküli jelenetből áll. Ez pedig kellően csábító volt. Eredetileg a Victoriát is moziban szándékoztam megnézni, de utólag azt mondom, hogy jobb, hogy végül nem úgy alakult. A vágás nélküliség tényleg egyedülálló technikai bravúr, így viszont annyira tömény lett a film, hogy kétszer is meg kellett állítanom a filmet, mert kezdtem beleszédülni a látottakba. 
 

Pedig nem egy gyors tempójú filmről van szó, mégis annyira magukkal sodornak az események, hogy az ember akaratlanul is vágyik az apróbb szünetekre. A film első fele a romantikus és könnyed hangulatával hamar magával ragadott és bár a hajnali Berlint láttuk, igazából Budapesten is játszódhatott volna a film. Victoria a naivitásával és a bájosságával az első perctől szimpatikus lett, a fiúbrancsból viszont csak Sonne-t tudtam megkedvelni. 


A váltás pontosan érzékelhető a zenéből és a szereplők beszédéből és a cselekményvezetés is más tempót vesz. A film második fele teljesen a képernyőre tapasztotta a szemem, mert nem tudtam, mi fog történni a következő jelenetben. A film zárása ennek ellenére nem lepett meg túlságosan, mégis teljesen elégedett vagyok az utolsó jelenettel, mert számomra azzal lett kerek a történet. A rendező és az operatőr mellett természetesen a színészeket is elismerés illeti, hiszen nem akármilyen teljesítményt nyújtottak. 

Értékelés: 8/10

2015. december 24., csütörtök

2015. december 22., kedd

Les Revenants - 2. évad

Közel három év telt el az első évad megtekintése óta, ami bizony elég nagy idő. A második évad bemutatója alapból egy évet késett, így nem sok mindenre emlékeztem a francia sorozat első évadából. Újranézni meg most nem volt időm. 


Az alapsztori, vagyis a holtukból visszatért családtagok megmaradt bennem, de dacára az epizódok eleji visszatekintőknek, csak az utolsó néhány epizódnál tudtam igazán visszarázódni a sorozatba. Ez persze nem a készítők hibája, viszont aki most állna neki a második évad darájának, annak azt javaslom, nézze újra az első etapot, mert úgy teljesebb élményben lehet része. 


A főcím és a hideg-rideg atmoszféra mit sem változott, ugyanaz a baljós és barátságtalan hangulat áradt az epizódokból, mint amit vártam. Az első évadban megismert szereplők mindegyike feltűnik, de mellettük újakat is megismerünk: Lucyt, Virgilt, Audreyt, Étienne-t és Milant, akik egytől egyig visszatérők. Jellemüket azonban nem bontják ki annyira részletesen, a hangsúly végig a főszereplőkön van. Lényegében két helyszínen játszódik az egész évad: a kiürült és vízzel körülvett szellemvárosban és a víztől távol eső, már ismert városrészen. 


A második évad fő vonalát a rendőrségi munka adja, ugyanis megindul a kutatás az árvíz okainak felderítésére, na meg persze a halottak visszatérésére is megpróbálnak magyarázatot találni. Ez többé-kevésbé sikerül is, ennek ellenére mégsem volt annyira élvezetes számomra ez a nyolc epizód. A történet egy idő után kiszámíthatóvá vált, a 35 évvel korábban történt események pedig banálissá redukálódtak. Mindezek mellett az új szereplők érdektelenek maradtak, a régiek egy része (pl. Adele) pedig borzasztó ellenszenves lett. 


Ennek fényében csak azért vártam az évadzárót, mert nem akartam félbehagyni a sorozatot az utolsó rész előtt. A finálé természetesen megadta azokat a válaszokat, amiket az első évad végén hiányoltam, mégis fájt látni, hová jutott a sorozat a második évad végére. Sorozatban ugyanazokat a köröket járták végig, az újdonság ereje pedig hamar megkopott. Kár érte. 

Értékelés: 6/10

2015. november 29., vasárnap

Minősítővizsga

Ha az idei őszt megnézzük, rögtön feltűnik, mennyire kevés posztot írtam nyár óta. Ennek az egyik legfőbb oka a minősítővizsga volt, ami november 20-án volt esedékes. Körülbelül egy éve készültem el a portfólióval és bár tudtam, hogy majd vizsgáznom kell belőle, elég sokat kellett várnom az időpontra. Időközben véget ért a tanév, de már a nyári szünetben azon járt az agyam, mit és hogyan fogok csinálni a vizsgán. 

A november 20-a Damoklész kardjaként lebegett felettem és bármennyire szerettem volna elkerülni, mégiscsak eljött a vizsga napja. Az egyetemi vizsgákról ismert gyomorgörcs már reggel megvolt, amin csak kis mértékben tudott enyhíteni az aznapi első óra. Utána találkoztam a vizsgabizottság tagjaival, akiknek ismertetnem kellett a csoportprofilt és hogy mit terveztem a megfigyelt dupla órára. Többet nem is tudtam mondani nekik, mert becsengettek és menni kellett. 


Az első órát egy nagy osztályteremben tartottam, ami nekem és a diákoknak is szokatlan volt, mert nem ott szoktunk lenni. Remegve vártam, hogyan alakulnak a dolgok. Elkezdtem az órát, de elég hamar realizáltam, hogy bizony borulni fog az óraterv. Ezzel mondjuk számoltam, azzal viszont nem, hogy az iskola előtti utcában pont aznap verik fel az aszfaltot. Akkora zajt csináltak a munkások, hogy rezgett alattam a terem padlója, a padokon pedig eldőltek a könyvoszlopok. Szünetre úgy mentem ki, hogy most már úgyis minden mindegy, a világ összeesküdött ellenem.
Aztán jött a második fele a dupla órának (amire már a megszokott tanteremben került sor), én pedig elhatároztam, hogy csak azért is megcsinálom, amit szerettem volna, mégpedig úgy, ahogyan szoktam: fejben összerakva és papíralapú mankó nélkül levezényelve. Ez bevált, ráadásul a diákok is otthonosabban érezték magukat, úgyhogy a két órából ez sikerült jobban. Még úgy is, hogy az utolsó, nagyobb kaliberű feladatra csak pár perc jutott. 


Ezután csak egy szusszanásnyi időm volt, utána következett az óraértékelés és a portfólió védése. Amennyire negatívan láttam a teljesítményemet, annyira meglepett a vizsgabizottság értékelése. Tetszettek nekik a feladatok, amiket az órákra vittem és annak is örültek, hogy a körülményekhez képest mertem és tudtam változtatni, és nem ragaszkodtam mereven az óratervhez. Ettől sikerült megnyugodnom, így a portfólióvédést már pontosan úgy tudtam előadni, ahogyan előzőleg terveztem. Abszolút nem voltam ideges és a kapott kérdéseket is higgadtan és összeszedetten válaszoltam meg. 

Körülbelül egy órát ölelt fel az egész vizsga, ami után úgy jöttem ki a teremből, hogy túléltem és ezután jó ideig nem kell vizsgáznom. Azóta már az eredményt is tudom, így januártól már én is Pedagógus 1 leszek. :)

2015. október 31., szombat

Mr Robot - 1. évad

Nyáron az egyéb teendők miatt nem nagyon próbáltam be új sorozatot, a híreket és a kritikákat azonban figyeltem. Az USA újoncáról, a Mr. Robotról rengeteg dicsérő véleményt olvastam, úgyhogy nem volt kérdéses, hogy én is próbát teszek majd vele. 


A Mr. Robot történetének középpontjában egy Elliot Alderson nevű fiatal programozó áll, aki nappal biztonsági szakemberként dolgozik, éjszakáit viszont hackerkedéssel és rossz emberek lekapcsolásával tölti. Egy éjszaka, amikor internetes támadást észlel az E(vil) Corp. ellen, akkor kapcsolatba kerül az fsociety nevű hackercsoporttal és Mr. Robottal. A csoport célja eltörölni mindenki adósságát, az E(vil) Corp. emberekről tárolt adatait megsemmisítve. 


Rengeteg filmre és sorozatra emlékeztetett a Mr Robot (pl. Harcosok klubja, Amerikai Psycho, Utopia, Hunted és néha még a Nikita is felsejlett), de egyiket sem másolta, hanem sikerült eredeti dolgot alkotnia a készítőknek. A sci-fi alapokra épített sztori abszolút realisztikus és némiképp aktuális is, mégsem ez ragadott meg leginkább a sorozatból, hanem Elliot érzelmi utazása, amit Rami Malek kiválóan alakított.
 

Adott egy zseniális, ám szociális és pszichológiai problémákkal küzdő srác, akit egyik pillanatról a másikra besoroz egy világméretű társadalmi forradalom kirobbantására készülő hackercsoport. Ezt még egy átlagember is nehezen viselné, Elliot helyzetét azonban a drogfüggősége is megnehezíti. Egyre nagyobb bűntényekbe keveredik és fokozatosan ébred rá, milyen helyzetben is van szellemileg. Monológjai, amik  minden epizód esszenciáját megadták, pontosan ezt tükrözték. 


Nagyon tetszett a látványvilág (mind a fényképezés, mind a kameraállások) és a zene. Nem mostanában volt olyan, hogy egy sorozatepizód után egyből rákeresek az elhangzott dalra. A rendezés is rendben volt, a tíz rész alatt egyszer sem unatkoztam. Az utolsó rész mindezek fényében csalódás volt. Leginkább azért, mert a "nagy hackelés" túl gyorsan történt és nem volt annyira alaposan kivitelezve, mint Elliot emberek elleni akciói például a börtönös részben. A másik ok, ami miatt húztam a számat, az az Elliottal kapcsolatos "fordulat", amit bár sejtettem, de reméltem, hogy végül nem azt dobják be magyarázatként. 


Így persze jócskán maradtak bennem tüskék, hiába vezethető le a "fordulat" a főhős jelleméből. Az utolsó jelenetekben emiatt nem is igazán tudtam komolyan venni az eseményeket, a zsúfoltság pedig csak rontott a helyzeten. Egyedül az vigasztal, hogy a második évadot már berendelték és a készítőknek lesz lehetőségük megtalálni a helyes arányokat. 

Értékelés: 8/10

2015. szeptember 20., vasárnap

Vége van a nyárnak...

...hűvös szelek járnak.
Így kezdődik Móra Ferenc verse és bár még nem kell előkeresni a nagykabátot, a nyári kánikulától úgy tűnik, elbúcsúzhatunk. Szeretem a nyarat és a jó időt, de a hetekig tartó forróságot már én is nehezen tudtam elviselni. Épp ezért nagyon vártam az augusztus végére beharangozott hidegfrontot, ami meg is érkezett és 35 fok alá szorította a hőmérsékletet. 


A nyár így is gyorsan elszaladt és a szünidőre tervezett dolgok nagy részét nem is tudtam megvalósítani. Rengeteg sorozatból szerettem volna felzárkózni, de a strand és a szabadtéri programok sokszor csábítóbbak voltak a monitor előtti pihenésnél. A Game of Thrones és a Person of Interest aktuális évadjaiból sikerült felzárkóznom, mellettük pedig csak a Hannibalt tudtam követni heti rendszerességgel. Ha belegondolok abba, hogy hamarosan elstartol az új évad, akkor bizony igen siralmas a kép... 


Visszatérve a jó dolgokhoz, a nyár legnagyobb eseménye számomra a ciprusi nyaralás volt. A mediterráneumba már korábban beleszerettem, az utazás után pedig még erősebb lett az imádatom. Simán el tudom képzelni, hogy egyszer akár hosszabb ideig is ott éljek. We will se... 


Az iskolára nem nagyon gondoltam a nyáron, augusztusban azonban már egyre több információ derült ki az előttünk álló tanévvel kapcsolatban. A részletekbe nem mennék bele (mert akkor maratoni hosszúságú lenne ez a poszt), azt viszont biztosan kijelenthetem, hogy nem lesz egyszerű az elkövetkezendő 9-10 hónap. 

2015. augusztus 29., szombat

Hannibal - 3. évad

Három évad adatott meg Bryan Fuller sorozatának, ami a nézettségeket látva két évaddal több volt az indokoltnál. A kasza híre így nem ért váratlanul és bár sokáig bíztam, hogy egy másik csatorna felkarolja a Hannibalt, utólag már nem bánom, hogy ez nem valósul(t) meg. 


A Hannibal anno már az első részével megragadott, volt benne valami plusz, amitől nem egy szimpla nyomozós sorozatnak tűnt, hanem annál jóval többnek. Epizódról epizódra vált egy gasztronómiai és esztétikai elemekkel tűzdelt utazássá Hannibal és Will Graham elméjében, amit én rettentően élveztem. A második évad bizonyos tekintetben túlszárnyalta az elsőt, ugyanakkor sok olyan hibát kinagyított, amik korábban nem voltak annyira feltűnőek. Az évad valóságos vérfürdővel zárult, ami után kíváncsian vártam a folytatást. 


Hőseinket az itáliai Firenzében látjuk viszont, ahol Hannibal és Bedelia szinte ugyanazt az életet folytatják, mint Amerikában. Will felbukkanásáig elég lassan haladt ez a történetszál, de néhány epizóddal később már jóval izgalmasabb volt a Hannibal elleni hajsza. A firenzei kaland után három évet ugrunk az időben, hogy aztán megismerjük a Vörös Sárkányt. Az évad második fele már erre fókuszált, a finálé pedig pontot tett az ügy végére. 


Ez alapján elég pörgősnek tűnik az évad, de ez sajnos nincs így. Sokszor leírtam, mennyire szeretem a sorozat látványvilágát, idén viszont nem egyszer úgy tűnt, hogy egyes művészi jelenetek és lassított montázsok feleslegesek. Minden epizód a képernyőhöz ragasztotta a szememet, sokszor mégis úgy éreztem, alig történt valami a 40 perc alatt. Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha a két külön sztorit két évadra szedik és idén csak a firenzei eseményeket látjuk. 


A feszesebb tempó tehát elmaradt, még a finálé előtti rész is túl sok kérdést hagyott nyitva, ennek ellenére az évad (és sorozat) zárása korrekten sikerült. Az események és a szereplők tettei abszolút illettek a sorozathoz, egyik jelenet után sem maradtak bennem kérdőjelek. Ja és meglehetősen hatásos zenét választottak a záró képsorokhoz, ami maximálisan vissza tudta adni a hangulatot. 


Will családját furcsamód nem tudták rendesen kihasználni, lényegében alig különböztek egy random bedobott átlagcsaládtól. Pedig Will karakteréhez igen nagy mértékben hozzá tudott volna járulni a feleség és a kisfiú. Nyilván a Vörös Sárkány miatt tartani kellett a tempót, de a sok esztétikai elem helyett lehetett volna a karakterizációval is foglalkozni. 


Érdekesség, hogy az évad második felében eltűnik a gasztronómia és a pszichológiára terelődik a hangsúly. Will és Bedelia beszélgetései az epizódok csúcspontjai voltak, rengeteget hozzátettek az eddig megismert karakterekhez. A színészek alakításai parádésak voltak, különösen Gillian Anderson és a Vörös Sárkányt játszó Richard Armitage alakítása tetszett. 


Egy kicsit tehát felemásnak érzem a Hannibal harmadik évadját, de ha végiggondolom a 13 epizódot, akkor inkább pozitív az összkép. Sok mindentől lehetett volna még jobb a sorozat, de már azért is hálásak lehetünk, hogy egy országos csatornán három évad megadatott egy ilyen szériának. 

Értékelés: 8/10

2015. augusztus 19., szerda

Person of Interest - 4. évad

A Person of Interest hamar a kedvencemmé vált, a sorozat már az első évadával magas minőséget képviselt, ami a későbbiek folyamán csak emelkedett. Talán ezért is vártam annyira a negyedik évadot, ami sajnos jócskán alulmúlta az elvárásaimat. 


Hiába a jó történeti alap, a nagyszerű színészgárda és a frappáns dialógusok, ez az évad nem volt annyira átgondolt és következetes, mint az előzőek. A Szamaritánus egyszerűen túl nagy falatnak bizonyult, ami látványosan kifogott az írókon. Ahhoz képest, hogy a tavaly behozott mesterséges intelligencia alkotta az évad fő szálát, meglepően kevés epizódban foglalkoztak vele érdemlegesen. Nem egyszer még csak meg sem említették, holott a szereplők - elvileg - a Szamaritánus függvényében cselekedtek. 


A másik probléma is ebből ered. Annyira hatalmasnak és mindenhatónak ábrázolták a Szamaritánust, hogy hőseink semmilyen módon nem tudták felvenni vele a harcot. Dominickel és a Testvériséggel már könnyebb volt leszámolni, még úgy is, hogy indokolatlanul elnyújtották ezt a szálat. A HR-es vonalat anno pár epizód alatt lerendezték és ha visszagondolok, hogy azok milyen alapossággal és dinamikával rendelkeztek, akkor még keserűbb a negyedik évadról festett kép. 


Próbálták ugyan a heti eseteket a fő szálak valamelyikébe fésülni, de ez nem mindig sikerült. A mélypont nálam a 20. rész volt, ahol Cartert láthattuk újra. Egy teljesen standalone epizódot kaptunk, ami sokkal jobban tudott volna működni a harmadik évadban vagy a negyedik évad első felében. Így viszont feleslegesen akasztotta meg a finálé felvezetésének ívét. 


Shaw kényszerű kiírása sem tett jót az évadnak. Nyilván ebben közrejátszott Sarah Shahi terhessége, de ez nem mentség arra, mennyire nem tudtak mit kezdeni a többi szereplővel. Alig láttunk flashbacket vagy karakterizációt az évadban, csak Finchről, Johnról és Greerről tudtunk meg egy kicsivel többet. Lionel jobbára "villámhárítóként" működött, Root pedig a mellékküldetéseknek köszönhetően ugyanolyan titokzatos maradt, mint eddig volt. 


A sok negatívum mellett azért jó dolgok is voltak ebben az évadban. Az évad közepe a tőzsdés meneküléssel és a finálé emlékeztetett rá, miért is szeretem a PoI-t. A kiszámíthatósága ellenére elégedett vagyok a zárással és reménykedem benne, hogy a 13 részes ötödik évadban újra magára talál a sorozat. 

Értékelés: 6.5/10

2015. augusztus 16., vasárnap

Game of Thrones - 5. évad

Idén nyáron nem vittem túlzásba a sorozatnézést, viszont a Trónok harcának ötödik évadát mindenképpen szerettem volna pótolni. Egyrészt azért, mert kedvelem a Martin által megteremtett világot, másrészt pedig azért, mert egyre több spoilerbe sikerült belefutnom és féltem, hogy ezek miatt lemaradok az epizódok varázsáról. 

Múlt, jelen és jövő. A sorozatot eddig is meghatározta az idő hármassága, de erre az évadra ez különösen jellemző volt. A múlt a maga kesze-kuszaságával és dicsőségével erősen meghatározza a jelen eseményeit, a jövőt illetően viszont egyre kevésbé tűnik hasznavehetőnek. Az évad legfőbb tanulságát és mozgatórugóját ez adta, no meg azoknak a helyzeteknek a kibontása, amelyekkel az előző évad véget ért. 


Az ötödik évad legszembetűnőbb változása, hogy a súlypont Királyvárból északra került. Tywin és Tyrion nélkül nem maradt karizmatikus vezéregyéniség a Lannisterek között, így Cersei nem sokáig élvezhette anyakirálynői posztját. Az eddigi évadokban látott gőgnek és basáskodásának persze meglett az ára, de a vezeklése ellenére egyáltalán nem tudtam őt sajnálni. Az évad egyik legnagyobb elégtétele számomra Cersei kártyavárának összeomlása volt és bár kíváncsi vagyok, mi fog történni vele a későbbiekben, valószínűleg nem ő lesz az a szereplő, akinek drukkolni fogok. 


Daenerysnek viszont annál inkább. Bár még mindig nem szilárd a hatalma és egy polgárháborúra nagyobb esély van, mint a sikeres hódításra, egyedül ő az, akinek minden eszköze megvan a Vastrón megszerzésére. Éppen ezért Tyrion nem is érkezhetett volna jobbkor, gyakorlatilag ajándékként pottyant a királynő kezébe. A királynő segítőjeként Tyrion végre méltó helyre kerülhetett, tudását pedig hamarosan meg is mutathatja, hiszen Varysszel karöltve rendet kell tennie Meereenben. 


Északon, a Falnál sem fenékig tejfel az élet, ugyanis egyre közeledik a tél, amiből már ízelítőt is kaptunk. A Mások már csak karnyújtásnyira vannak az élőket a holtak birodalmától elválasztó területtől és a seregüket látva bizony eltörpül mellettük a nemesi házak Westeros trónjáért vívott csatározása. A rideghoni harcban a vadak és az Éjjeli Őrség együttes fellépése ugyan feltartotta a zombisereget, de nem lennék meglepve, ha a következő évadban is sor kerülne egy hasonló ütközetre. 


Más miatt is fontos volt ez a csata: Jon Snowt parancsnokként látjuk és bár nehezen kedveltem meg a karakterét, meg kellett állapítanom, hogy rengeteget fejlődött az első évad óta. Igazi vezéregyéniséggé vált, aki nagyobb perspektívákban gondolkodik, társai viszont (Sam kivételével) sokkal földhözragadtabbak. Emiatt nem ért váratlanul az, ami a fináléban történt, ugyanakkor remélem, hogy nem ebben az évadban láttuk őt utoljára. 


Sansa és Theon ellenben egyáltalán nem hiányozna. Mindkettőjüknek bőven kijutott a szenvedésből és valahogy nem érzem őket olyan szereplőknek, akik sorsfordító erővel bírnak. Vélhetően Stannisszel sem kell számolnunk már, bár így a Boltonokat is nehezebb lesz kiűzni Deresből. Arya sorsa sem kecsegtet sok jóval, bár az ő történetszála ebben a évadban eléggé háttérbe szorult. 


Kevés emlékezetes jelenetet prezentált ez az évad, a rideghoni csata és Deny sárkánylovaglása azonban kiemelkedően jól sikerült. Mindkettőt élmény volt nézni és így még azt is megbocsátom, hogy a deresi csatának csak a végeredményét láttuk. A jól megírt monológok és párbeszédek is látványosan megfogyatkoztak, pedig korábban a sorozat fontos védjegyei voltak. A dorne-i kitérő sajnos abszolút érdektelen volt, csak Jamie-t illetően volt komolyabb szerepe. A finálé a sok cliffhanger mellett szépen letisztázta a terepet, így kíváncsian várom, hogyan alakul majd az életben maradt szereplők sorsa a hatodik évadban.

Értékelés: 8/10

2015. július 22., szerda

The Hobbit: The Battle of the Five Armies - A hobbit: Az öt sereg csatája (2014)

Tavaly decemberben került bemutatásra a Hobbit-trilógia utolsó darabja, amivel a Gyűrűk ura előzménytörténete is lezárul. Az első Hobbit-film előtt tartottam tőle, hogy csak a haszon miatt nyújtják három részesre az egyébként vékonyka könyv szolgáltatta alapot, de utólag már belátom, hogy ez így volt jó.


Kevés film van, ami ennyire in medias res kezd: az Öt sereg csatája ugyanis pontosan az előző film zárómomentumát követő jelenettel indít. Konkrétan egy csata közepén találjuk magunkat, ahol Smaug bőszen ostromolja Tóvárost, az emberek csónakokkal próbálják elhagyni otthonaikat és csak egy bátor íjásznak köszönhetik, hogy megmenekülnek. A törpök eközben berendezkednek Ereborban, de nem sokáig örülhetnek a visszaszerzett zsákmánynak. Az emberek mellett ugyanis a tündék is igényt tartanak a kincsre, miközben Szauron orkok seregeit indítja útnak a Magányos Hegy meghódítására. A tét nem kicsi: egész Középfölde sorsa forog kockán. 


Egészen komor hangulatúra sikerült a Hobbit-trilógia zárása, nem sok helyen köszön vissza a Váratlan utazásra jellemző könnyedség és játékosság. Ez persze érthető is, hiszen ezúttal sokkal kézzelfoghatóbb a veszély, mint korábban. Gandalf fogságba esése és kiszabadítása kulcsfontosságú (a film legjobb jelenete is ez), hiszen Szauron már-már testet ölt és csak az utolsó pillanatban tudják mágiával elűzni. Ez a folyamatos veszélyérzet a többi eseménynél is visszaköszön, de részletesebben majd csak a Gyűrűk urában kerül kifejtésre. 


Érdekes egyébként, hogy prequelként tökéletesen működik a három Hobbit-film, de az egyik hátulütőjét is ez adja. Tudjuk, kik élik túl a csatát és kik buknak el, így hiába voltak izgalmasak a csatajelenetek, tudtam, mi lesz a végkimenetel. Bilboért, Legolasért és Gandalfért például egyáltalán nem aggódtam, Thorinért viszont igen. A korona megszerzése után nagy változáson ment át a karakter, ezért ő volt az egyetlen olyan szereplő, akinek drukkolni lehetett.


A csatajeleneteket szépen kidolgozták, mindegyik fél nézőpontját megmutatták és mind közelharcokból, mind tömegharcokból kaptunk szép számmal. Végig lenyűgöző a látványvilág, a nagy létszámú seregek tényleg gigantikusnak hatnak, az alakok pedig a legapróbb részekig kidolgozottak. Mindenféle lény kiveszi a részét a harcból (kosok, földfalók, orkok, denevérek, Azog), de a legkáprázatosabb látványt a tündekirály Thranduil szarvasa nyújtja. A király és "lovának" fellépése ugyanolyan tiszteletet parancsoló, mint Smaugé. Emiatt sajnálom is, hogy nem moziban néztem meg a filmet, de az élmény így is lehengerlő volt. 


Bilbo az öt sereg csatájának a közepén találja magát és bármennyire kedvelhető karakter, a film néhány jelenetét leszámítva nem volt túl nagy szerepe. Sokszor tűnt úgy, mintha sodródna az eseményekkel, csak a film vége felé kapott nagyobb játékteret. Hősünket egészen a hazatérésig követjük és csak akkor veszünk búcsút tőle, amikor a 110. születésnapját ünnepli.


A történet tehát kerek, több ponton is illeszkedik a folytatáshoz, de valahogy mégsem olyan grandiózus, mint a tíz éve készült eposz. A kiegészítések ellenére érződik rajta, hogy a Hobbit története karcsúbb a Gyűrűk uránál és nem lehetett tovább nyújtani ezt az előzménytörténetet. Viszont örülök, hogy Peter Jackson filmre vitte és hogy három részre szedte Tolkien művét, mert így sok minden értelmet nyert és Középföldében is jobban el lehetett mélyedni. 

Értékelés: 8/10

2015. július 20., hétfő

Salem - 2. évad

Finálézott a WGN tavaly indult sorozata, amit anno nagyon vártam, de végül mást kaptam tőle. A második évadot ennek fényében követtem és bár alapjaiban nem sok mindenben változott a sorozat, nem bántam meg, hogy kitartottam mellette. 


Nagy minőségi ugrás nem következett be, de az mindenképp pozitívum, hogy idén sokkal összeszedettebb volt az évad. Látszott, hogy a készítőknek komolyabb céljaik vannak, így a szereplőket is eszerint mozgatták. Ennek köszönhetően jóval eseménydúsabbak és izgalmasabbak lettek az epizódok, és a fordulatok is többször okoztak meglepetést.


Míg az első évad a nagy rítusról és Mary diadaláról szólt, a másodikban a rítus utózöngéit és Mary zuhanását követhettük végig. Az előző évad vége már megágyazott Mary és Mercy konfliktusának, de az igazi harcra most került sor. Brutális lett a leszámolás, amiből alig ocsúdtunk fel, máris új fronton ostromolták Mary hatalmát. Hathorne, az új bíró komoly ellenfélnek bizonyult a városvezetésben, de az igazi nagyágyú Palatine Ingrid Von Marburg grófnő volt, akivel szemben nem sok esélye volt Marynek.


A szerepre Lucy Lawlesst szerződtették le, ami kiváló döntésnek bizonyult. A grófnő karaktere a köré épített mitológiával zseniális volt, minden pillanatban izzott körülötte a levegő. Anne Hale jellemét is szépen kibontották, apja könyvének segítségével fokozatosan ismerte meg az erejét és a múltját. A többi új szereplő (doktor, Sebastian) behozása szintén sokat lendített az évadon és mivel elég karakteres színészeket sikerült castingolni, nem fulladtak unalomba a jeleneteik.


Külsőségeiben is javult a sorozat. Az előző évadra jellemző képi világ megmaradt, de sokkal több sötét és ijesztő jelenetet kaptunk (nálam a kútban játszódó jelenet vitte a prímet), mint tavaly. Emellett majdnem minden epizódra jutott egy-egy érdekesebb varázslat, amiknek a szövegét néha igazi kihívás volt rímekbe szedni. Az évad közepétől a zenében figyelhető meg változás. Egyre különlegesebb dallamok csendültek fel, amelyek finoman idomultak a történethez és sokszor fel tudták dobni az adott jelenetet.


Párbeszédek terén még van hová fejlődnie a sorozatnak, néhány helyre nagyon gyengén megírt dialógusok kerültek, amik rontották az összhatást. Talán a harmadik évadban ezt a csorbát is sikerül kiköszörülni. Apropó harmadik évad... ahogy a finálé záró képsorait néztem, azt vettem észre, hogy bár a sorozat a boszorkányokra fókuszál, csupa szeretethiányos szereplőt látunk, akiknek esélyük sincs (vagy csak nagyon kevés van) a boldogságra. A történetszálak nagy részét ráadásul le is zárták, így nem sok kiindulópont maradt a folytatásra. Félő, hogy olyan irányba megy el a sorozat, amivel lerombolják az eddig felépített világot. Remélem, nem ez a forgatókönyv valósul meg.

Értékelés: 6.5/10

2015. július 15., szerda

Ciprusi nyaralás

Szeretek utazni és más országokat megismerni, de költséges hobbi lévén az utóbbi években nem volt lehetőségem külföldre utazni. Olaszországban legutoljára 2010-ben jártam, azóta pedig nem volt olyan nyaram, amibe pénzügyileg belefért volna egy hasonló utazás. Idén azonban úgy alakult, hogy az öcsém Ciprusra került szakmai gyakorlatra, mi pedig elhatároztuk, hogy nyáron meglátogatjuk őt. 


Ciprusról korábban nem sokat tudtam, csak annyit, hogy Magyarországgal együtt lépett az EU-ba és hogy a szigetország görög és török részre van osztva. A repülőjegyek lefoglalása után persze igyekeztem jobban elmélyülni az országot illető tudnivalókban és tűkön ülve vártam az indulás napját. 


Utasszállító repülővel még nem utaztam, így hát kíváncsi voltam, milyen lesz. Nos, olyan ügyes pilótát sikerült kifognunk, hogy a felszállásból és a leszállásból alig lehetett érezni valamit. És mivel ablak mellett ültem, végig gyönyörködhettem a kilátásban. A vattapamacsos bárányfelhők látványa persze egy idő után unalmas lett, de azt meg kellett állapítanom, hogy Budapest csodálatos madártávlatból (is). 


Este érkezett meg a gép Larnakába, ahonnan egy negyven perces autóút után jutottunk el a szállásig. Az apartman kényelmes és jól felszerelt volt, elég is róla ennyit tudni. A nyaralóhelyünk, Ayia Napa igazi nyüzsgő turistaváros volt, éjjel-nappal pezsgett, ennek ellenére nem volt zajosabb egy átlagos magyar kisvárosnál. A turisták között feltűnően sok volt a brit, a német és az orosz. Ezen a három nyelven (na és persze görögül) minden információt meg lehetett találni, de ha kérdezni szerettünk volna valamit a ciprusiaktól, akkor csak a legegyszerűbb angollal lehetett velük kommunikálni. Ezt leszámítva végtelenül kedves és segítőkész volt mindenki az étterem-tulajdonostól kezdve a trafikosig. 


A klíma igazi kánikulai volt: minden nap 35-40 fokos meleg eső nélkül. Még éjjel is 20 fokot mutatott a hőmérő higanyszála, úgyhogy egyáltalán nem fáztunk. :) Strandolásra csábított az idő, amit ki is használtunk. A tenger fürdővíz-hőmérsékletű (28-30 fokos) volt, a szépsége viszont semmihez sem fogható. Nem egy tengerparton jártam már, de olyan gyönyörű kék tengert, mint Cipruson, sehol sem láttam eddig. A víz egyébként kristálytiszta volt, csak ott nem lehetett lelátni az aljára, ahol kicsit elszaporodott a zöld moszat. 


Ételspecialitást nem tudtunk kipróbálni, amit egy kicsit sajnálok, de az éttermek nagy része az itthon is népszerű sült krumpli és hús kombóra volt ráállva, a tengeri ételekből pedig elég kicsi volt a választék. Az egy hét alatt amúgy az egész városkát bejártuk, így a központban található középkori monostort is megtekintettük. 


Az egy hét persze gyorsan eltelt és bár azt hittem, sok szuvenírt hozok haza, igazán semmit sem sikerült vennem. Minden butikban ugyanazokat a sabloncuccokat (hűtőmágnes, póló, képeslap) lehetett látni és semmi sem tetszett meg annyira, hogy megvegyem. Képekből viszont nagyon sokat csináltam, úgyhogy igazán nem panaszkodhatok. :) Hazaérés után meg is fogadtam, hogy egyszer még visszatérek Ciprusra, mert ez az egy hét kevés volt a megismerésére.