2015. december 22., kedd

Les Revenants - 2. évad

Közel három év telt el az első évad megtekintése óta, ami bizony elég nagy idő. A második évad bemutatója alapból egy évet késett, így nem sok mindenre emlékeztem a francia sorozat első évadából. Újranézni meg most nem volt időm. 


Az alapsztori, vagyis a holtukból visszatért családtagok megmaradt bennem, de dacára az epizódok eleji visszatekintőknek, csak az utolsó néhány epizódnál tudtam igazán visszarázódni a sorozatba. Ez persze nem a készítők hibája, viszont aki most állna neki a második évad darájának, annak azt javaslom, nézze újra az első etapot, mert úgy teljesebb élményben lehet része. 


A főcím és a hideg-rideg atmoszféra mit sem változott, ugyanaz a baljós és barátságtalan hangulat áradt az epizódokból, mint amit vártam. Az első évadban megismert szereplők mindegyike feltűnik, de mellettük újakat is megismerünk: Lucyt, Virgilt, Audreyt, Étienne-t és Milant, akik egytől egyig visszatérők. Jellemüket azonban nem bontják ki annyira részletesen, a hangsúly végig a főszereplőkön van. Lényegében két helyszínen játszódik az egész évad: a kiürült és vízzel körülvett szellemvárosban és a víztől távol eső, már ismert városrészen. 


A második évad fő vonalát a rendőrségi munka adja, ugyanis megindul a kutatás az árvíz okainak felderítésére, na meg persze a halottak visszatérésére is megpróbálnak magyarázatot találni. Ez többé-kevésbé sikerül is, ennek ellenére mégsem volt annyira élvezetes számomra ez a nyolc epizód. A történet egy idő után kiszámíthatóvá vált, a 35 évvel korábban történt események pedig banálissá redukálódtak. Mindezek mellett az új szereplők érdektelenek maradtak, a régiek egy része (pl. Adele) pedig borzasztó ellenszenves lett. 


Ennek fényében csak azért vártam az évadzárót, mert nem akartam félbehagyni a sorozatot az utolsó rész előtt. A finálé természetesen megadta azokat a válaszokat, amiket az első évad végén hiányoltam, mégis fájt látni, hová jutott a sorozat a második évad végére. Sorozatban ugyanazokat a köröket járták végig, az újdonság ereje pedig hamar megkopott. Kár érte. 

Értékelés: 6/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése