2014. december 30., kedd

The Americans - 2. évad

Az FX hidegháborús kémdrámájának első évada tetszett, de aztán annyira elfeledkeztem a sorozatról, hogy csak nemrégiben jutott eszembe, hogy a második évadot is meg kellene nézni belőle. A közel két éves kiesés soknak tűnt, de szerencsére elég hosszú összefoglalót kaptunk az előző évadról, úgyhogy nem volt nehéz felvenni a történet fonalát. 


Pár hónapot ugrunk és Elizabeth már gyógyultan tér haza a családjához, de lényegében ugyanott folytatódik minden, ahol az első évad végén abbamaradt. A sorozat sajátosságai (korhangulat, korabeli eszközök) nem változtak, ez az évad mégis más lett, mint az előző. 


Jenningsék ugyanis először érzik a saját bőrükön, hogy a munkájukból kifolyólag a gyerekeik is veszélybe sodródhatnak. Az évadnyitóban könnyed családi kiruccanás véres mészárlásba torkollik, az áldozat pedig a Philiphez és Elizabethhez közel álló Connors família. Bár a gyilkos személye nem derül ki az évadban, Elizabethék minden követ megmozgatnak, hogy ne ismétlődhessen meg hasonló tragédia. 


Természetesen nem ez az egyedüli probléma, amivel a kémházaspárnak szembe kell néznie. Paige egyre kíváncsibb lesz, így még nehezebb titokban tartani az egyre gyakoribb furcsaságokat. A reakciói és a viselkedése teljesen érthető és hiteles volt, éppen ezért nem is lepett meg, hogy a Központ be akarja szervezni, vagyis Elizabethéknek el kell mondaniuk az igazságot. Elizabeth egyébként nem sokat változott, továbbra is ő az, aki mindent a munka és az Orosz Anyácska szemszögéből néz. 


Jóval izgalmasabb volt ennél a Stan-Nina-Rezidentura vonal, a legtöbb izgalmat ez a szál szolgáltatta. Nina a korábbi lebukásával és a mindkét félnek fontos adatszolgáltatással túl sok kockázatot vállalt, aminek persze meglettek a következményei. Oleg, a tudományos részleg új vezetőjeként pedig csak még nehezebbé tette a lány helyzetét. 


Ebben az évadban látványosan nagyobb lett a tét (Lopakodó, Echo, tervrajzok megszerzése, stb.), a feszültség mégsem érződött igazán. Hiába van tele az FBI és a KGB profi ügynökökkel, sokszor túl egyszerűnek tűnt bizonyos dolgok megszerzése. Néha már-már nevetséges volt, ahogy megpróbálták elnyerni egyes emberek bizalmát, viszont az sem lett volna jó, ha egy-egy ilyen manőverre több epizódot áldoznak. Egy kicsit még mindig aránytalannak érzem a sorozatot, az alapötletből sokkal több kihozható. 

Értékelés: 7.5/10

2014. december 28., vasárnap

Bron/Broen - 2. évad

Eredetileg a Leftovers első évadjáról szerettem volna írni, de a pilot annyira elvette a kedvemet a sorozattól, hogy inkább más néznivalót kerestem. A dán-svéd koprodukcióban készült Bron/Broen első évadát tavaly ilyenkor néztem meg, úgyhogy ideje volt pótolnom a másodikat. 


Nem tudom, hogy a tél vagy az első évadban megkedvelt karakterek miatt, de szinte faltam az epizódokat. Hiányzott a sorozat és szerencsére a második évad is ugyanolyan színvonalasra sikerült, mint az első. A Dániát és Svédországot összekötő Öresund-híd ezúttal is központi szerepet játszik: egy legénység nélküli hajó nekimegy, a hajó aljában pedig tüdőpestissel fertőzött fiatalokat találnak. A nyomozás során meglehetősen szerteágazó ügy bontakozik ki, amely a környezetvédelem fontosságát is érinti. 


A nyomozás mellett természetesen a szereplőkre is maradt idő. A készítőknek sikerült megtalálniuk azt az egyensúlyt, hogy mind a történet, mind Martin és Saga sorsa érdekes legyen. Martint szemmel láthatólag nagyon megviselte a fia halála, számomra az évad fő kérdése az volt, hogyan tudja kezelni és túltenni magát a történteken. Nagy ívet járt be a tíz epizód során és végig drukkoltam neki, hogy vissza tudjon találni a helyes útra.


Saganak ezúttal a párkapcsolattal kellett megbirkóznia, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem áll készen erre a feladatra. Érdekes, hogy tudatosan próbál megfelelni az elvárásoknak (könyveket olvas, tanácsot kér) és Jakob elköltözése is megviseli. A humora is jobban előkerült ebben az évadban, néhány eszmefuttatását nem lehetett nevetés nélkül megállni. Saga húgáról és családjáról is kiderült egy-két dolog, amik sokkal emberibbé tették a karakterét.


Bővítették a rendőrök sorát is: Pernille és Rasmus csatlakozott a csapathoz. Aktívan kivették a részüket a nyomozásból, mellettük pedig Hans és John is nagyobb játékteret kapott. A színészeket most is csak dicsérni tudom, akárcsak az atmoszférát, ami minden egyes képkockából sugárzott. 
 

A narráció hasonlított az első évadhoz: sok olyan szereplőt behoztak, akiket aztán több epizódon keresztül ismertettek meg a nézőkkel és miután már nem volt rájuk szükség, egyszerűen kiírták őket a sorozatból. Ennek köszönhetően bőven volt idő találgatni, hogy ki hogyan kapcsolódik a kirakóshoz. Így könnyebben ki lehetett találni az eseményeket, de persze olyan fordulatokat is hozott a nyomozás, ami után tátva maradt a szám. 


A finálé a nyomozás lezárása mellett jócskán szolgált drámai elemekkel is. A mosdóban és a folyosón zajló események mellett főleg az utolsó jelenet volt emlékezetes. Kíváncsi vagyok, mi lesz Martinnal és hogy kiderül-e, ki végzett Gertruddal. Remélem, a harmadik évadban választ kapunk majd ezekre a kérdésekre. 

Értékelés: 8.5/10

2014. december 27., szombat

Fargo - 1. évad

Ha négy kimagasló sorozattal kellene összegeznem az idei évet, akkor kapásból a True Detective-et, a Fargot, a Leftoverst és a The Affairt mondanám. A felsoroltak közül eddig csak az FX és az HBO újonca maradt ki, de mivel a Fargoból tavasszal már láttam a pilotot, ebből a sorozatból zárkóztam fel először.


Bemidji, a hóval borított minnesotai kisváros remek helyszínnek bizonyult ahhoz a gyilkossághullámhoz, ami egy csapásra felforgatta a lakosok békés életét. A tíz epizódos első évad egy átívelő bűnügyi történetet mutatott be, ami nem nélkülözte a humort és az abszurd helyzeteket. Első pillantásra a Fargo csupa olyan elemből (események, szereplők, dialógusok) áll, amik más sorozatokban általában idegesíteni szoktak, itt viszont nagyon is jól működtek. 


Kezdjük a történettel! Az évad fő gonoszát már az első epizódban megismerjük, így a nyomozás nem egy rejtélyes szereplő után folyik és agymunkát igénylő csavarokat sem kapunk. Véletleneket viszont annál többet. Tulajdonképpen Lorne Malvo felbukkanása is a véletlennek köszönhető és azok az események is, amelyeket elindít. Egymást érték a meglepő és kiszámíthatatlan fordulatok, amiktől egész pörgős és izgalmas volt az évad. 


A szereplők között csupa sablonos karaktert találni, akiknek egy-két szóval leírható a fő jellemvonása:  tutyimutyi papucsférj, törtető fiatal rendőrnő, régimódi rendőrfőnök, stb. Mégis sikerült szerethetővé tenni őket (ez talán a castingnak is köszönhető), a bűnözőket pedig olyannak ábrázolni, mint a képregényekben. Kedvencem a süketnéma-szószátyár páros volt, akik már önmagukban is poénforrásul szolgáltak. Az FBI-os fickók pedig a "jók" oldalán mosolyogtattak meg. 


A rendőri munka mellett az évad fő érdeme Lester karakterfejlődése. Az évad elején csetlő-botló lúzerből egy (túlzottan is) magabiztos és gonosz karakter válik, aki kész feláldozni bármit (és bárkit), hogy mentse a saját bőrét. Amennyire sajnáltam az elején, annyira vártam a végén a bukását. Martin Freeman remek volt,  jó volt végre egy tökösebb szerepben látni. 


A hóra már utaltam a bevezetőben, viszont a Fargoban nemcsak hangulatteremtő szerepe volt. A jeges tó és a sűrű hóvihar szervesen kapcsolódott a történethez. Utóbbi a kergetőzéssel és a lövöldözéssel nem kevés feszültséget adott a jelenetnek. Érdekes az is, hogy a hideg téli táj ellenére nem a nyomasztó és depresszív atmoszféra uralta az évadot. A zenéket külön dicséret illeti, nagyon jól passzoltak az adott jelenetsorokhoz.


Eddig szinte csak pozitívumokat írtam a Fargo első évadjáról, pedig voltak benne elég látványos mellélövések. A legfeltűnőbb a 8. rész utáni éles történeti váltás. Nyilván tíz résszel teljesebb az élmény, de ott úgy éreztem, hogy simán lezárhatnák az évadot, mert így is kerek a sztori. Talán ezért is tűnt a finálé egy kicsit összecsapottnak, bár a zárással maradéktalanul elégedett vagyok. 

Értékelés: 8/10

2014. december 25., csütörtök

The Affair - 1. évad

Tíz rész után búcsúzott a The Affair első évadja, de a Showtime időközben már berendelte a másodikat, ami jövőre fog érkezni. Míg az országos felhozatal őszi újoncaitól hamar megváltam, az Affair mellett végig kitartottam és hétről hétre vártam az epizódokat.


A pilotot követő részek Noah és Alison kapcsolatát bontották ki és arra is választ adtak, hogy mi vezetett el kettőjük afférjáig. A nyitórészben látott események ugyanis csak a felszínt jelentették, a tíz epizód ismeretében azonban mindkét fél döntése érthető. Azt a kezdetektől fogva borítékolni lehetett, hogy Noah és Alison közös életet fognak kezdeni, de az ehhez vezető út így is tartogatott izgalmakat. 


Ezért is volt jó történetileg az évad, mert bár sok klisés megoldást alkalmaztak, a fordulatok nagy részét nem lehetett előre látni. Így volt min izgulni, néha viszont úgy tűnt, hogy túl sok mindent akarnak belezsúfolni ebbe a tíz részbe. A drogvonalra és annak következményeire például egy teljes epizódot szenteltek, ugyanakkor később már nem tértek rá vissza. Hasonlóan érvényét vesztette a eltérő nézőpontú narratíva is, ami az évad első felében a sorozat húzóerejét jelentette. A kihallgatási jelenetek elmúltával ugyanis már nem volt jelentősebb funkciója.


Az áldozat neve elég hamar kiderült, de Scottyt nem ismertük meg annyira, hogy érdekeljen, mi és hogyan történt vele. Csak az utolsó két-három epizódban volt nagyobb szerepe, a nyomozás így elég kapkodósra sikerült, az évadnak pedig nem lett íve. Tény, hogy a kikérdezős jelenetek is fontosak voltak, de a történethez csak minimálisan járultak hozzá. A második évadban remélhetőleg letisztázódik a rendőrségi szál és választ kapunk a függőben maradt kérdésekre. 


A két főszereplő mellett csak lassan ismertük meg a mellékszereplőket (Helent, Cherryt, Oscart és Cole-t), látványosan kevesebb idő jutott rájuk, mint kellett volna. Cole-t sokáig nem tudtam hová tenni, az évad végére viszont a legszimpatikusabb szereplő lett Helennel egyetemben. A gyerekek közül csak Whitney kapott nagyobb játékteret és bár a legtöbbször idegesítően viselkedett, fontos dolgokat mondott ki, amikor (jogosan) számon kérte az apját. 


A színészi játék végig magas színvonalú volt, Noah és Alison jeleneteinél szinte vibrált a levegő a két színész között. Sok jelenet játszódott szabad téren és a víz, mint központi elem és motívum is hangsúlyos volt az évad során. A főcímmel viszont nem tudtam megbarátkozni. Túlságosan idegennek és ridegnek hatott a sorozat finom zenéjéhez képest. A felsorolt negatívumok ellenére összességében elégedett vagyok a The Affair első évadával, mert újat tudott mondani a romantikus drámákon belül. 

Értékelés: 8/10

2014. december 24., szerda

Karácsony

Minden olvasómnak békés, boldog Karácsonyt kívánok!

2014. december 22., hétfő

Gone Girl - Holtodiglan (2014)

Na, végre eljutottam ehhez a filmhez is! Eredetileg moziban szerettem volna megnézni, de mire lehetőségem lett volna, addigra már lekerült a műsorról. A Holtodiglant sok helyen az idei év filmjének kiáltották ki, de a szinopszist olvasva nem tudtam elképzelni, mi váltott ki a nézőkből ekkora éljenzést. 


Nick és Amy az ötödik házassági évfordulójára készül. Boldogok, gazdagok, elégedettek, ám az ünnep estéjén az ifjú feleségnek nyoma vész. Megkezdődik a nyomozás és gyorsan kiderül, hogy a látszat csalt: a pár tele volt félelmetes, sötét titkokkal. 


A történet tehát vérbeli krimit ígér, de a Gone Girl jóval több annál. Inkább szól Amyről és Nickről és azokról a lépcsőkről, amelyek a házasságuk megromlásához vezettek. Két ember sorsát és személyiségének változását követjük nyomon és bár meglepően végződik a történetük, mindkét szereplő motivációját meg tudom érteni. 


Pszichológiailag szépen felépítették a filmet, a krimis vonalon viszont lehetett volna még mit csiszolni. Sok megválaszolatlan kérdés és logikátlanság maradt (Amy például többször is le tudott volna bukni) és a feszültséget sem tudták úgy érzékeltetni, ahogyan egy ilyen filmtől várnám. Egyedül a média szereplése tetszett, mert görbe tükröt tudtak vele mutatni a mai társadalomról. 


A főszerepet Ben Affleck és Rosamund Pike alakította, de egyikőjüket sem tudnám az egekig magasztalni. Az Amyt alakító színésznő borzasztó érzelemmentes volt a film elején és a folyamatos "motyogása" is idegesített. Ben Affleck némileg jobb teljesítményt nyújtott. A mellékszereplők (Nick ikertestvére, a nyomozónő és az ügyvéd) sokkal jobban és hitelesebben játszottak. 


A Gone Girl sajnos nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, de egy házasság ilyen terű bemutatása és a nézőknek szegezett kérdések mindenképp elgondolkodtatók. Újranézni biztosan nem fogom, mert kicsi rá az esély, hogy másodszorra találok a filmben olyasmit, ami javít valamelyest az összképen. 

Értékelés: 7.5/10

2014. december 21., vasárnap

Predestination - Időhurok (2014)

Az utóbbi években felkapott téma lett az idő és az időutazás, ennek a filmnek is ez adja a gerincét. A legendás Robert A. Heinlein (többek között a Csillagközi invázió írója) novellájából készült filmben egy időügynök barangol múltban és jövőben: minden bevetés más korba vezeti. Utolsó megbízatásán egy olyan bűnözőre vadászik, aki valahogy folyton kicsúszik a kezéből, bármilyen időben is készül lecsapni rá. 


Ismerősi ajánlásra néztem meg a Predestinationt, így elég magasak voltak az elvárásaim. Az érdekes indítás után kicsit leült ugyan a film, de a fő csavart hamar ki tudtam találni. Ennek tükrében is érdekes volt nézni filmet, mert bár tudtam, hogyan fog végződni, mégis elgondolkodtatott az alapkoncepció. Órákig járt még rajta az agyam, pedig tulajdonképpen egy paradoxonhalmazról szólt a film másfél órája. Bővebben csak azért nem írok a sztoriról, mert az már spoiler lenne. 


A magyar cím ugyan nem pontos fordítása az eredetinek, de a film ismeretében nem lőttek vele mellé. Ez a színészekre is igaz. Mind Ethan Hawke, mind Sarah Snook a legjobb formájukat nyújtják, szóval már csak miattuk is érdemes megnézni a Predestinationt. Szép még a fényképezés és a rendezéssel sem volt gond. Igaz, hogy nem ez lesz nálam az év filmje, de a rááldozott időt bőven megérte.

Értékelés: 8/10

2014. december 14., vasárnap

Sons of Anarchy - 7. évad

Hét évad. Ennyi adatott meg a Sons of Anarchynak. A sorozat leköszönésével az egyik szemem sír, a másik nevet. Nem könnyű elengedni egy ilyen sokáig képernyőn levő szériát, ugyanakkor örülök, hogy véget ért, mert így is több időt kapott, mint kellett volna. 


A hatodik évad után érzett csalódást sajnos nem tudta feledtetni az utolsó évad. A nyitányban felállított status quo és az elkövetett bűnök másokra terelése miatt keserű szájízzel néztem az évad nagy részét. Túl sokszor láttuk már ezt a fajta történetvezetést, ráadásul el is nyújtották a következményeket, így csak kevés rész maradt igazán emlékezetes az évadból. És testvériség ide vagy oda, idén legalább annyiszor hangzott el az "I love you" a szereplők szájából, mint egy romantikus filmben.


A hosszú felvezetés rengeteg érdektelen jelenetet és mellékvágányt eredményezett, csak az epizódok végi zárómomentumok adtak okot a bizakodásra. A Gemma és Juice hazugsága által kirobbantott bandaháborúkat viszonylag gyorsan lerendezték, igyekeztek következetesen elvarrni ezeket a szálakat. Az igazság kiderülésével az évad legjobb epizódját láthattuk, amivel sikerült visszakanyarodni a sorozat alapját képező Jax és Gemma konfliktushoz is. Bátor húzás volt, hogy ennek a feloldását nem a fináléra tartogatták, a történtek fényében viszont számítani lehetett rá, hogy ez a tett nem nyerhet feloldozást. 


Valóságos vérfürdő volt ez az évad, ami a klubot sem kímélte. Viszont hiába lett szegényebb SAMCRO egy szimpatikus szereplővel, nem tudott megrendíteni a halála. Már az elrablásakor borítékolni lehetett a sorsát, de a klubtagok bűnlajstromát elnézve nem lett volna hiteles, ha mindenki túléli az eseményeket. A folyamatos lavírozások és a klub érdekei szép lassan háttérbe kerültek, teret adva annak a kérdésnek, hogy mit hagy Jax örökül a fiainak. 


A finálé teljesen erre volt kihegyezve. A leszámolásokon kívül Jax arról is gondoskodott, hogy a fiai ne abban a közegben nőjenek fel, mint ő. Könnyfakasztóan szép volt, ahogy elbúcsúzott Thomastól és Abeltől, és Wendy és Nero gondjaira bízta őket. Az utolsó jelenet a borzalmas CGI ellenére méltó volt a sorozathoz, visszaadott valamit abból, amiért anno megszerettem a SoA-t.

Értékelés: 7/10, amit csak az utolsó néhány epizód és a finálé húz fel.

2014. december 6., szombat

Portfólió és géphalál

Novemberben nem árasztottam el túl sok bejegyzéssel az internetet, aminek legfőbb oka a portfólió volt. Akik régebb óta olvassák a blogot, azok még talán emlékeznek rá, hogy az egyetem utolsó félévében írtam már egy ilyen jellegű szakdolgozatot, úgyhogy nem sok kedvem volt a dologhoz. A munkámat viszont szeretem, ezért bármennyire is tiltakoztam ellene, engednem kellett ennek az intézményesített zsarolásnak. 

Még nyáron nekiálltam a kisebb kaliberű dokumentumok elkészítésének, mert az már tavasszal is látszott, hogy tanév közben nem sok időm lesz óravázlatokat írogatni és táblázatokat szerkesztgetni. Két dokumentumnál tovább viszont nem jutottam, mert akkor még nem tudtam, melyik osztályokban fogok ősztől tanítani. A szeptember újabb izgalmakat tartogatott: amellett, hogy olaszos csoportokat is kaptam, majdnem minden héten változott az órarendünk.

A munka oroszlánrésze így októberre és novemberre maradt. A tématervet is ekkor választottam ki, az óratervek megírása a szünetre maradt. Persze ez sem ment gördülékenyen, ugyanis sikerült összeszednem egy tüdőgyulladást, amiből csak a szünet után gyógyultam ki. Minden hétvégém portfólióírással telt, ezért alig jutott időm a pihenésre. Ez az iskolai munkámon is meglátszott. Nem tudtam úgy kézben tartani a dolgokat, ahogy szerettem volna, emiatt néhány kollégával összetűzésbe kerültem. 


Időközben eljutott hozzám olyan információ is, amit ötletként fel tudtam használni a portfólióhoz. Az utolsó dokumentumokat viszonylag hamar megírtam, így a leadási határidő előtt két nappal mindennel készen voltam. Épp kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy most végre jut időm sorozatozni és pótolni a kimaradt alkotásokat, amikor a laptopom egyik napról a másikra megadta magát. Őszi szünetben többször is vírust kellett irtanom, most viszont már bekapcsolni sem tudtam a gépemet. 


Őszintén szólva nem szívesen vettem volna új gépet, mert annyi pénzem nincs, viszont sajnáltam volna, ha gép nélkül maradok. Egy hét nélkülözés után a merevlemez teljes letakarítása és az operációs rendszer újratelepítése maradt lehetséges megoldásként. A hétvége ennek jegyében telt, de úgy tűnik, sikerült életet lehelni a laptopba és bár a programokat pótolnom kell majd, az évek során összegyűlt anyagokat szerencsére sikerült megőrizni. Ezzel remélhetőleg minden akadály elhárult a megérdemelt pihenés és a karácsonyi készülődés elől. :)