2014. december 28., vasárnap

Bron/Broen - 2. évad

Eredetileg a Leftovers első évadjáról szerettem volna írni, de a pilot annyira elvette a kedvemet a sorozattól, hogy inkább más néznivalót kerestem. A dán-svéd koprodukcióban készült Bron/Broen első évadát tavaly ilyenkor néztem meg, úgyhogy ideje volt pótolnom a másodikat. 


Nem tudom, hogy a tél vagy az első évadban megkedvelt karakterek miatt, de szinte faltam az epizódokat. Hiányzott a sorozat és szerencsére a második évad is ugyanolyan színvonalasra sikerült, mint az első. A Dániát és Svédországot összekötő Öresund-híd ezúttal is központi szerepet játszik: egy legénység nélküli hajó nekimegy, a hajó aljában pedig tüdőpestissel fertőzött fiatalokat találnak. A nyomozás során meglehetősen szerteágazó ügy bontakozik ki, amely a környezetvédelem fontosságát is érinti. 


A nyomozás mellett természetesen a szereplőkre is maradt idő. A készítőknek sikerült megtalálniuk azt az egyensúlyt, hogy mind a történet, mind Martin és Saga sorsa érdekes legyen. Martint szemmel láthatólag nagyon megviselte a fia halála, számomra az évad fő kérdése az volt, hogyan tudja kezelni és túltenni magát a történteken. Nagy ívet járt be a tíz epizód során és végig drukkoltam neki, hogy vissza tudjon találni a helyes útra.


Saganak ezúttal a párkapcsolattal kellett megbirkóznia, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem áll készen erre a feladatra. Érdekes, hogy tudatosan próbál megfelelni az elvárásoknak (könyveket olvas, tanácsot kér) és Jakob elköltözése is megviseli. A humora is jobban előkerült ebben az évadban, néhány eszmefuttatását nem lehetett nevetés nélkül megállni. Saga húgáról és családjáról is kiderült egy-két dolog, amik sokkal emberibbé tették a karakterét.


Bővítették a rendőrök sorát is: Pernille és Rasmus csatlakozott a csapathoz. Aktívan kivették a részüket a nyomozásból, mellettük pedig Hans és John is nagyobb játékteret kapott. A színészeket most is csak dicsérni tudom, akárcsak az atmoszférát, ami minden egyes képkockából sugárzott. 
 

A narráció hasonlított az első évadhoz: sok olyan szereplőt behoztak, akiket aztán több epizódon keresztül ismertettek meg a nézőkkel és miután már nem volt rájuk szükség, egyszerűen kiírták őket a sorozatból. Ennek köszönhetően bőven volt idő találgatni, hogy ki hogyan kapcsolódik a kirakóshoz. Így könnyebben ki lehetett találni az eseményeket, de persze olyan fordulatokat is hozott a nyomozás, ami után tátva maradt a szám. 


A finálé a nyomozás lezárása mellett jócskán szolgált drámai elemekkel is. A mosdóban és a folyosón zajló események mellett főleg az utolsó jelenet volt emlékezetes. Kíváncsi vagyok, mi lesz Martinnal és hogy kiderül-e, ki végzett Gertruddal. Remélem, a harmadik évadban választ kapunk majd ezekre a kérdésekre. 

Értékelés: 8.5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése