2013. február 28., csütörtök

Suits - 2. évad

Az USA Network többi sorozatához hasonlóan a Suits évadát is kettészedték, így az első fele nyáron, a második fele pedig télen került adásba. Abból a szempontból jó volt a téli folytatás, hogy így nem kellett nyárig nélkülöznünk a sorozatot, de a sztori szempontjából nem sok értelme volt félbeszakítani az évadot. 


Míg az első évadban inkább a heti ügyek és a Mike-Harvey közötti interakciók domináltak, addig a második évad első fele egy izgalmas polgárháborút mutatott be a cégen belül. Daniel Hardman személyében egy erős főgonoszt kaptunk, ami kemény összecsapásokat, váratlan helyzeteket és ütős cliffhangereket eredményezett. Hétről hétre tűkön ülve vártam az epizódokat, amire már nagyon rég volt példa. Ezzel a 10 epizóddal szintet lépett a Suits és megmutatta, hogy igenis lehet jó ügyvédes sorozatot csinálni. 


A téli visszatérés sajnos már nem volt ilyen színvonalas. Persze valahogy fel kellett vezetni a háború "utóhatásait", de hiányzott az a fajta építkezés és tudatosság, ami az évad első felét jellemezte. Túl sok idő ment el olyan mellékszálakra, amik gyengék vagy erőltetettek voltak. Rachel és a Harvardra való jelentkezés helyett például szívesebben néztem volna a meggyengült cégre pályázó nagykutyák machinációit. Mert így sajnos elég összecsapott lett az évadzáró. 


Mike karakterét illetően is történtek változások. Idén érezhetően háttérbe került, közel sem volt olyan hangsúlyos, mint az előző évadban. Kevesebbszer használta a tehetségét és az ügyekben sem vette ki a részét annyira intenzíven. Harvey sokkal összetettebb szereplő, ezért is volt furcsa, hogy Mike titkára építették a finálé fordulatát. Apropó titok. Csak engem zavar, hogy Mike titkát lassan már mindenki tudja a cégnél? Néha túl naivnak állítják be ahhoz képest, amilyen valójában. 
 

Ami viszont működött az első évadban, azt a másodikban is megtartották. Louist már tavaly is bírtam, a Harvey-val való versengését öröm volt nézni. Idén tovább árnyalták a karakterét és az évad végére sikerült megkedveltetni a szereplőt. Donna az évad első felében kapott nagyobb szerepet, ami még szimpatikusabbá  tette a karaktert. Elismerés illeti az írói gárdát is: a pergő párbeszéldek, a popkulttal teletűzdelt szópárbajok remek dinamikát adtak az epizódoknak. Az utolsó részig úgy tűnt, hogy a készítők tanultak a hibákból és mindent kijavítottak, ami az első évadban nem működött. Bízzunk benne, hogy a 3. évadban már sikerül nekik. 

Értékelés: 8/10

2013. február 21., csütörtök

Utopia - 1. évad

"Az utópia többnyire jövőbeli, a tökéleteshez közeli fejlettségi szinten álló emberi társadalmat, illetve egy ilyen társadalmat leíró irodalmi művet jelent."

Nem sokszor kezdek egy sorozatkritikát definícióval, de a Utopiánál muszáj megtennem. Az angolok ugyanis egy egészen zseniális minisorozattal örvendeztettek meg minket, ami a maga 6 epizódjával biztos helyet foglal el az all time kedvenc sorozataim között.


Az már a pilotnál is látszódott, hogy van potenciál a sorozatban, de csak később jöttem rá, hogy mennyire kidolgozták ezt a történetet. Az elejétől a végéig felépítették, tudták, hová akarnak eljutni és az odáig vezető úttal se volt gond. Még a sorozat címére is rájátszottak, amivel egyrészt a realitást is beemelték a történetbe, másrészről pedig el is gondolkodtattak. Tény, hogy a túlnépesedés előbb-utóbb globális problémákhoz vezet(het), de vajon meg lehet-e oldani etikus módszerekkel? Hosszasan lehetne vitázni erről a témáról, mindenesetre meglepett, hogy egy (elsősorban) szórakoztatni akaró tévésorozatban érintik ezt a kérdést. 


A két fő szálat (a képregényest és a vakcinásat) fokozatosan közelítették egymáshoz és bár szervesen összefüggtek, egyiknél sem éreztem azt, hogy hasraütés-szerűen húzták volna elő és csak az időt akarták volna kitölteni vele. Mindkét vonal szükséges volt a történet szempontjából, mert csak az egyik szálra nem tudták volna így felfűzni az eseményeket. Tulajdonképpen már a pilot alapján tudni lehet, hogy mire megy ki a játék, mégis csak a fináléban állt össze teljesen a kép. Addig viszont szépen adagolták az információkat és gyakorlatilag minden kérdést megválaszoltak. 


A szereplőket árnyalták és a reakcióikat is meg lehetett érteni. Meglehetősen eltérő karaktereket sorakoztattak fel, így néha úgy tűnt, mintha egy megfilmesített képregényt néznék. Arby és Jessica Hyde kimagaslott a többiek közül, őket ismerjük meg a legjobban. A Shadow Line-hoz hasonlóan egyik szereplőről sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a pozitív vagy a negatív oldalt képviselik, így természetesen nem egyértelmű, kinek a pártján állnak a Janus-tervet illetően.  


Megvalósításában is egyedi a Utopia. Borzasztó erős a képi világa, a gyönyörű élénk színek szinte vonzzák a tekintetet. Rengeteg a szimmetrikus beállítás, az elidőzés egy-egy tájon, kompozíción vagy épületen, úgyhogy esztétikailag is élmény a sorozat. Mindehhez meglehetősen szokatlan zene társul, ami érdekes hangulatot eredményez. És még ennek is van funkciója, ugyanis a 4. részben a szereplők hétköznapibb helyzetbe kerülésével az atmoszféra is komorabb lett. 


Kissé ingadozott a részek színvonala, de az egész évadot nézve nem panaszkodhatunk. Nem nyújtották el a  történetet mint a rétestésztát és a véresebb jeleneteknél sem estek túlzásokba. A finálé hozott néhány váratlan csavart és amellett, hogy a fő szálakat lezárta, a lehetséges folytatásnak is megágyazott. Kerek egészet alkot ez a 6 rész, de ha lesz második évad, akkor egész biztos nézni fogom.

Értékelés: 9/10

2013. február 16., szombat

Seven Psychopaths - A hét pszichopata és a si-cu (2012)

Drámák tekintetében nem lehetett panaszkodni a tavalyi filmfelhozatalra, de a vígjátékkínálatra már igen. A 2011-es Flypaper után ugyanis nagyon kevés szórakoztató és vicces alkotáshoz volt szerencsém. A Martin McDonagh által rendezett Seven psychopaths már a címével felhívta a figyelmemet, úgyhogy kíváncsian ültem le a film elé.

 

A történet középpontjában Marty áll, aki "A hét pszichopata" című forgatókönyve befejezésével küszködik. Billy, a legjobb barátja, munkanélküli színész és részidős kutyatolvaj, aki mindenáron segíteni akar a cimborájának. Hans, Billy vallásos bűntársa, akinek erőszakos múlt van a háta mögött. Charlie, a pszichopata gengszter, akinek hőn szeretett kutyáját Billy és Hans ellopja. Charlie kiszámíthatatlan, hihetetlenül erőszakos, és egy pillanatig sem habozik megölni bárkit, akinek köze lehet a rabláshoz. Marty most aztán megkapja mindazt a figyelmet és ihletet, amire szüksége van, de kérdés, hogy vajon életben marad-e addig, amíg befejezheti élete fő művét. 


Leginkább Tarantino filmjeire emlékeztet a Seven psychopaths, de nem tudott annyira magával ragadni. Pedig jól indult a film, a hét pszichopata (és a si-cu!) bemutatása kifejezetten ötletesre sikerült. A közepénél viszont leült a sztori és a film végéig erősen hullámzó a minőség. Az unalmasabb részeket groteszk és/vagy brutális elemekkel próbálták kitölteni (pl. temetői leszámolás), amik nem mindig azt a hatást érték el, aminek eredetileg szánták. Jobb lett volna, ha inkább a karaktereket fejtik ki, mert remek figurákat vonultat fel a film. Ez egyébként a színészeknek (Colin Farrell, Sam Rockwell, Christopher Walken, Woody Harrelson) is köszönhető, akik egytől egyig kiváló alakítást nyújtanak. 


Ki kell még emelnem a zenét, amivel jó pár jelenetet emlékezetessé tettek. A sivatagban játszódó képsorok például a westernfilmeket idézték, de volt pár olyan jelenet is, ami a Drive-ot juttatta eszembe. A humor és a poénok tetszettek, néha olyan érzésem volt, mintha magát a filmet is ki akarnák parodizálni. A kutyalopós ötletből kihozták, amit lehetett, de McDonagh korábbi filmje, az In Bruges sokkal jobban tetszett. 

Értékelés: 6.5/10

2013. február 8., péntek

Zero Hour - pilot

A Utopia pilotja után nem is kellett olyan sokat várni a következő sorozatig, aminek a nyitórésze beránt és rögtön nézném a folytatást. Nem kevés elvárással ültem neki az epizódnak, hiszen már májusban is ígéretes sorozatnak ígérkezett, de nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog ez a 40 perc. Tavaly a The River fogott meg ennyire.


A Zero Hour alapötlete olyan, mintha a Nemzet aranyát és a Da Vinci kódot gyúrták volna össze. Hank Galliston egy paranormális jelenségekkel foglalkozó magazin főszerkesztője, aki egész életében nyomokat követett, mítoszokat vizsgált és összeesküvés-elméleteket tanulmányozott. Amikor azonban a feleségét, Lailát elrabolják az órásboltból, Hank egy egész világot átszövő és évszázadokra visszanyúló rejtélybe csöppen. Feleségének egyik régi órája ugyanis egy kincses térképet tartalmaz, ami világméretű katasztrófához vezet. Hanknek tehát nemcsak a feleségét, hanem a világot is meg kell mentenie. 


Izgalmas cold opennel nyit a rész, ami 1938-ban, a nácik uralma alatt játszódik és egy rózsakeresztes szerzetesrend van a középpontban. A sorozat fő mozgatórugójából már itt ízelítőt kapunk, ami aztán a jelenkorban nyer értelmet. Pörgős a pilot, de követhető a cselekmény és ami a legjobb, hogy nem szájbarágós a történetvezetés. Csak olyan részletességgel merülnek el a részletekben, ami az események megértéséhez szükséges. Volt pár klisé, amit ellőttek, de a tempónak és sztorinak köszönhetően nem zavartak.  


A fényképezés szép, teljesen olyan volt a pilot, mintha egy mozifilmet néznék. A helyszínek pedig tovább erősítették ezt a hatást. A hatalmas kanadai hómező pásztázásakor lehetett érezni igazán, hogy mekkora feladattal kell Hanknek megbirkóznia. A bajorországi vonal a magyarázatok miatt volt érdekes és elég korrekt cliffhangert hozott az epizód végén. Ez főleg az öreg órásmester hangjának köszönhető. 


Egyedül a színészi játékkal nem voltam elégedett, ugyanis a Hanket alakító Anthony Edwards játékát kevésnek éreztem. Nem kizárt, hogy változni fog a karaktere, de egyelőre nem tűnik elég kemény és karizmatikus szereplőnek. A segéddé avanzsálódott fiatalok szimpatikusak, bár kicsit egydimenziósnak tűnnek. De ezt betudom annak, hogy a pilotban inkább a történetre helyezték a hangsúlyt, elvégre a karaktereket később is ráérnek kibontani. A maga nemében szórakoztató volt a pilot és a hibái ellenére várós a folytatás. 

Értékelés: 7.5/10

2013. február 7., csütörtök

Last Resort - 1. évad

Upfrontskor az egyik legjobb országos sorozatnak ígérkezett Shawn Ryan tengeralattjárós projektje, ami csupán 13 részt élt meg.  A pilot ígéretes volt és úgy tűnt, hogy egy bátor és színvonalas folytatást kapunk. Az első öt epizódban ez teljesült is, utána viszont elég nagy mélyrepülésbe kezdett a sorozat. Voltak később jó részek, de a sorozatot már nem tudták megmenteni. Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy egy katonai stratégiákkal, szövetkezésekkel, izgalmas és logikus történetvezetéssel és hihető karakterekkel teli sorozatot vártam a Last Resorttól. Ehelyett egy szappanoperát láthattunk, ami szép lassan érdektelenségbe fulladt. És ebben sajnos a csatorna keze is benne volt.


Három színtéren zajlottak az események, de csak a sziget és a tengeralattjáró között volt szorosabb kapcsolat, a washingtoni szál sokáig csak lebegett. Egészen a 9. epizódig kellett várni arra, hogy kiderüljön a SEAL-ek szerepe és összeálljon a kép a kirakós darabjaiból. Innentől kezdve a washingtoni történések kiszámíthatóvá váltak és mivel lényegében egy szereplő (Kylie Sinclair) köré épültek, nem is nagyon kötöttek le. 


A színészek alakítására nem lehet panasz, a karakterekre viszont annál inkább. A pilotban látott bivalyerős Michael Chaplinből egy megfutamodó és nem egyszer következetlen kapitányt csináltak, a szigetet uraló Julian Serrat pedig minden húzása után emelt fővel távozott, holott könnyedén elbánhattak volna vele. Sam Kendal érzelmi hullámvasútját és pálfordulásait néha fájdalmas volt nézni; bár a fináléban előadott beszéde valamelyest javított a karakter megítélésén. A katonák lázadozásainak és parancsmegtagadásának minimális következményei voltak, így ezen a vonalon éreztem a legkevésbé hitelesnek a sorozatot. 


A finálé a kapkodástól eltekintve jól sikerült és a sorozat erősebb epizódjai között foglal helyet. Látszott rajta, hogy a kasza híre után készült el és a készítők próbálják kárpótolni a nézőket, úgyhogy egy kicsit meseszerű lett a zárás. Elvesztegetett időnek mégsem mondanám a sorozatot, inkább egy kihagyott ziccernek. Mert ebből az alapötletből ilyen szereplőkkel jobbat is ki lehetett volna hozni. 

Értékelés: 5.5/10

2013. február 3., vasárnap

The Expendables 2 - A feláldozhatók 2 (2012)

Amikor kiderült, hogy lesz folytatása az Expendablesnek, akkor volt bennem egy kis félsz, ugyanis az első rész elég magasra rakta a mércét. Aztán ahogy egyre több hír érkezett a második részről, biztosra vettem, hogy nem lesz gond a filmmel. A folytatás szerencsére nemcsak megugrotta az első rész színvonalát, hanem felül is múlta azt. 


Mr. Church ismét összetrombitálja Barney Ross csapatát és egy látszólag egyszerű melóval bízza meg őket: hozzák el egy lezuhant repülőgép széfjét. A dolgok azonban csúnyán félresiklanak és egyik társukat (Billyt, a kölyök mesterlövészt) brutálisan meggyilkolják, ezért a feláldozhatók bosszút esküsznek. Hiába járnak idegen területen, ahol minden ellenük dolgozik, a revánsvágytól fűtött társaság elszántan zúzza-tizedeli az ellenséget, és közben az idővel versenyt futva egy váratlan veszélyt is el kell hárítaniuk, hiszen öt tonna tiszta plutóniummal már a világ egyensúlyát is meg lehet borítani. Mindez azonban semmi ahhoz képest, amire az az aljas figura számíthat, aki lemészárolta a testvérüket. Mert ekkor vetik be igazán magukat a feláldozhatók... 
 

Van az a közmondás, hogy a jól bevált recepten ne változtass. Az Expendables 2 készítői sem tettek másként: fogták azokat az elemeket, amik korábban is működtek és még nagyobb adagban használták őket. Több lett az akció, a humor, a karaktermomentum és még a történetet is sikerült érdekesebbre írni. Már a film elején látott jelenetben sem spórolnak a munícióval, pedig ez még csak az első néhány perc. Maga a jelenet annyira fenomenális, hogy miután elszállnak a repülővel, elégedetten csettintettem: "Igen, valahogy így kell elkezdeni egy akciófilmet!" 


Maggie (Yu Nan) személyében egy nővel is gazdagodik a csapat, aki legalább olyan tökös, mint a banda többi tagja. Egy női szereplős Expendablesben biztos helye lenne. Hanyagolták a magánéleti eseményeket (az előző filmben Christmas barátnőjének szenteltek egy kisebb kitérőt) és a karakterábrázolással is csak minimálisan foglalkoztak, ezáltal sokkal élvezhetőbb lett a film. Visszavettek a CGI-ból is és inkább a régi vágású megoldásokra (ami robban, az tényleg robban) helyezték a hangsúlyt. 


Bruce Willis és Arnold Schwarzenegger ezúttal nem egy rövid jelenet erejéig szerepelt, hanem rendesen kivette a részét a rosszfiúkkal való leszámolásból. A film csúcsszereplője viszont Chuck Norris volt, akinél még az interneten keringő viccekre is rágyúrtak: 
"- Kering még egy pletyka, hogy megmart téged egy királykobra.
 - Így igaz, de 5, gyötrelmes kínok közt eltöltött nap után a kobra kimúlt." 
A gonosz szerepében Jean-Claude Van Damme-ot látjuk, aki remek választás volt és még a legendás pörgőrúgását is megmutatta. Egyedül azt sajnáltam, hogy olyan rövid lett a végső bunyó Stallonéval. Ettől eltekintve ugyanolyan nosztalgikus szórakozást hozott a Feláldozhatók második része, mint az első. 

Értékelés: 8/10

2013. február 1., péntek

The Expendables - A feláldozhatók (2010)

Barney Rossnak nincs veszítenivalója. A félelmet nem ismerő férfi a Feláldozhatók vezetője, egy csapat zsoldosé, akik halálosak és a végsőkig is elmennek, ha egy megbízatásról van szó. Lee Christmas, a pengék mestere, Yin Yang, a közelharc szakértője, Gunnar Jensen, a mesterlövész azonnal akcióba lépnek, amikor a titokzatos Mr. Church felfogadja a csapatot, hogy tegyék el láb alól egy kis Latin-Amerikai sziget diktátorát, aki egy korrupt figurával üzletelve drogot termeszt a szigeten. A megbízatás bonyolultabbra fordul, és mikor az ottani segítőjük, egy nő fogságba esik, Barney-ék elindulnak leszámolni a banditákkal... 

 
Nem kis neveket sikerült összeverbuválni erre a filmre: Sylvester Stallone, Jason Statham, Dolph Lundgren, Jet Li, Mickey Rourke, Bruce Willis és Arnold Schwarzenegger filmjein generációk nőttek fel és évtizedekig uralták az akciófilmeket. Az Expendablesben sem csinálnak mást, mint a korábbi filmjeikben: keményen fellépnek a rosszfiúk ellen és bár a világot nem mentik meg, hősként lehet rájuk tekinteni. Egy rajongó pedig nem is kívánhat ennél többet. 


A sztori igazából huszadrangú, nem is nagyon maradt meg bennem. A színészek (jutalom)játéka viszont annál inkább. Látszott rajtuk, hogy élvezik az akciókat és nem a görcsösen megfelelni akarás hajtja őket. Ezért is lett a maga nemében szórakoztató a végeredmény. Az akciójelenetek és a poénok ütnek, az erős casting pedig csak hab a tortán. Amit nyáron a Colombianaban hiányoltam, azt Stallone ebben a tökös akciófilmben remekül megvalósította.

Értékelés: 7.5/10