Évösszegző 2022

Nagyon gyorsan eltelt a 2022-es év, mintha csak tegnap írtam volna a tavalyiról. (A 2021-es év összegzése itt olvasható.) 

Egy évvel ezelőtt egyszerre voltam pesszimista és optimista az új évet illetően és néhány dologtól eltekintve minden úgy alakult ebben az évben, ahogyan arra számítottam. Január elsején - ahogy egyébként minden évben szoktam - leültem az íróasztalomhoz és listát írtam a 2022-es terveimről. Ez a lista a következőképpen nézett ki:

• több minőségi idő eltöltése a szeretteimmel és a barátaimmal
• toxikus kapcsolatok felszámolása
• pénzügyi tudatosság
• több pihenés, torna és egészségesebb életmód
• elromlott dolgok megjavítása a lakásban
  
• új munkahely
• több olvasás és filmnézés
• legalább annyi programon részt venni, mint 2021-ben
• utazás

Szóval csak az ilyenkor szokásos dolgok, amiket minden év elején megfogad az ember. :) Ebben az évben viszont végre el is kezdtek megvalósulni a kitűzött célok. 

- A 2021-es évet jelentős túlsúllyal zártam. Nagyon stresszes időszakot tudhattam magam mögött, amire az ünnepi lakomázás csak rátett egy lapáttal. A 160 centis magasságomra jutó 64 kg nem tűnik drasztikusnak, de kezdtem magam nagyon rosszul érezni. Fel voltam fúvódva, nehezebben mozogtam és kezdtek szűkek lenni a ruháim. Úgyhogy januárban belevágtam a Veganuárba, ami meghozta a várva várt eredményt. Elkezdtek lemenni a kilók és 30 nap elteltével már sokkal jobban éreztem magam, mint a hónap legelején. Az év folyamán a rendszeres mozgást is be tudtam iktatni a mindennapokba, ennek eredményeképpen a 2022-es évet 57 kg-mal tudom zárni. Nem sok ez a 7 kilónyi súlyleadás, én viszont elégedett vagyok vele. Évek óta nem éreztem magam ilyen jó formában, mint most. 

- Februárban átvettem a diplomámat. Az OKJ-hoz hasonlóan ezt a képzést is munka mellett végeztem el és nem bántam meg, hogy belevágtam. Olyan szemléletet és tudást kaptam, amit napi szinten tudtam/tudok kamatoztatni. Pár nappal később már a nyaralásomat kezdtem tervezni és Szlovénia volt az úticél, de aztán... 

- ...aztán február 24-én kitört a háború Ukrajnában. Napokig ennek a hírnek a hatása alatt voltam, fogalmam sem volt, hogy ez az egész milyen hatással lesz az életünkre, úgyhogy a teljes bizonytalanság miatt végül nem foglaltam le utazást a nyárra. Minden háború véget ér egyszer, az úticélok is megvárnak.

- Márciusban elkaptam a Covidot. Hetekig lappangott a szervezetemben, extrém magas lázzal és erős fájdalmakkal ment át rajtam, brutálisan legyengített, de szerencsére hamar felépültem belőle. És mostanra már az utótünetek is megszűntek.

- A tanév végeztével meghoztam egy olyan döntést, ami már régóta érlelődött bennem és sajnos időszerű volt: kilenc év tanítás után elhagytam a tanári pályát. Hogy mikor térek vissza a katedrára, azt majd az idő eldönti, de fél év távlatából sem tudom azt mondani, hogy megbántam a döntésemet. Mert a helyzet nem lett jobb, sőt.

- A nyár folyamán sajnos kevesebb programon tudtam részt venni, mint szerettem volna. Fárasztó és eseménydús volt az utolsó tanévem, volt mit kipihenni. Na meg rendszerezni. Az elmúlt években nem tartottam alapos szelektálást a tanári dolgaim között, úgyhogy most eljött ennek az ideje. Rengeteg papír gyűlt fel, úgyhogy szükség volt az átválogatásra. Ezzel párhuzamosan sikerült pontot tennem két ügy végére, amik már régóta húzódtak. Mindkét illetőben csalódtam, nem volt értelme tovább folytatni velük a barátságot. 

- Az ősz az új munkahellyel szürkévé tette a hétköznapokat, a tanításhoz képest 180 fokos fordulatot vettek a munkanapok. Két dolgot azért megtartottam a tanári életemből (mert teljesen nem tudok hátat fordítani ennyi évnek és mindannak, amit felépítettem): az egyik az emelt szintű érettségiztetés, a másik pedig a tanári kórus. A vizsgáztatás szellemi felfrissülés nekem, a kórussal pedig két év kihagyás után idén ismét felléptünk Karácsony előtt. 

- A blog tekintetében nagyon termékeny volt ez az év. Ezzel az évösszegző bejegyzéssel együtt 55 posztot írtam 2022-ben, amire legutóbb 2013-ban volt példa. A sorozatos és a filmes bejegyzések száma kissé megfogyatkozott, mert egyre nehezebben találok olyan alkotást, amire megéri rászánni az időt. Úgyhogy idén inkább a könyvek felé fordultam, amikor akadt néhány szabad órám. Kimondottan élvezem, hogy nem kötelező olvasmányokat és szakkönyveket kell olvasnom, hanem olyat, amit én választhatok ki. 

Az új évtől azt várom, hogy ne legyen rosszabb 2022-nél. Boldog, egészségben és sikerekben gazdag 2023-at kívánok minden olvasómnak! 

E. T. A. Hoffmann: Diótörő és Egérkirály

Fülszöveg: Szenteste nagy a sürgés-forgás a Stahlbaum-házban. A kis Marika és testvérei izgatottan várják a karácsonyt - leginkább az foglalkoztatja őket, vajon milyen meglepetésekre számíthatnak. Az ünnep fénypontjai mindig az ajándékok, és a sok becses kincs közül előbukkan egy furcsa fababa is, egy vitézt mintázó diótörő. Marikának egyből a kedvence lesz a színes figura, s miután az a nagy diótörésben megsérül, odaadó szeretettel ápolja. Éjjel aztán Diótörő és az üvegszekrényben lakó népes babasereg életre kel, és ezzel kezdetét veszi a kalandok sora. Elsőként a harc a gonosz, hétfejű Egérkirály és a bátor Diótörő között.
Marika képzelete szárnyain, Diótörő kíséretében beutazza Babaország csodás tájait, Diótörőnek pedig meg kell szabadulnia az átoktól, hogy életre kelhessen.
A Diótörő és Egérkirály a világ egyik leghíresebb karácsonyi meséje, a német romantika különleges alkotása, ami a gyerekek nyelvén szól a félelem legyőzéséről és az odaadó, áldozatkész szeretetről. 

A Diótörő figurája minden Karácsonykor kikerül a polcokra, nekem viszont mindig is ijesztőnek tűnt. A Diótörő története emiatt nem igazán vonzott, idén viszont a Libri gyönyörű díszkiadásban jelentette meg Hoffmann művét, ami kedvet csinált az olvasáshoz. A White Christmas mellett ez volt a másik olyan könyv, amit szerettem volna elolvasni Karácsonykor és a két könyv együtt maximálisan hozta is az ünnepi hangulatot. 

Ahogy a fülszöveg is írja, Hoffmann meséje a gyerekek világába repíti az olvasót, a szemünk előtt elevenednek meg a játékok. A csata már-már eposzi, de csak később derül ki, hogy miért is vívják. És mivel meséről van szó, természetesen a végén a jó győz és elnyeri jutalmát. A Diótörő mellett Marika ennek a történetnek a főszereplője, rajtuk kívül pedig Drosselmeier keresztapa alakja kap nagyobb hangsúlyt, a többiek (Marika szülei és testvérei) majdhogynem elhanyagolhatók. 

Hoffmanntól egyébként még középiskolában olvastam az Arany virágcserepet és a Diótörőben is látványosan összemosódik az álom és a valóság a történet folyamán. Nem lett a kedvencem a Diótörő,  de mivel eddig ismeretlen volt számomra ez a történet, egy régi hiányosságomat sikerült pótolni a könyv által. A díszkiadás gazdagon illusztrált, úgyhogy gyerekkönyvként is szuper, bár kisgyerekeknek lehet, hogy túl félelmetes ez a történet. Illetve nem tudom, hogy a többi fordítás milyen, ennél a kiadásnál régies a nyelvezet és több részt is újra el kellett olvasnom, mert elsőre túl kacifántosnak tűnt a szöveg. Szóval nagyon kis gyerekek nem biztos, hogy mindent meg fognak érteni a könyvből.

Karácsony

Minden kedves olvasómnak nagyon boldog Karácsonyt kívánok! 

Michelle Marly: White Christmas - A legszebb karácsonyi dal története

Fülszöveg: Egy elbűvölő szerelmi történet és minden idők legsikeresebb karácsonyi dalának története.
Irving Berlin, híres hollywoodi filmek és a Broadway ünnepelt zeneszerzője, az 1937. év decemberét a családjától távol kénytelen tölteni. A forró, napsütéses Kaliforniába utazik egy filmforgatásra, ahol hiába is várná a havas karácsony eljövetelét. A magány szenteste letaglózza, csakúgy, mint a fájdalom már hosszú évek óta. Egyetlen fiát évekkel ezelőtt ekkortájt veszítette el, és azóta a szép, meghitt ünnep csupán a gyász és a veszteség időszaka a számára. A szeretett felesége és a kislányai utáni vágyakozás ülteti le a zongorához, és egy olyan dalt álmodik meg a hóesés varázsolta fehér karácsonyról, amely karácsonyi csodaként vigaszul hat a bánatára. A nevét pedig világszerte híressé teszi. 

Az ünnepek közeledtével szerettem volna egy karácsonyi történetet olvasni, így amikor megláttam ezt a könyvet, úgy éreztem, hogy tökéletes lesz az ünnepre való ráhangolódáshoz. Ráadásul a White Christmas az egyik kedvenc karácsonyi dalom és érdekelt, hogy milyen körülmények között született. Szóval nem kevés várakozással vettem a kezembe ezt a könyvet. 

Irving Berlin neve számomra teljesen ismeretlen volt, olvasás közben azonban nagyon sok dalával találkoztam, amiket már hallottam (pl. There's no business like show business, Puttin' on the Ritz), így nagyjából be tudtam lőni a hozzájuk kapcsolódó dallamvilágot. A '20-as és '30-as évek elképzelhetetlenek ezek nélkül a dalok nélkül, így könnyen el tudtam merülni a könyv idősíkjaiban. A könyv elején 1900 decemberében a kis Izzyt látjuk, ahogy átfagyva újságot árul az utcán és arról álmodozik, hogy egyszer híres énekes lesz. Ezután ugrunk az időben és hol az 1924-es év eseményeit látjuk, hol pedig 1937-ben találkozunk a zeneszerzővel. 

Ellin Mackay történetünk másik főszereplője és a könyv tulajdonképpen az Irvinggel való megismerkedését, majd szerelmét mutatja be. Persze a White Christmas és a karácsony is fel-felbukkan, de alapvetően nem ezeken van a hangsúly. Az ikonikus dal keletkezési körülményei sem annyira rendkívüliek, de ahhoz, hogy átérezzük Irving helyzetét, szükség van az előzmények ismeretére. Így tehát a könyv végére nemcsak a White Christmas szövege és dallama születik meg, hanem két ember egymásra találását és szerelmének alakulását is nyomon követhetjük. Cím alapján mást vártam ettől a könyvtől, de összességében tetszett ez a rövid történet.

Bár nem kifejezetten karácsonyi regény a White Christmas, Ellin és Irving szerelme és kitartása mégis ünnepélyessé teszi. Első olvasatra Ellin borzasztó naivnak tűnik, de hamar kiderül, hogy nincs könnyű helyzetben, ugyanis az apja mindent megtesz, hogy az Irvinggel való kapcsolata meghiúsuljon. Az áthidalhatatlan akadályok (korkülönbség, vallás és társadalmi rang) ellenére végül az idő mégis Ellint és Irvinget igazolja, az Utószóban pedig egészen a halálukig elkísérjük őket. 

Paola Peretti: Én és a cseresznyefa

Fülszöveg: Mafalda kilenc éves, nagy vastag, sárga keretes szemüveget visel, és kívülről fújja Italo Calvino művét, A fára mászó báró kalandjait. Elszökik a tanárai elől és felmászik az iskola bejáratánál álló cseresznyefára Ottimóval, hűséges, tarka macskájával együtt, aki mindenhová követi. Arról álmodozik, hogy egyszer majd felköltözik erre a fára, ám néhány hónap múlva nem fogja már látni, mert a szeme fénye napról napra kihunyóban van: lassacskán megvakul.
Kíváncsi kislány és megrémíti a gondolat, hogy sötétben fog maradni, ezért naplót vezet, amelyben feljegyzi azokat a dolgokat, amelyeket már nem fog tudni többé csinálni. De a családja és a barátai segítségével Mafalda azt is megérti, hogy másképpen is lehet látni és új lista írásába fog: feljegyzi azokat a dolgokat, amelyek fontosak neki és amelyeket továbbra is tud csinálni. 

Könnyedebb olvasmányra vágytam, ezért a már régóta elolvasásra váró Én és a cseresznyefa mellett döntöttem. Alapvetően gyerekeknek íródott Paola Peretti könyve, de felnőttként is nagyon különleges olvasmány volt. Főleg annak tudatában, hogy a cselekmény önéletrajzi ihletésű: a szerzőnő súlyos szembetegségtől szenved, ezért lényegében az ő történetét követhetjük nyomon egy kilenc éves kislány szemszögéből. 

Nagyon tetszett a gyermeki látásmód és azoknak a dolgoknak a fontossága, amik egy gyereknek a biztonságot jelentik a világban: család, barátok, macska, illatok, zene, álmok, szeretet, játék. Tárgyak szinte alig szerepelnek Mafalda listáin, hiszen vakként nem azok lesznek számára a legfontosabbak. Nem tudom, én hogyan reagálnék, ha hasonló helyzetben lennék, de szerintem az én listám is hasonló lenne. Bár Mafalda látásának romlása és fokozatos elvesztése sajnos visszafordíthatatlan, az egész regényt átszövi az optimizmus és az életigenlés.

Érzelmileg valóságos hullámvasút volt ez a könyv. Mafalda látásmódja sokszor kifejezetten vicces volt (pl. az úttest lávájában élő krokodilok), de néhány ponton a saját emlékeim is előjöttek. A sötétben ólálkodó szörnyektől például én is sokáig féltem, de Mafalda félelme egészen más. Sajnálatos, ha az ember elveszíti a látását, de még szomorúbb, ha ez egy olyan gyerekkel történik, akinek mindössze 9-10 év adatott meg, hogy a világ színeit és fényeit lássa. 

Bár szerető és odafigyelő környezet veszi körül a kislányt, nekem sokszor tűnt magányosnak, aki a macskáján és Cosimón kívül senkivel sem tudja megbeszélni a gondolatait és érzéseit. A szüleivel például nagyon keveset beszél, a költözésnél is kész tények elé kerül, pedig azért egy ennyi idős gyereket jobban is bele lehet avatni a folyamatokba. Szerencsére Filippo és Estella végig támogatják Mafaldát és utat mutatnak neki, ami nagy segítséget nyújt a kislánynak. Mindkét szereplőt kedveltem, de kettejük közül Estella lett a kedvencem. Nagyon tetszett, ahogy a kislány fantáziavilágához viszonyult és hogy "gyereknyelven" próbálta megmagyarázni Mafaldának a világ dolgait. A kislányhoz írt búcsúlevelét meg is könnyeztem, annyira szép és őszinte volt.

Guillaume Musso: A szajnai ismeretlen

Fülszöveg: Egy viharos decemberi éjszakán fiatal nőt húznak ki a Szajnából. Meztelen, a nevére sem emlékszik, de él. A Párizsi Rendőr-főkapitányság orvosi ügyeletére viszik, ahonnan néhány óra múlva megszökik. A DNS-tesztek és a fotók szerint nem lehet más, mint Milena Bergman, a híres zongoraművész. Csakhogy ez lehetetlen. Milena több mint egy éve repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt, holttestét azonosították és eltemették.
Raphaël, a lány egykori vőlegénye és Roxane, a nemrégiben félreállított rendőr szenvedélyesen veti bele magát a nyomozásba, elszántan próbálnak fényt deríteni a rejtélyre: ki játszik velük egyre ijesztőbb macska-egér harcot? A szálak messzire vezetnek, a párizsi művészvilág, egy radikális színház és a Dionüszosz-kultusz kulisszái mögé...

Nagyon vártam Musso legfrissebb regényének megjelenését, mert a fülszöveg alapján izgalmasnak ígérkezett és az író néhány művét olvasva is elég magasak voltak az elvárásaim. Ennek ellenére nekem ez a regény nem tetszett annyira. Nem olvastam még Musso összes könyvét, így nem mondanám, hogy a Szajnai ismeretlen a legrosszabbul sikerült, de tény, hogy nem a kedvenceim között fogom számon tartani. 

Pedig a történet biztatóan indult, Musso szépen felvázolta az alaphelyzetet és a szajnai ismeretlen megtalálásának körülményeit. Aztán a nyomozás is elkezdődik, gyakorlatilag Roxane-nal együtt ugrunk fejest a szálak felgöngyölítésébe. Egy darabig vittek előre az események és csak kapkodtam a fejem, ahogyan egymás után álltak össze a kirakós darabjai. Ekkor még viszonylag gyorsan haladtam az olvasással és úgy éreztem magam, mint a Brooklyni lány olvasása közben: kíváncsi voltam, ki, hogyan és miért követte el a dolgokat. 

Aztán egy ponton alábbhagyott a lelkesedésem és már csak azért pörgettem az oldalakat, hogy minél hamarabb a történet végére érjek. Kedvelem az ókori mitológiát és a görög színházat, de bevallom, ebben a regényben nagyon idegennek és erőltetettnek tűnt a Dionüszosz köré épített történetszál. Ráadásul a szajnai ismeretlen "eredettörténete" sem volt túl különleges, hiába érthető meg maximálisan Raphaël tette. 

A szereplőket sem sikerült megkedvelnem ebben a regényben, ami nagyban köszönhető annak, hogy kevés információt tudunk meg róluk. Vártam, hogy kiderüljön, miért állítják félre Roxane-t, de sajnos nem kaptunk rá magyarázatot. Valentine sokáig fontos szereplő, mégis olyan hirtelen eltűnt, hogy csak azt vettem észre, hogy már nem része az eseményeknek. Raphaëlről és családjáról már jóval több dolgot megtudunk, ugyanakkor Marc visszaemlékezéseit néha feleslegesnek éreztem, mert Roxane és Raphaël szemszögét követve is összerakhatók az események. Vera jelenléte mindvégig hangsúlyos volt, emiatt számomra egyértelmű volt, hová fut ki a történet. A váratlan csavart ezúttal nem hiányoltam, mégsem éreztem ezen a regényen azt az alaposságot és kidolgozottságot, mint amit Mussotól megszoktam. Azért persze fogok még olvasni a szerzőtől, de egy időre pihentetem a műveit.