2013. január 31., csütörtök

The Americans - pilot

Szeretem a kémtörténeteket, úgyhogy a The Americans már az első perctől kezdve várós volt. A sorozat középpontjában két KGB ügynök áll, akik évtizedek óta élnek Amerikában (amerikaiakként), miközben az anyaországot szolgálják. Az egyik akciójuk azonban nem a terveknek megfelelően sül el, amire az FBI is felfigyel.


Kimértség jellemezte a pilotot és pár apróságot leszámítva azt hozta, amit vártam tőle. A 80-as évek hangulatát például nagyon jól megragadták. A ruhák, az autók és a zenék a helyükön voltak és szerencsére egyiknél sem éreztem azt, hogy "mindenáron ki akar ugrani". Ehelyett remek hangulatot sikerült teremteniük., amit a fényképezés is felerősített. Már csak egy főcím hiányzott a tökéletes élményhez, bár ha jól emlékszem, akkor a folytatásban lesz főcím, úgyhogy ezen a téren nem lesz gond a sorozattal. 


A történet folyása lassú, de ezúttal örültem ennek a visszafogott tempónak, mert így a főszereplőket is megismerhettük. A hangsúly egyértelműen a két orosz kémen van, a gyerekeknek nincsenek olyan nagy szerepük. Látszólag tökéletes családként élnek, mert el kell hitetniük a külvilággal, hogy ők egy átlagos és boldog házaspár. A gyerekeik elől viszont titkolják a foglalkozásukat és tisztában vannak vele, hogy egy kisebb hiba is veszélybe sodorhatja őket. Emellett már most olyan konfliktusokkal szembesülnek, amiknek biztosan hatásuk lesz a későbbiekre. A férfi például azt fontolgatja, hogy szakít az oroszokkal és amerikai civilként éli az életét.  


Remekül működik a kémia a főszereplők között; olyan, mintha a színészek ezer éve ismernék egymást. A flashbackekből kiderül, hogyan találkoztak és milyenek voltak a kapcsolatuk elején. A múltbeli és a jelenkori életük bemutatása már önmagában is jó sorozat-alapanyag lehetne, de az FBI gyanakvásából elég sok mindent ki lehet hozni. Túl nagy fordulatokra nem számítok (a pilot sem bővelkedett ezekben), de a karakterek és az atmoszféra miatt ígéretesnek tűnik a folytatás. 

Értékelés: 7.5/10

2013. január 26., szombat

Filmes Top 10 - 2012

Ezzel a bejegyzéssel még adós voltam a 2012-es évet illetően, úgyhogy gyorsan pótlom is. Elég nagy gondban voltam a lista összeállításakor, ugyanis rengeteg jó filmet hozott a tavalyi év, amik közül nehéz volt kiválasztani a legjobb tízet. (A 2011-es lista itt olvasható.)

Hosszú, de izgalmas kalandregény remek színészgárdával. 
Csavaros kémfilm John le Carré regényéből, ami a lassúsága ellenére is minőségi darab. 
Egyértelműen a nyár filmje volt Joss Whedon és Drew Goddard alkotása. Újranézéskor még több utalás leesett, úgyhogy másodszorra is élvezetes film volt.
A 2012-es év legbájosabb filmje, ami jó példa arra, hogy egy egyszerű alaptörténet is lehet emlékezetes.   
A két Hófehérkés film közül a Tükröm, tükröm sikerült jobban. Szerethető szereplőivel és mesés látványvilágával azonnal elvarázsolt.
Nem tudtam eldönteni, hogy a két francia film közül melyik kerüljön fel a legjobbak közé, úgyhogy az Életrevalók és a Szerelem megosztva birtokolják az 5. helyet. Témájuk hasonló, de míg az egyik optimista, addig a másik a kőkemény realitással szembesíti a nézőt. 
Életszerűségével és impozáns színészeivel lenyűgözött a Marigold Hotel. Indiáról nem is beszélve. 
Dánia a 18. század végén, kiváló színészekkel és operatőri munkával.  
A Gyűrűk Ura előzményének első darabja remekül sikerült és bár nem sokon múlt, hogy a 2012-es év legjobb filmje legyen, bízom benne, hogy a decemberben érkező folytatás még ennél is jobb lesz.
Egy hurrikán egy hat éves kislány szemszögéből enyhén dokumentarista stílusban, ami a természetességével hatott igazán. 

2013. január 23., szerda

The Following - pilot

Upfrontskor talán még a Last Resortnál is jobban vártam a Fox midseasonös újoncát, a sorozatról érkező hírek pedig csak fokozták a várakozást. Minden adott volt, hogy a The Followingból egy ütős széria legyen, a sztori és a színészek miatt egy percig sem kételkedtem a minőséget illetően. 


A történet középpontjában Ryan Hardy, egy visszavonult nyomozó áll, akit az FBI visszahív, amikor Joe Carroll, a rettegett sorozatgyilkos megszökik a börtönből. A csavar ott van, hogy Joe Carroll egész kultuszt épített maga köré, így rengeteg követője van, akik ugyanolyan sorozatgyilkosok lesznek, mint a tanítójuk. Ez már előrevetíti a heti ügyes formulát. 


Voltak jó pillanatai a pilotnak (cold open, a vérfoltok követése a lakásban, Ryan Hardy és Joe Carroll beszélgetése a börtönben), de az epizód nagy része alatt unatkoztam. Elég szájbarágós és klisés lett az Following nyitánya és szinte végig ugyanazt a "feleljünk meg a lehető legszélesebb közönségnek" hatást hozta, mint ősszel a Revolution pilotja. Nem is a sablonosság zavart, hanem az, hogy a biztonsági játék során a jelenetek többsége jellegtelen lett. A véres részeket csak villanásszerűen mutatják meg, így nem is tudnak igazán hatni. Emellett nagyon sok flashbacket kapunk, aminek egy részét feleslegesnek éreztem. Ráadásul ki is zökkentenek, mert pont akkor vetik be őket, amikor az események haladnának. 


A színészek jók, bár eddig csak Kevin Bacon (Ryan Hardy) és James Purefoy (Joe Carroll) kapott nagyobb játékteret. Próbálták árnyalni őket, de Carroll megszállottságát Edgar Allen Poe iránt túlzásnak éreztem. Többször is utaltak azokra a történetekre, amiket a Ravenben is láttunk, viszont a művészi köntösön kívül ("a legszebb dolog a világon egy szép nő halála") semmilyen célt nem szolgálnak. Az utolsó jelenetben látott intellektuális párbaj volt az epizód legjobb pontja, amiből szívesen látnék többet a későbbiekben. Viszont hiába jó ez a két színész, egyelőre nem érzem úgy, hogy minden héten le tudnék ülni a sorozat elé.

Értékelés: 5.5/10

2013. január 21., hétfő

Utopia - pilot

Meglehetősen érdekes sorozattal rukkoltak elő a britek, aminek az első 60 perce igencsak intenzív élmény volt. Erre részletesen is kitérek majd a későbbiekben, elöljáróban csak annyit mondanék, hogy rég kavargott ilyen sok gondolat a fejemben egy pilotepizód után. 


A történet középpontjában a The Utopia Experiments, egy rejtélyes képregény áll, ami tulajdonképpen egy füzetet jelent, ugyanis az írója két évnyi elmegyógyintézetes tartózkodás után öngyilkos lett. Nem csoda, ha a rajongók felfigyelnek a hírre, hogy valakinek a birtokában van a képregény folytatása. Öt, egymást nem ismerő Utopia-rajongó egy találkozót beszél meg, hogy láthassák a soha meg nem jelent második füzetet, de az összejövetel nem úgy alakul, ahogy hőseink szerették volna. Egy bérgyilkos páros ugyanis egy Jessica Hyde nevű illetőt keresve azokra csap le, akik kapcsolatban állnak a képregénnyel. Egy titkos szervezet is belekerül a képbe, akik megzsarolnak egy közszolgát az Egészségügyi Minisztériumnál. 


Nyilván lesz összefüggés a szálak között, de a vakcinás vonalat egyelőre nem tudtam hová tenni. Nem volt annyira hangsúlyos és nem is kötött le olyan mértékben. Nem úgy a pilot többi része, ami már most remek összeesküvéses történetet sejtet. Sok kérdést felvetettek és bár egy részüket megválaszolták, bőven lehet agyalni a következő epizódig. Kevés sablont használtak az írók, úgyhogy nem egyszer sikerült meglepniük. Az epizód zárásánál például teljesen más szereplőre számítottam, amikor kinyitották az ajtót. 


Az atmoszféra már a cold opennél megfogott a színkavalkáddal és a szürrealitással. A színek vibrálóan élénkek és jól is használták őket. A bérgyilkosok táskájának típusára és színére szerintem még évek múltán is emlékezni fogok. A szereplők szimpatikusak, az Iant játszó színész (aki a Misfitsben Curtist alakítja) például itt sokkal barátságosabb karaktert hoz. A legjobb viszont kétségtelenül a bérgyilkos páros. A megjelenésük teljesen mást sugall, mint amilyenek valójában. A magas vékony olyan, mintha a '70-es évekből lépett volna elő és elég brutálisak a módszerei. A társa leginkább egy jóllakott napközisre emlékeztet, mégis minden egyes alkalommal, amikor Jessica Hyde felől érdeklődik, kirázott a hideg. 


Merészséget is tartogat a pilot, a szemes jeleneten egészen megdöbbentem. Azt tudtam, hogy a sorozatot vetítő Channel4 nem a visszafogottságáról híres, de azt sem gondoltam volna, hogy a véresebb dolgokat is ilyen részletesen megmutatják. A történetbe mindenesetre beleillett és a kellő hatást is sikerült elérnie. Összességében nagyon meggyőző volt a nyitány, úgyhogy mindenképp maradok a folytatásra. 

Értékelés: 8/10

2013. január 19., szombat

Hemingway & Gellhorn - Hemingway és Gellhorn (2012)

A film a huszadik század egyik legnagyobb szerelmi történetét dolgozza föl. A kalandos életű író, Ernest Hemingway és Martha Gellhorn kapcsolatát, megismerkedésüktől kezdve, a szenvedélyes viszonyukon át a zajos házasságukig; hét országon keresztül, a spanyol polgárháborútól kezdve, és azon túl. Hemingway és Gellhorn a korszak egyik leghíresebb párja lett, akik bejáratosak voltak a legmagasabb társadalmi körökbe, melyek között az irodalmi világ arisztokráciája éppúgy megtalálható volt, mint Amerika első családja. 

 

Sok évtizedet és eseményt ölel fel a film, amihez nem kevés játékidő társul. Mégis számomra a film egyetlen negatívuma a hossza. A spanyol polgárháborúból való hazatérést követően ugyanis kicsit leült a sztori és amikor az órámra pillantottam, akkor a film nagy része még hátra volt. Egy háromrészes minisorozatként jobban tudott volna működni, mert a háttértörténet és Hemingway és Gellhorn kapcsolata érdekes volt. 


Tulajdonképpen az egész film egy visszaemlékezés, amit az idős Martha Gellhorn narrálásával hallunk. Az eseményeket is az ő szemszögéből látjuk, amivel sokkal személyesebbnek hatott a film. A háborúk borzalmai, az emberi sorsok és a háborús élmények feldolgozása olyannak tűnt, mintha mi is ott lennénk a helyszínen. Pont ezért tetszett az archív felvételek sokasága és a színes és fekete-fehér felvételek közötti átmenet. 

 

A címszereplőket alakító színészek (Nicole Kidman és Clive Owen) remekelnek és mindketten emlékezetes alakítást nyújtanak. A megismerkedésüktől kezdve követjük őket, látjuk szerelmük kiteljesedését és hogy hogyan is végződött a románcuk. Martha Gellhorn még mai szemmel nézve is talpraesett és céltudatos nő volt, és a legtöbb döntésével egyet is tudtam érteni. Hemingwayt a legtermékenyebb időszakában ismerjük meg, de miután megindul a lejtőn, már nem lehet drukkolni neki. A Hemindway és Gellhorn egy olyan kalandregény, ahol  nemcsak a világtörténelmi események, hanem a magánélet is a maga teljességében jelenik meg. 

Értékelés: 8/10

2013. január 15., kedd

Les Misérables - A nyomorultak (2012)

Victor Hugo klasszikusa a kedvenc olvasmányaim között szerepel (hamarosan érik az újraolvasás),  emellett  filmen és musicalfeldolgozásban is láttam már a Nyomorultakat. A XIX. századi Franciaországban játszódó történet az összetört álmokról, a viszonzatlan szerelemről, a szenvedélyről, az áldozatról és a megváltásról szól - az emberi lélek túlélésének időtlen testamentuma. Jean Valjeant, az egykori elítéltet évtizedeken át üldözi a könyörtelen Javert felügyelő, miután megszegi a próbaidejét. Amikor Valjean vállalja, hogy gondoskodik Fantine, a munkásnő leányáról, Cosette-ről, az életük örökre megváltozik


A történet persze több évtizedet ölel fel és az 1832-es "júniusi lázadás" eseményeiben csúcsosodik ki. Ezt az egy éjszakát megélt forradalmat diákkörök kezdeményezték a köztársaság helyreállítására, de nem álltak mögéjük tömegek és a demokratikus kísérlet szó szerint kivérzett a párizsi kockaköveken. Egy ilyen nagyívű történetet azonban nem egyszerű filmre vinni, de összességében jól tudták adaptálni a cselekmény alapjául szolgáló regényt. 


A látvány minden szempontból illeszkedik a történethez. A monumentális építmények hatalmasak, a közeli felvételek pedig kellőképpen hatásosak. Közben pedig olyan az egész film, mintha az ember egy óriási, háromdimenziós színpadot nézne. A színek és a fények is ezt a színpadi érzést erősítettik. Rengeteg az élénk színárnyalat (még a nyomasztó légkörű jeleneteknél is), de szerencsére nem viszik túlzásba. Az énekek felvétele sem úgy zajlott, ahogy a többi filmnél: itt ugyanis a színészek hangját a jelenetekkel egy időben rögzítették, vagyis nem stúdióban vették fel őket. 


A színészek sorában találunk olyant, aki korábban musicalszínész volt (Hugh Jackman, aki Jean Valjeant alakítja), aki egy korábbi énekes szereppel már bizonyított (Amanda Seyfried, aki a felnőtt Cosette-et játssza) és sok olyan színészt, akikről sosem gondoltam volna, hogy ilyen jó hanggal rendelkeznek. A legjobban Hugh Jackman, Anne Hathaway, Isabelle Allen (gyermek Cosette) és Samantha Barks (Éponine) alakítása tetszett, az ő dalaikon érződött leginkább az az erő, ami miatt örülök, hogy elkészülhetett ez a musicalfilm. Meglepne, ha Anne Hathaway nem nyerne Oscart Fantine szerepéért, annyira mély átéléssel alakította a prostitúcióig lecsúszott szegény és törékeny lányt. 


Russel Crowe-t eddig még nem hallottam énekelni és bár vannak nála jobb hangú színészek is, Javert felügyelőként kellőképpen karizmatikus volt. Eddie Redmayne szintén meglepetés volt és bár néhány hanggal meg kellett küzdenie, azt a Mariust hozta, akit Victor Hugo regényében megismerhettünk. A Thénardier házaspárt alakító Helena Bonham Cartert és Sacha Baron Cohent először nem tudtam hová tenni, de a végére már el tudtam őket fogadni. A filmben az ő karaktereik tudnak enyhíteni valamelyest a feszültségen és a komor hangulaton. 


A legvégére hagytam Amanda Seyfriedet, aki számomra a legnagyobb csalódást jelentette. 2009-ben a Mamma Miaban már megmutatta, mennyire jó hangja van, a Nyomorultakban viszont ez nem igazán jött át. Túl magas volt neki a dalok hangfekvése, így nem pacsirtaként tündöklött, hanem inkább egy olyan madárként, aki csak nyomokban hasonlít a nagyokra. Emiatt nem is voltak olyan átütő erejűek a jelenetei, mint Samantha Barks Éponine-jának, aki egyetlenegy dallal sokkal maradandóbb élményt nyújtott. 

Értékelés: 8/10

2013. január 14., hétfő

A Royal Affair / En kongelig affaere - Egy veszedelmes viszony (2012)

Az, hogy a dánok otthonosan mozognak a dráma (Gengszterek fogadója, Ádám almái) és vérbeli fekete komédia (Zöld hentesek) területén, eddig sem volt titok. A Royal Affairrel viszont azt is bebizonyították, hogy a történelmi filmek között is tudnak maradandót alkotni. Olyannyira, hogy a 2013-as Golden Globe-on és a 2013-as Oscaron is jelölték a legjobb idegennyelvű film kategóriában. A számtalan megnyert díjról nem is beszélve. 


A 18. század végén Dániában a mentálisan beteg uralkodó, VII. Keresztély felfogadja udvari orvosának a német Johann Friedrich Struensee doktort. Döntésével Keresztély saját házasságát is veszélyezteti, mert a fiatal királynő menthetetlenül beleszeret az orvosba. Titkos viszonyuk azonban az egész királyságot veszélyezteti. Struensee lassan, de biztosan teljhatalomhoz jut a labilis uralkodó mellett, és a háttérből az egész ország irányítása a kezébe kerül. A mellőzött és mind jobban elégedetlenkedő elöljárók összeesküvést szerveznek az udvari orvos megbuktatására és eltávolítására. 

Először megrémített a több mint két órás játékidő, ennek ellenére nem éreztem hosszúnak a filmet. Jól bántak az arányokkal és mindent kifejtettek, ami szükséges volt. A történetet illetően nagy meglepetésekre nem kell számítani, hiszen sokszor látott sablonokat mutatnak, mégis az elejétől a végéig elvarázsolt a Royal Affair. Kezdve a fényképezéssel és az operatőri munkával, amilyenhez foghatót kevés filmben látni. Gyönyörűek a színek és a fényekkel is úgy játszanak, hogy egészen fenomenális lett a végeredmény. 
Aztán ott vannak a ruhák, a berendezési tárgyak és a gazdagon díszített termek, amik már az első percben visszarepítik a nézőt a 18. századba. Abba a korba, amelyben a nemesség foggal-körömmel ragaszkodik a privilégiumaihoz és a középkor módszereihez. Struensee ezen kívánt változtatni és a felvilágosodás tanaitól remélte a társadalmi igazságtalanságok megszüntetését. Látjuk, mi mindenre képes Keresztély, valamint Karolina Matilda hercegnő mellett és azt is, hogy a kortársai közül csak kevesen tudták követni és megérteni az elképzeléseit. 

 

Mindehhez persze elsőrangú színészgárda társul, akik egytől egyig felejthetetlen alakítást nyújtanak. Johann Friedrich Struenseet Mads Mikkelsen alakítja, aki erős és karizmatikus orvos-kormányzót jelenít meg. Ellenpontja az ideggyenge, viselkedészavaros király, akit kihasználnak és szánnak. Őt Mikkel Bo Folsgaard játssza, amiért meg is kapta a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a Legjobb férfi alakítás díját. Karolina Matildaként a svéd Alicia Vikandert látjuk, aki külsőleg szép és törékeny, belsőleg viszont nagyon is határozott alkat. Három különböző történelmi személy a főszereplő, mégis inkább az emberi oldalukat mutatja be a film. 

Értékelés: 9/10

2013. január 9., szerda

Les Revenants - 1. évad

Előzetesen annyit tudtam erről a francia sorozatról, hogy zombikról szól, de egész máshogy dolgozzák fel a témát, mint a Walking Deadben. Itt nincsenek oszladozó és embert lakmározó járkálók, hanem olyan holtak a főszereplők, akik haláluk után feltámadnak és ugyanott akarják folytatni az életüket, ahol annak idején abbahagyták. Külsőleg egyébként ugyanúgy néznek ki, mint az élők, csak a szokásaikból és a viselkedésükből lehet tudni, hogy nem olyanok, mint a többi ember.


Bevallom, ez a megközelítés sokkal jobban tetszett, mintha vérfürdővel kísért zombi- és emberhentelést kaptunk volna. Nagy terep jut a drámának, az évad felét tulajdonképpen az tölti ki, hogy a családtagok és a barátok hogyan dolgozzák fel rég elveszített hozzátartozójuk visszatérését. Először persze túlzónak tűnik a viselkedésük, de ha belegondolunk abba, hogy az elhunytak sok évvel a haláluk után térnek vissza, akkor nagyon is érthető a reakciójuk. 


A 8 részes első évad epizódjai nagyjából ugyanolyan felépítésűek: megmutatják a címszereplő(k) (Camille, Simon, Julie, Victor, Serge, Toni, Lucy és Adéle) életéből a sorsfordító pillanatokat, vagy  az adott szereplő  halálának körülményeit, ezt követően pedig az élők és a "holtak" egymáshoz, valamint a kialakult helyzethez való alkalmazkodását látjuk. Nem a gyors tempójáról híres a sorozat, ennek ellenére egyik rész közben sem unatkoztam. Szerencsére a múltban történtekkel pont annyira foglalkoznak, amennyire szükséges, így inkább a jelenen és a lehetséges jövőn van a hangsúly. A halottak visszatérésnek persze nem mindenki örül, amiből - ahogyan az általában lenni szokott - adódik némi bonyodalom. 


A sorozat javára írható, hogy a karakterek sokszínűek, a zombikat pedig igyekeztek szimpatikussá tenni. Victornál persze rámentek a creepységre, így jó pár jelenetben már a tekintetétől kirázott a hideg. Thomas az egyedüli olyan szereplő, aki végig ellenszenves maradt és a motivációi sem voltak mindig érthetőek. A történetvezetés alapvetően tetszett, sokkal több mindent kihoztak az alapötletből, mint amire számítottam, a zárással viszont már nem vagyok elégedett. A legfontosabb kérdésekre ugyanis nem adtak választ, holott az epizódok során elég nagy jelentőségűnek tüntették fel őket. Emiatt nem kevés hiányérzet maradt bennem az évadzáró után. 


A hangulat viszont maximálisan kompenzálja a sorozat hibáit. A kisvárosi miliő remekül működik és bár az épületek ridegek, az emberek meglehetősen szűk közösséget alkotnak. Mindenki ismer mindenkit és a legapróbb hírek is gyorsan tejednek. A táj gyönyörű, de a színek komorak, fakók, még a napfény által megvilágított területeken is érződik egyfajta baljós és nyomasztó légkör. A zene pedig csak felerősíti ezt. Elég, ha a főcímet megnézzük. A dráma, a szereplők közötti kémia és a sorozat atmoszférája miatt tetszett a Les Revenants, de a finálé jobb is lehetett volna.

Értékelés: 7.5/10

2013. január 6., vasárnap

Beasts of the Southern Wild - A messzi dél vadjai (2012)

Az már a trailerből is érződött, hogy egy meglehetősen erős film lesz ebből, de így is felülmúlta  a várakozásomat. Ez lett a 2012-es Sundance Fesztivál fődíjasa és a Cannes-i Filmfesztivál legjobb elsőfilmjének járó Arany Kamera-díj (Caméra d'Or) nyertese. 

A film középpontjában a hat éves Hushpuppy áll, aki a világtól egy gát által elválasztott faluban, de erős közösségben él. Édesanyja rég eltűnt, imádott édesapja, a bárdolatlan Wink pedig az alkohol rabja, így a kislány teljesen magára marad az elszigeteltségben. Mivel a társasága csak néhány szelíd vadállat, az élet számára nem más, mint a természet mozgó, lélegző, morgó dolgainak törékeny hálója. Ha pedig ezekben a jelenségekben zavar támad, az veszélyezteti az egész világegyetem harmóniáját. Amikor százévente előforduló hatalmas vihar kavarja fel az öbölváros körüli nyugodt vizeket, Hushpuppy tanúja lesz az elemek pusztító erejének és megpróbál mindenre és mindenkire vigyázni, aki kedves a számára. Célja, hogy helyreállítsa az egykori idillt és ezzel megmentse haldokló apját. 

Nem túl bonyolult a film cselekménye és nem is történik sok minden ez alatt a 93 perc alatt, mégis a kezdő jelenettől egészen az utolsóig a monitorra tapadt a szemem. Pedig még a látvány sem olyan, hogy vonzza a tekintetet. Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom, akkor azt mondanám, hogy A messzi dél vadjai olyan, mint egy dokumentumfilm, ami bármelyik természetfilmes csatornán megállná a helyét. A Katrina  hurrikán például olyan erővel csap le, hogy azt még a képernyőn/mozivásznon keresztül is érezni lehet. Sok a felülnézeti felvétel, a Bathtubban élő közösséget pedig a legapróbb elemekig megismerjük. Hatalmas a szegénység, a mindennapi megélhetésért való küzdelem folyamatosan jelen van, ennek ellenére jó hangulatban telnek a napok. Érdekes a film építkezése is: a legapróbb állatok szívverésétől indulunk és az emberek környezetén keresztül magához a természethez jutunk el. 


Az eseményeket Hushpuppy (Quvenzhané Wallis) szemszögéből látjuk és bár egy hat éves kislány a főszereplő, rengeteg értékes és tanulságos gondolat hangzik el tőle. Ő mondja ki, hogy az élőlényei törékeny egyensúlyban élnek és a legkisebb sérülés is képes sebet ejteni a természeten. Alapvetően mindenben a jót látja, pedig elég nehéz életet él az apjával. A szereplőkről egyébként annyit érdemes tudni, hogy egytől egyig amatőr, hasonló körülmények között élő emberek alakítják őket, amitől még hitelesebbnek hatnak a látottak. A zenék pedig remekül passzolnak hozzájuk. Igazából nem tudok olyan elemet említeni, ami kilógott volna ebből a világból, minden tökéletes összhangban van. Eddig egyértelműen a 2012-es év filmje. 

Értékelés: 10/10 

2013. január 1., kedd

Fogadalmak

"Ünnepélyesen fogadom, hogy..."

Ha nem is ilyen magasztos szöveggel, de általában szoktam újévi fogadalmat tenni. Amit persze az esetek nagy többségében nem is igen tudok betartani. Sosem szoktam lehetetlennek tűnő dolgokat ígérni, de most hátha sikerül betartani őket. Íme a lista:

- "Nem leszek olyan lusta, mint tavaly."
Az egyetem óta eléggé ellustultam, sokszor megesett, hogy elhalasztottam a tennivalóimat vagy nem jól használtam ki a rendelkezésre álló időt. Ez persze hosszútávon nem jó, úgyhogy ezt a fogadalmat mindenképpen be akarom tartani.
- "Több sorozatot és filmet fogok nézni."
A 2012-es poszttermést végignézve nem panaszkodhatok, hiszen majdnem mindenről sikerült írnom, amiről szerettem volna. Ami kimaradt, azt még tudom pótolni később. 
Sorozatok tekintetében viszont nagyon sok a félbemaradt évad, amiket valahogy sosincs kedvem befejezni. Van köztük olyan is, amiből csak az utolsó évad vár megtekintésre, úgyhogy a fogadalmam első fele leginkább erre vonatkozik. 
A filmeket meg jobban el kell osztanom év közben, hogy ne decemberre maradjon az év filmtermésének 70%-a.


- "Többet fogok olvasni."
Az egyetem alatt gyakorlatilag körbe voltam bástyázva könyvekkel (elsősorban szakkönyvekkel), ezért kellett egy kis idő, hogy visszatérjen az olvasási kedvem. Az olvasnivaló megvan, már csak időt kell rá szánnom.
- "Többet fogok pihenni."
Legalábbis megpróbálok visszatérni a napi 6-7 órás alvásidőhöz. Körülbelül egy éve fáradozom ezen és volt egy időszak, amikor ez sikerült is, de az utóbbi időben megint csak annyit tudok aludni, mint az egyetem alatt (4-5 óra, ami nagyon kevés). Persze a sok éves bagoly-életmódról nehéz pacsirta-módra váltani, de hátha idén sikerülni fog. 
- "Többet tartózkodom majd a szabadban."
Ezt tavaly is megfogadtam és sikerült is betartanom. :) Egy stresszesebb nap után jólesik járni a várost és kiszellőztetni a fejemet. 
- "Tökéletesítem a főzőtudományomat."
Szeretek főzni és kísérletezni az ízekkel, ételekkel. Persze nem mindig úgy sikerülnek, ahogy én szeretném, de a lehető legtöbb konyhai fortélyt meg akarom tanulni.

Biztos van olyan, amit kifelejtettem, de hirtelen ennyi jutott az eszembe.
Aztán egy év múlva meglátjuk, sikerült-e megvalósítani őket. :)