2013. január 31., csütörtök

The Americans - pilot

Szeretem a kémtörténeteket, úgyhogy a The Americans már az első perctől kezdve várós volt. A sorozat középpontjában két KGB ügynök áll, akik évtizedek óta élnek Amerikában (amerikaiakként), miközben az anyaországot szolgálják. Az egyik akciójuk azonban nem a terveknek megfelelően sül el, amire az FBI is felfigyel.


Kimértség jellemezte a pilotot és pár apróságot leszámítva azt hozta, amit vártam tőle. A 80-as évek hangulatát például nagyon jól megragadták. A ruhák, az autók és a zenék a helyükön voltak és szerencsére egyiknél sem éreztem azt, hogy "mindenáron ki akar ugrani". Ehelyett remek hangulatot sikerült teremteniük., amit a fényképezés is felerősített. Már csak egy főcím hiányzott a tökéletes élményhez, bár ha jól emlékszem, akkor a folytatásban lesz főcím, úgyhogy ezen a téren nem lesz gond a sorozattal. 


A történet folyása lassú, de ezúttal örültem ennek a visszafogott tempónak, mert így a főszereplőket is megismerhettük. A hangsúly egyértelműen a két orosz kémen van, a gyerekeknek nincsenek olyan nagy szerepük. Látszólag tökéletes családként élnek, mert el kell hitetniük a külvilággal, hogy ők egy átlagos és boldog házaspár. A gyerekeik elől viszont titkolják a foglalkozásukat és tisztában vannak vele, hogy egy kisebb hiba is veszélybe sodorhatja őket. Emellett már most olyan konfliktusokkal szembesülnek, amiknek biztosan hatásuk lesz a későbbiekre. A férfi például azt fontolgatja, hogy szakít az oroszokkal és amerikai civilként éli az életét.  


Remekül működik a kémia a főszereplők között; olyan, mintha a színészek ezer éve ismernék egymást. A flashbackekből kiderül, hogyan találkoztak és milyenek voltak a kapcsolatuk elején. A múltbeli és a jelenkori életük bemutatása már önmagában is jó sorozat-alapanyag lehetne, de az FBI gyanakvásából elég sok mindent ki lehet hozni. Túl nagy fordulatokra nem számítok (a pilot sem bővelkedett ezekben), de a karakterek és az atmoszféra miatt ígéretesnek tűnik a folytatás. 

Értékelés: 7.5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése