2013. január 9., szerda

Les Revenants - 1. évad

Előzetesen annyit tudtam erről a francia sorozatról, hogy zombikról szól, de egész máshogy dolgozzák fel a témát, mint a Walking Deadben. Itt nincsenek oszladozó és embert lakmározó járkálók, hanem olyan holtak a főszereplők, akik haláluk után feltámadnak és ugyanott akarják folytatni az életüket, ahol annak idején abbahagyták. Külsőleg egyébként ugyanúgy néznek ki, mint az élők, csak a szokásaikból és a viselkedésükből lehet tudni, hogy nem olyanok, mint a többi ember.


Bevallom, ez a megközelítés sokkal jobban tetszett, mintha vérfürdővel kísért zombi- és emberhentelést kaptunk volna. Nagy terep jut a drámának, az évad felét tulajdonképpen az tölti ki, hogy a családtagok és a barátok hogyan dolgozzák fel rég elveszített hozzátartozójuk visszatérését. Először persze túlzónak tűnik a viselkedésük, de ha belegondolunk abba, hogy az elhunytak sok évvel a haláluk után térnek vissza, akkor nagyon is érthető a reakciójuk. 


A 8 részes első évad epizódjai nagyjából ugyanolyan felépítésűek: megmutatják a címszereplő(k) (Camille, Simon, Julie, Victor, Serge, Toni, Lucy és Adéle) életéből a sorsfordító pillanatokat, vagy  az adott szereplő  halálának körülményeit, ezt követően pedig az élők és a "holtak" egymáshoz, valamint a kialakult helyzethez való alkalmazkodását látjuk. Nem a gyors tempójáról híres a sorozat, ennek ellenére egyik rész közben sem unatkoztam. Szerencsére a múltban történtekkel pont annyira foglalkoznak, amennyire szükséges, így inkább a jelenen és a lehetséges jövőn van a hangsúly. A halottak visszatérésnek persze nem mindenki örül, amiből - ahogyan az általában lenni szokott - adódik némi bonyodalom. 


A sorozat javára írható, hogy a karakterek sokszínűek, a zombikat pedig igyekeztek szimpatikussá tenni. Victornál persze rámentek a creepységre, így jó pár jelenetben már a tekintetétől kirázott a hideg. Thomas az egyedüli olyan szereplő, aki végig ellenszenves maradt és a motivációi sem voltak mindig érthetőek. A történetvezetés alapvetően tetszett, sokkal több mindent kihoztak az alapötletből, mint amire számítottam, a zárással viszont már nem vagyok elégedett. A legfontosabb kérdésekre ugyanis nem adtak választ, holott az epizódok során elég nagy jelentőségűnek tüntették fel őket. Emiatt nem kevés hiányérzet maradt bennem az évadzáró után. 


A hangulat viszont maximálisan kompenzálja a sorozat hibáit. A kisvárosi miliő remekül működik és bár az épületek ridegek, az emberek meglehetősen szűk közösséget alkotnak. Mindenki ismer mindenkit és a legapróbb hírek is gyorsan tejednek. A táj gyönyörű, de a színek komorak, fakók, még a napfény által megvilágított területeken is érződik egyfajta baljós és nyomasztó légkör. A zene pedig csak felerősíti ezt. Elég, ha a főcímet megnézzük. A dráma, a szereplők közötti kémia és a sorozat atmoszférája miatt tetszett a Les Revenants, de a finálé jobb is lehetett volna.

Értékelés: 7.5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése