2016. szeptember 10., szombat

Pulp Fiction - Ponyvaregény (1994)

Quentin Tarantino nevét sokáig csak hallomásból ismertem, de filmet nem tudtam társítani hozzá. Csak annyit tudtam róla, hogy az általa rendezett filmek általában formabontóak és cseppet sem átlagosak. A Ponyvaregény volt az első film, amit tőle láttam (azóta pedig az összeset pótoltam már), írás viszont nem született róla, így ezt most pótlom.
 

Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent és Jules, akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét... Van továbbá egy boxoló, Butch, aki a hírhedt marffiafőnök, Marselleus Wallace átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére... Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is, akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules. 


Nem most láttam először a ponyvaregényt, mégis ugyanúgy élveztem a jeleneteket, mint első megtekintéskor. Az események sorrendjére már nem emlékeztem pontosan, a szövegre viszont igen, ami a zenével egyetemben kiállta az idők próbáját. Bármikor meghallom például Urge Overkilltől a Girl you'll be a woman soon c. dalt, egyből a szemem alatt van az a jelenet, ami alatt szólt. 


A történet elég szerteágazó és nem lineáris sorrendet követ. Az egyes fejezetek csak az adott történetrészhez kapcsolódó néhány szereplőt követik nyomon. A film végére azonban összeáll a kép és kiderül, melyik eseménynek mi volt az előzménye. Ugyan kering az interneten egy olyan változata a filmnek, amiben a megfelelő kronológiai sorrendben vannak elhelyezve a jelenetek, de azt hiszem, a Ponyvaregénynek épp ez a fajta történetvezetés az egyik erőssége. 


A másik húzóerő a színészek játéka. Igazi sztárparádé a film, a felvonultatott színészek mára már ismert és befutott művészek. Vagy épp ez volt az ugródeszkájuk, másoknak viszont (pl. John Travoltának) a Ponyvaregény segített, hogy a rendezők és nézők újra felfedezhessék. A játékuk mindenesetre parádés, nem is találok semmi kivetnivalót a filmben. Az utolsó képkockáig tökéletes, de egy ilyen klasszikus kultuszfilmtől nem is várható más.

Értékelés: 10/10