Nemrég írtam a Nyomtalanulról, most pedig itt a folytatás Fácángyilkosok címmel. A dánok egyébként azt tervezik, hogy szép sorban filmre viszik Jussi-Adler Olsen könyveit, úgyhogy még sokáig élvezhetjük a dán krimiket.
Carl Mørck és társa, Assad ezúttal egy 20 éve történt gyilkosság után nyomoz. A nyomozás során egy helyi bentlakásos iskola gazdag és befolyásos családból származó diákjai között kezdik keresni az elkövetőt, de a nyomok egy, a testvérpár
meggyilkolásával egy időben eltűnt lányhoz vezetnek. Ám hamar kiderül,
hogy nem csak a nyomozók próbálják elszántan felkutatni a nőt, hogy a
hiányzó információkat megszerezzék tőle. Megindul tehát a hajtóvadászat.
Bár a bevezetőben filmantológiára utaltam, a Fácángyilkosok önálló filmként is megállja a helyét. Az előző filmre csak minimális utalás van (tulajdonképpen egy rendőrségi bulin lerendezik), így az is hamar képbe kerül, aki nem látta a Nyomtalanult. A történet most is két idősíkon halad: a jelenben zajló nyomozás szorosan összefügg a 20 évvel történt eseményekkel. Furcsamód mégsem volt annyira izgalmas ez a film, mint az előző. Mivel a kezdetektől fogva tudjuk, hogy ki a gyilkos, elveszett az a fajta feszültség, ami izgalmasabbá tudta volna tenni a film másfél óráját.
Ez persze az egész filmre rányomta a bélyegét és a sok olyan fordulatot hozott, amit előre látni lehetett. A skandináv filmekre jellemző lélektani ábrázolás szerencsére sokat javított az összhatáson, de a Fácángyilkosok így is elmaradt attól, amit az ismertető alapján vártam. A színészi játék viszont sokkal meggyőzőbb volt, különösen a Carl Mørcköt alakító Nikolaj Lie Kaas alakítása volt kiemelkedő. Brutalitásban is erősebb volt a film, a nyers erőszak és a sokkoló jelenetek (például a táska tartalmának felfedése) jóval nagyobb arányban szerepeltek, mint a Nyomtalanulban, amitől kissé hollywoodinak tűnt a film.
Értékelés: 7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése