2014. július 28., hétfő

Sons of Anarchy - 6. évad

A Justified után ideje volt az FX másik zászlóshajójából, a hetedik évaddal leköszönő Sons of Anarchyból is felzárkóznom. A történet fonalát még másfél év távlatából sem volt nehéz felvenni, de a minőségi dráma helyett valami egészen mást kaptam. 


Azzal ért véget az ötödik évad, hogy Tarát letartóztatja a rendőrség, Clayt pedig a klub küldi börtönbe az eddigi bűnlajstomáért. Jax célja világos: leszámolni a fegyverüzlettel és legális irányba terelni a SAMCRO-t. Ez persze nem egyszerű, így a klubnak nemcsak az IRA-vel gyűlik meg a baja, hanem a törvény embereivel is. Mindennek tetejében Tara konkrét lépéseket is tesz, hogy Thomast és Abelt távol tarthassa a klubtól. 


Az események ezúttal is több szálon futottak és több olyan fordulatot hoztak, aminek kifejezetten örültem. Claynek ezúttal nem kegyelmeztek, amivel sikerült jóvátenni a 4. évad végét. A halálával ráadásul pontot tettek az írekkel kötött fegyverbizniszre is. Nero személyében a klub új szövetségest talált, akinek a segítségével tovább bővülhetett Jaxék tevékenységi köre. A Mayans terjeszkedése miatt viszont kérdésessé vált a helyzete, aminek még biztosan lesznek következményei. 


Tara és Gemma viszonya alapvetően meghatározta az évadot és bár a dráma volt túlsúlyban, néhol szappanoperára emlékeztetett a sorozat. Bár az évadot mégsem ez húzta le nálam. Tara terve és annak kivitelezése, a két anya gondolkodásmódja és eszköze, a téves információk és az ezekből fakadó félreértések mind a finálé utolsó perceinek ágyaztak meg. Annak a néhány percnek, ami nemcsak felbosszantott, de a gyomromat is megfeküdte. 


A végkifejlettel nem volt bajom, hiszen minden jel arra mutatott, hogy bekövetkezik, a hogyanon viszont nem tudom túltenni magam. A Sons of Anarchy eddig sem a finomkodásról volt híres, de ilyen öncélú brutalitásra nem számítottam. Egyszerűen sok(k) volt és ha pár hét múlva nem a záróévadát kezdené meg a sorozat, akkor ez lenne az a pont, ahol elköszönnék Charmingtól. 


Sutter ugyanis túlzásba esett ebben az évadban. Unser és Juice karakterkezelése és irracionális tetteik, Patterson alkudozásai rettentő zavaróak voltak és csak a "nagy finálénak" rendelték alá őket. Dühít, hogy ilyen áron zárult a kör, így pedig már nem tud érdekelni, mi lesz a folytatás. Hiába vannak szimpatikus szereplők a klubban (pl. Bobby, Chibs), nem tudok szurkolni nekik. Túl sok erőszak és gyilkosság kötődik hozzájuk, és hiába vezérli őket a "nagyobb jó", nem hiszem, hogy ki tudnak mászni abból a szarból, amibe az évadok során keveredtek. Legfeljebb csak a halál által, mert kötve hiszem, hogy happy enddel zárulna a SoA. 

Értékelés: 8/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése