A Moneyballhoz hasonlóan ez is egy sportos film, csak ennek nem a baseball a fő témája, hanem a box és a kevert harcművészetek (MMA), melynek során egy ketrecben ugranak egymásnak a felek. Teljesen más világ a két film, én mégis a Warriort érzem erősebbnek.
A történet családi drámaként indul: az alkoholista egykori bokszoló (Nick Nolte) fiatalabb fia (Tom Hardy) hazatér, hogy apja felkészítse egy MMA bajnokságra. De nemcsak ő akar megmérkőzni ezen a versenyen az 5 millió dolláros díjért... Két melléksztorit kapunk egyszerre és nehéz eldönteni, kinek szurkoljunk. Tommynak, aki hősként megmentette katonatársait és a megváltást keresi vagy Brendannek, akinek a lakása a tét. A gyerekkoruk sem volt egyszerű, mert az iszákos apa miatti válásban egyiküket az anyjuk, másikukat az apjuk neveli fel. A testvérek közötti ellentét pedig felnőtt korukban is megmarad.
Nagyszerűen felépítették a karaktereket, a film első felében rajtuk van a hangsúly. Nagyon hamar kiderül, mire képesek. Nem unalmas a kezdés, mégis akkor ránt be igazán a film, amikor Tommy elsőre kiüt egy legyőzhetetlennek hitt hústornyot. Döbbenetes, mennyi agresszió dúl benne, Tom Hardy pedig igazán kitesz magáért a film során. A másik testvér elsőre nem volt szimpatikus, de amikor jobban megismerjük, látszik, mennyire megfontolt és kitartó. Tom Hardy emlékezetesebb alakítást nyújtott, de Joel Edgerton játékára sem lehet panasz. És az sem elhanyagolható szempont, mennyire hasonlít egymásra a két színész. Örvendetes, hogy erre is odafigyeltek a casting során. Szót kell még ejteni Nick Nolte-ról, aki tengődő apaként továbbra sem tudja, hogyan hozhatná helyre a múltban elkövetett hibákat és hogyan egyesítse a családot. Háttérszereplő, mégis mindenhol jelen van.
Több mint két órás a film, de nagyon hamar berántott és végig érdekelt a karakterek sorsa. Sejteni lehet, kik csapnak össze a fináléban, de egyszer sem válik unalmassá a film. Az utolsó 50 perc konkrétan a képernyő elé szegezett és a stáblista megjelenéséig el sem eresztett. A harcok és a drámai jelenetek végig egyensúlyban voltak, egyiket sem éreztem soknak. A verekedések kellőképpen durvák és élethűek lettek. Nem egyszer volt olyan érzésem, mintha dokumentarista filmet néznék. Igazán epikus lett a végső összecsapás, a film zárása pedig méltó az előtte látottakhoz. És az a zene... egyszerűen tökéletes volt. Egy csepp hiányérzet nem maradt bennem a befejezés után.
Értékelés: 9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése