2010. augusztus 30., hétfő

Sherlock (2010) - 1. évad

Idén nyáron nemcsak az amerikaiak készítettek jó sorozatot, hanem a britek is, akik egy klasszikusnak számító alkotást dolgoztak fel és ültettek át modern környezetbe. Ez a Sherlock, melynek első évadja háromszor kilencven percet tesz ki.


A sztorin kívül nem mehetünk el a főszereplők mellett, akik egytől egyig kiválóak a szerepre. Amikor először hallottam a sorozatról, pont ilyennek képzeltem el őket. Sherlock kábé olyan, mint Doktor House és Patrick Jane (The Mentalist) egy személyben. Nagyon gyors észjárású figura, aki fejben jóval előrébb van a társainál, míg Watsonnak kell egy kis idő, mire megérti a dolgokat. Az átlagnéző is ilyen, a sorozat készítői pedig rájuk is gondoltak és a pilotban feliratozták azokat a dolgokat, amik Sherlock figyelmét megragadták. Így a néző sem veszti el a fonalat. Mindenképpen dicséretes ez a megoldás, nem sokszor látni ilyet.


Az epizódok között nagyon kicsi az összefüggés, a három epizód mindegyike külön ügyet dolgoz fel. A nyomozások során az apró részletekből jönnek rá a megoldásra, de a modern eszközöket (laptop, okostelefon) is remekül alkalmazzák a hagyományosak mellett.


A nyomozós vonalon kívül a szereplőket is sikerül megismernünk, számtalan poénos helyzet van a sorozatban.
Egy szóval remek szórakozás a Sherlock. A cliffhanger meg egyenesen büntet. A sorozat második évadja jövő nyáron érkezik.

Értékelés: első rész: 9/10
második rész: 8/10
harmadik rész: 9/10

1 megjegyzés:

  1. Tényleg remek sorozat.:) Örülök, hogy lesz folytatás.

    off: jelöltelek egy könyves asszociációs játékban, ha van kedved, nálam megtalálod.:)

    VálaszTörlés