2012. január 27., péntek

Martha Marcy May Marlene (2011)

Amikor megláttam a (sokáig megjegyezhetetlennek tűnő) címet, akkor egy könnyed romantikus filmnek könyveltem el, amiben biztosan négy lány a főszereplő. Így persze nem is nagyon akartam megnézni. Aztán amikor a nyár végi Cinesfest kapcsán szóba került, akkor már jobban érdekelt és a megnézendő filmek listájára is felkerült. A decemberi filmpótlásba viszont nem fért bele, pedig a 2011-es év legjobb drámái között a helye.

A film első öt percében egy közösség életéből látunk néhány pillanatfelvételt, majd pedig azt, hogy egy lány korán reggel megszökik. Nem tudjuk, hogyan került oda, ahogy azt sem, miért menekül. Csak a nevét halljuk: Marcy. Marcy May. Az éttermes és a telefonos jelenetből azonban kiderül, hogy a lány szinte reszket a félelemtől. Felhívja két éve nem látott nővérét, Lucyt, aki időlegesen magához veszi. Martha próbál visszailleszkedni a mindennapokba, de rengeteg nehézséggel kell megküzdenie. Közben pedig sorra törnek elő a szektás emlékek és kirajzolódnak előttünk az elmúlt két év eseményei. Ezek a jelenetsorok a jelen történéseivel párhuzamosan haladnak, a film végére pedig már érthető lesz a lány különös viselkedése. De csak nekünk. Lucy és Ted ugyanis értetlenül állnak Martha reakciói előtt.


Martha Marcy May Marlene ugyanis egy embert takar: a négy név négy különböző "fedőnevet" és személyiséget jelent. Martha alapjában véve egy életvidám, fiatal lány lehetett, aki az anyja halálát követően választja az aszkéta kolóniát. A nővérénél viszont kevés jelenet utal a vidámságra, mert legtöbbször magába fordulva és összetörten látjuk. Ez a történtek ismeretében érthető is. Marcy Maynek a nagymamáját hívták, a szektatársai ezért csak Marcynak szólítják. Marlene pedig egy álnév, amit a szektán belül használ, amikor megcsörren a telefon. A fő problémát az okozza, hogy egyik személyiségében sem boldog. A szektában nem tud megfelelni a szabályoknak, a telefonos kisasszonyság egy felvett szerep és a társadalomban sem találja a helyét. Emellett az időérzékét is elveszti, sokszor nem tudja elválasztani az álmot (és az emlékeket) a valóságtól. A legszomorúbb azonban az, hogy ezt későn veszik észre.


A legtöbb dolog csak a film végén kerül a helyére, így egy nagyon szépen felépített karakterdráma lesz a végeredmény. Végig lehet követni, hogyan torzult el a szekta hatására Martha személyisége. Ehhez persze kellett Elisabeth Olsen is, aki mindegyik "szerepében" nagyszerű volt. Néhány helyen olyan elementáris erővel hat a játéka, hogy nehéz elhinni, hogy a fiatal színésznő a való életben teljesen más személyiség. A felszabadult nevetéstől kezdve a dühön keresztül a durva paranoiáig az érzelmek teljes skáláját megjeleníti a filmben, ráadásul mindegyik reakció hitelesnek hat.


Bár a hangsúly a pszichés változáson van, beleláthatunk a szekta működésébe és az alapszabályait is megismerjük. A tagok nagy része fiatal, de a férfiak irányítanak (a nők pl. csak utánuk ehetnek) és az önellátásra törekednek. Megvetik a pénzt (ennek ellenére mégsem lehetnek függetlenek tőle) és a jóléti társadalom vívmányait. Minden közös és a tabu fogalma sem ismert. Kérdés persze, hogy ez az életstílus mennyire lehet követendő. Ez a szál mellékes a filmben, mindenesetre elgondolkodtató.


Első megnézéskor elég nyomasztó volt a film, a harmadik megtekintéskor azonban már a részletekre is oda tudtam figyelni. Szép a film íve, de jó lett volna a szekta előtti Marthat is látni. Úgy lett volna igazán teljes a kép. Tény, hogy néztem volna tovább is a filmet, de másmilyen befejezésre számítottam. Nyilván ki lehet találni a folytatást, de jó lett volna, ha nem egy huszárvágással ér véget a film. A Martha Marcy May Marlene a jellegéből adódóan lassú tempóval bír, egy-két jelenetet mégis vontatottnak és elnyújtottnak éreztem. Egyszer viszont érdemes megnézni, mert a hibái ellenére szerethető és figyelemreméltó alkotás.

Értékelés: 8.5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése