Boss - 1. évad

Elég régen beharangoztam az írást a sorozatról, de a Homelandhez hasonlóan ebből is évadkritika született. Ősszel egyébként egyáltalán nem szerepelt a Boss a nézősök között, csak akkor kezdett el érdekelni, amikor a Starz még a bemutató előtt két évados berendelést adott a sorozatnak. Az sem volt utolsó szempont, hogy a készítőket Shakespeare Lear király című tragédiája inspirálta a forgatókönyv írásakor, ami csak növelte a kíváncsiságomat. A pilotról jobbára pozitív véleményeket olvastam, úgyhogy mindenképpen bele akartam nézni a sorozatba.

A sorozat középpontjában Tom Kane (Kelsey Grammer), Chicago városának polgármestere áll, aki aktívan gyakorolja is hatalmát a város felett. Egy nap azonban súlyos és egyre rosszabbodó mentális betegséget diagnosztizálnak nála, ami idővel a józan ítélőképességére is kihat majd. Arra pedig szüksége van, hogy egy 50 kerületből álló várost irányítson és manipulálhassa a kormányzóválasztást. Egy ilyen pozíció karizmatikus és mindenre elszánt politikust kíván. Kane megfelel ezeknek a kritériumoknak, hiszen számos korábbi ügy miatt ő lett Illinois állam leghatalmasabb embere. Ezek miatt viszont rengeteg áldozatot kellett hoznia. Feleségétől, Meredithtől (Connie Nielsen) elhidegült és csak a formalitás kedvéért él együtt vele. Lányától, Emmától (Hannah Ware) annak drogos múltja miatt tisztes távolságot tart. A betegség viszont rádöbbenti Kane-t, hogy elveszítheti az eddig megszerzett hatalmát.

Az első három részben a betegség lesz hangsúlyos és ízelítőt is kapunk arról, mi vár Kane-re a későbbiekben (kézremegés, akadozó beszéd, zavaros tudat). A betegség bemutatása mellett természetesen a politikai eseményekre is kitérnek, de az első 3-4 epizódban ezek csak alapozásként vannak jelen. Az igazi politikai játszma az évad második felében kerül előtérbe. Eleinte tartottam attól, hogy ez a sorozat kárára válik, de szerencsére a készítők tudták, mit akarnak. Az egész évad rendkívül tudatosan fel lett építve és egy nagyon erős politikai drámát sikerült prezentálniuk. A pilot önálló filmként is megállja a helyét, de igazán a 7-8. részben teljesedik ki a sorozat.

A pilotban még sablonosnak és érdektelennek éreztem Meredithet és Emmát, de a későbbiek meggyőztek arról, hogy fontos szerepük van a veszélyes hulladékot lakott terület közelében lerakó polgármeseter és a kormányzati székre vágyó, de a riválisok ajánlatára ugró és a feleségét úton-útfélen csaló Zajack mellett. Kane ugyanis csak a lányának számol be a betegségéről, mindenki más előtt titokban tartja. A gyógyszerekhez is csak a lányán keresztül jut hozzá. Meredith pedig rideg és kimért feleségként ugyanolyan karakter, mint a férje. Bármit megtesz a hatalomért, még ha ezért el is kell távolítania a férjét.

A sorozat erősségei közé tartoznak a jól megírt nagymonológok, amikben a főszereplőt alakító Kelsey Grammer brillírozik. Nélküle nem lenne ennyire karizmatikus a polgármester. Olyan elementáris erővel bír a játéka, hogy a többi színész majdhogynem eltörpül mellette. Az első három rész után nem is nagyon emlékeztem a többi szereplőre. Kane ugyanis szemrebbenés nélkül elsöpri azokat, akik az útjában állnak. Legyen szó a talpnyalóiról, a nevét besározókról vagy akár a családjáról. Epizódról epizódra válik belőle önző, gátlástalan és keménykezű diktátor. Hatalomvágya a hozzá közelieket is megfertőzi (Zajack, Kitty, Stone), de amikor ezt a legközelebbi tanácsadója a szemére veti, Kane őt is eltakarítja.

A megvalósítást tekintve is igényes a Boss. A főcím depresszív hangulata a folytatásban is megmarad. Végig a komor, elmosódott színek dominálnak, csak a választás napján térnek vissza az élénk, meleg színek. Sok a színészek arcára fókuszáló közeli kép és a szabadtéren játszódó jelenet, amik némi dokumentarista színezetet kölcsönöznek a sorozatnak. A kissé lassú, de bíztató kezdés után szép ívet járt be az évad, egyedül az újságíróval nem tudtak mit kezdeni az írók. A történethez csak minimálisan tett hozzá, az évad második felében már felesleges volt a jelenléte.

Értékelés: 8/10