La Casa De Papel - 3. évad

A kerek és lezárt második évad után nem igazán tudtam, hogyan tudják folytatni ezt a sorozatot, így kissé félve vágtam bele a harmadik évadba. A bandatagok a sikeres rablást követően szétszéledtek és a világ különböző pontjain élik gondtalan életüket, ám ez már a nyitórészben megváltozik és a Professzornál össze is gyűlnek. Riót ugyanis ki kell szabadítani a kínzóhelyről, ami csak úgy lehetséges, ha a banda megszerzi a spanyol jegybank aranytartalékát. 

Első blikkre némiképp újrahasznosították a pénzverdés forgatókönyvet és persze mindent bevetettek, amitől működőképes volt az első két évad, én mégsem vagyok maradéktalanul elégedett a látottakkal. Először is most kevesebb epizódból állt az évad és a flashbackeken keresztül indokolatlanul sok idő ment el a karakterekre. Hiába láttuk viszont Berlint, nagyjából ugyanaz derült ki a banda tagjairól, mint amit eddig is tudtunk. Az új szereplőkre (Palermo, Bogotá, Marseille) így nem maradt idő, pedig ők is értékes tagjai a csapatnak. 

Többször is elhangzik, hogy ez a terv nem annyira kidolgozott, mint a pénzverdés volt, mégis fájóan sok az olyan pont, amit ki lehetett volna küszöbölni. Például a terv elején látjuk, hogy hackerek garmadája áll a Professzor rendelkezésére, mégis ki tudja őket szúrni egy egyszerű drón. Az is feltűnt, mennyire keveset foglalkoztak most a túszokkal, a nagydarab IT-s srácon és a titkárnőn kívül egyikőjüket sem ismerjük meg. Kaptunk viszont rengeteg zenét, amiknek legtöbbször nem volt különösebb funkciójuk. 

Annak viszont örültem, hogy néhány szereplő az előnyére változott. Tokió abbahagyta a felesleges hisztiket és kirohanásokat, Denvernek pedig kifejezetten jól állt az érett gondolkodás az idétlen vigyorgás helyett. Nairobi mellett számomra Denver volt az évad legszimpatikusabb szereplője, végig látszott rajta, hogy tisztában van a helyzet komolyságával. Humorból is többet kaptunk: a Bella ciaót éneklő kommandósok és a bekamerázott vadászgörény üldözése kifejezetten viccesre sikerült. 

És ha már helyzet, a rendőrség ezúttal sokkal jobban irányította az akciókat, ami nagyrészt Alicia Sierrának köszönhető. Az ő személyében egy igazi pszichopatát ismerhettünk meg, aki sokkal erősebb és hatásosabb eszközökkel rendelkezik, mint Raquel. Megjelenését és stílusát tekintve talán a Nikita Amandájához hasonlít a legjobban. A tökösebb rendőrség mindenképpen jót tett a sorozatnak, élvezet volt nézni a Professzorral való sakkjátszmát. Az évadzáró elég sok mindent vetít előre, az alapján egy komorabb negyedik évadra számítok. 

Értékelés: 7.5/10

La Casa De Papel - 2. évad

Az izgalmas első évad után adta magát, hogy a folytatást is minél hamarabb megnézzem. Az alapsztori nem változott a második évadra, két vezérfonal azonban így is jól elkülöníthető. Egyrészt számítani lehetett arra, hogy a professzor és a nyomozónő kapcsolata súlyosan veszélyezteti a terv sikerét, másrészt a pénzverdében ragadt szereplők is egyre nehezebben viselik a bezártságot. 

Az első évad csak azért nem kapott tőlem maximális pontszámot, mert sok olyan apróság volt, amit Raquel figyelmen kívül hagyott, holott hamarabb is rájöhetett volna bizonyos dolgokra. A nagy lelepleződést tisztességesen felvezették és szépen végig is vitték. Az évad egyik legjobb jelenete az, ahogy Raquel számára összeállnak a kirakós darabkái. Az utána következő események egy része meglepett, annak viszont örültem, hogy a már megismert szereplők nem fordultak ki magukból. 

Míg az első évadban inkább az alkalmazkodás dominált, a második évadban mind a túszoknál, mind a bűnbandánál a túlélés lesz a cél. Mindkét oldalról látunk vakmerő húzásokat, amik életeket is követelnek a túszejtőktől. Oslo karakterét alig ismertük meg, Moszkva halála és Berlin önfeláldozása már sokkal nagyobb jelentőséggel bírt. Amellett, hogy egybekovácsolta a maroknyi csapatot, meg is viselte a tagokat.  

Nem volt feszültségektől mentes az évad második fele, ugyanis nemcsak a pénzverdéből való kijutás volt fontos, hanem a rendőrség elől való menekülés is. Az első évad komótos rendőri munkája most új lendületet vett és elég hamar eredményre jutott. Végig lehetett drukkolni a professzor csapatának, minden egyes másodperc számított. 

Bár helyenként egy picit lassú volt a történetvezetés, az nagyon tetszett, hogy az események előrehaladtával a szereplőket is egyre jobban megismertük. Ezt az egyensúlyt végig nagyon jól tudták tartani az írók. A meseszerű zárás ellenére én elégedett vagyok ezzel az évaddal is és nehezen tudom elképzelni ennek a történetnek a folytatását a harmadik évadban. Nekem ez a történet ugyanis így kerek.

Értékelés: 9/10

La Casa De Papel - 1. évad

A tavaly véget ért Game of Thrones óta nem nagyon néztem sorozatokat. Az újdonságokat az információdömpingben egyáltalán nem tudom követni, így egy több évados és viszonylag friss sorozatot szerettem volna bepróbálni. A spanyol La Casa de Papelről jó véleményeket olvastam, úgyhogy gyorsan le is csúszott belőle az első évad. 

Egy szervezett rablócsapattal ismerkedünk meg, akik célpontként a spanyol királyi pénzverdét szemelik ki. Egy összehangolt akció keretében túszul ejtenek 67 embert és amíg a rendőrség próbálja megoldani a kialakult helyzetet, a banda igyekszik gondoskodni a saját jövőjéről. Végig ők vannak előnyös pozícióban, a tervük olajozottan működik és minden helyzetre fel vannak készülve. Vagy mégsem? 

A pilotban épphogy felvillantják a főbb szereplőket (mindegyikük egy-egy városnévre hallgat) és az alaphelyzetet, a többi szép fokozatosan bontakozik ki és kapunk magyarázatokat a miértekre. A főbb eseményeket Tokió szemszögéből látjuk, az ő elmeséléséből tudjuk meg, ki hogyan kerül a bandába és hogyan tudják végrehajtani a mesterien kidolgozott tervet. Egy ilyen kaliberű akcióhoz természetesen szükség van egy agytrösztre, akit a Professzor személyében meg is kapunk. Ő az, aki belülről és kívülről úgy mozgatja a szálakat, hogy a terv tökéletesen működjön és közben senki se sérüljön meg. 

 

Rettentő hamar beszippantott a sorozat, rég láttam már ilyen jól megírt forgatókönyvet és ennyire összetett karaktereket. Az elején még nem tudtam hová tenni a szereplőket, de ahogy haladunk előre a történetben, egyre szimpatikusabbak lettek. A motivációikkal is azonosulni lehet, sehol nem éreztem azt, hogy bármi is erőltetett lenne. A legrejtélyesebb karakter maga a Professzor, aki a terepmunkából is kiveszi a részét, nemcsak a tervezésből. És persze emiatt nem egyszer kerül lebukásveszélyes helyzetbe... 

A terv nagyon részletesen kidolgozott, a történetvezetés egy percre sem ül le és dacára a sok szereplőnek, meglehetősen alapos jellemábrázolást kapunk mindenkiről. A bandatagok mellett a túszok között is van 4-5 olyan szereplő, akinek több játéktér jut. Összességében remek lett a La Casa De Papel első évada, a spanyolok újfent bebizonyították, hogy így kell jó sorozatot csinálni. 

Értékelés: 9.5/10

Nyári kedvenceim

Lassan a végéhez közeledik a nyár, így ideje sorra vennem azokat a dolgokat, amiket az elmúlt hónapokban szereztem be. (A bejegyzés nem szponzorált.)

- Idén nagyon megkedveltem a barack színt, úgyhogy egy 3 darabos törölközőszettet szereztem be a Sparban. A képen csak a közepes és a legkisebb látható, a legnagyobb már nem fért rá. Jó minőségűek, puhák és így végre van egy egységes színű szettem. 

- Tavaly a környezettudatosság jegyében elhatároztam, hogy drasztikusan csökkentem a háztartásomban levő műanyag mennyiségét. Bár ritkán használok szívószálat, régóta kerestem környezetbarát alternatívát. Épp ezért nagyon örültem, amikor egy random vásárláskor rábukkantam a DM-ben egy 6 darabos fémszívószál készletre. A funkcióját ugyanúgy el tudja látni, mint a műanyag társa, csak ez sokkal tartósabb és el lehet szépen mosni őket. 

- Az ősz beköszöntével előkerülnek nálam az illatgyertyák, így jártamban-keltemben mindig beszerzek belőlük egy-egy darabot. Nyáron többször is betértem az Ikeába, ott vettem egy cseresznyés és egy vaníliás gyertyát. Nagyon tetszik az illatuk és a kis üvegcse is, amiben a gyertyák vannak. 

- Nem vagyok nagy sminkes, tényleg csak akkor sminkelek, ha dolgozni megyek vagy valamilyen jelentősebb programom van. Eddig mindig az ujjammal vittem fel az alapozót és a korrektort az arcomra, de szerettem volna egy olyan eszközt találni, ami egyenletesen oszlatja el az anyagot és nem marad a kezemen az alapozó nagy része. Próbáltam már ecsettel is dolgozni, de azzal nem volt az igazi, úgyhogy beszereztem egy szivacsos beauty blendert, ami azóta is nagy kedvencem. Jó ideje használom (ami meg is látszik rajta) és eddig maximálisan meg vagyok elégedve vele. 

- Az idén annyira imádott barackszínből egy körömlakkot is sikerült beszereznem. Még nem próbáltam ki, de első ránézésre szépnek és tartósnak ígérkezik. 

- Augusztusban egy kisebb felújításba kezdtem: lecseréltem az előszobám műpadlóját és bútorait. Csavarhúzókészletem már régóta van, most azonban fúrni is kellett, így szükségem volt egy sokoldalú, jól használható eszközre. Ezt a Black & Deckert az OBI-ban vettem, ahol az eladó mindenféle hasznos tanáccsal ellátott. Az eszköz hibátlanul működik és jelentősen megkönnyítette a szerelési munkálatokat.

Hurok (2016)

Az illegális gyógyszerkészítmények csempészésével foglalkozó Ádám szorult helyzetében hoz egy rossz döntést, ami nem várt, tragikus események láncolatát indítja el és ennek áldozatául esik terhes barátnője is. Azonban mikor már minden veszni látszik, váratlanul új esélyt kap, hogy helyrehozza maga körül a dolgokat. Aztán még egyet. És még egyet... 

Nagyon rég adós voltam ezzel a bejegyzéssel (konkrétan még abban az évben néztem meg ezt a filmet először, amikor bemutatták), de most végre pótlom. Szóval 2016-ban készült egy szuper film Madarász Isti rendezésében, ami simán felveszi a versenyt a kultikus külföldi thrillerekkel. Az idővel kapcsolatos alkotásokat szeretem, a blogon is írtam már néhányról (pl. Predestination, Looper, In time, de a nemrég olvasott Időbe zárva c. regényt is idesorolnám), így nem ért váratlanul a Hurok témája és felépítése. 

A sztori nem túl bonyolult, a megvalósítás viszont nagyon el lett találva. Akkor is lenyűgözött, amikor először láttam a filmet és most is. Egyszerűen hihetetlenül jól vannak összerakva a jelenetek és mire a film végére érünk, a legapróbb furcsaságra is magyarázatot kapunk. Érdekes, hogy amikor Ádám a saját alteregóival találkozik vagy beszélget, akkor sem feltétlenül szakad meg az időhurok, ebben mindenképpen eltér ez a film a többitől. A film utolsó jelenetéért is jár a piros pont, pont ott zárták le a filmet, ahol kell.  

A színészek alakítására nem lehet panasz, Száraz Dénes (Ádám) és Anger Zsolt (Dezső) remekül hozták a szerepüket. A másik két főszereplőt (Martinovics Dorina és Hegedűs D. Géza) is érdemes megemlíteni, de ők kicsit kevesebb játékteret kaptak. Jó példa arra a Hurok, hogyan lehet kevés főszereplővel izgalmas és tempós filmet csinálni. 

Vannak azért kisebb bakik és kérdőjelek a filmben, és a minimál költségvetés is érződik, de maga a koncepció és a megvalósítás simán feledteti ezeket. A kietlen terek mellett Pest lepukkantabb részeinek is volt egy külön bája, ami jól illett ehhez a filmhez. 

Értékelés: 8.5/10

Nicolas Barreau: Egy este Párizsban - A Cinéma Paradis rejtélye

Fülszöveg: Alain Bonnard, egy kis párizsi művészmozi tulajdonosa, javíthatatlan álmodozó. Feltűnik neki, hogy szerdánként az esti vetítésen gyakran ott ül egy csinos, piros kabátos fiatal nő, aki a 17. sornak mindig ugyanarra a helyére vesz jegyet. Alainnek megtetszik a lány, és meghívja vacsorára. Csodálatos estét töltenek el, ám a szépséges idegent ekkor látja utoljára. Hova tűnhetett? Alain mindent elkövet, hogy a nyomára bukkanjon, s közben filmbe illő kalandokban lesz része. 

A cím, az ismertető és a szépen kidolgozott borító miatt szereztem be ezt a könyvet, no meg persze azért, mert bár még sosem jártam Párizsban, rajongok a francia fővárosért. Egy könnyed, romantikus olvasmányon kívül mást nem vártam ettől a könyvtől és ezt maradéktalanul meg is kaptam. A hirtelen indítás után (már az első fejezetben annyi információ zúdul az olvasóra, hogy elég megemészteni) szerencsére jól követhető a történet és időben is helyükre kerülnek az események. 

Bár a fő cselekményszál a Mélanie utáni nyomozáshoz kapcsolódik, a többi kisebb történés is érdekes a maga nemében. A szereplőkről sok információt megtudunk és bár nem mindegyiküket ismerjük meg azonos mértékben, nekem szimpatikusnak tűntek. A sztori nincs túlbonyolítva, de egy idő után kicsit bosszantott a sok véletlen és hihetetlen egybeesés. Ettől eléggé meseszerű lett a regény, de összességében mégiscsak tetszett az, ahogyan a végén minden értelmet nyer. 

Sok a kulturális utalás a regényben, így aki nincs képben a kultikus filmekkel és a frissebb alkotásokkal, annak nehezebben jöhet át egy-egy utalás vagy helyzet, de szerencsére a szerző sem ezekre helyezte a hangsúlyt. A könyv végén egyébként megtalálható azoknak a filmeknek a listája, amik a Les amours au Paradis keretében bemutatásra kerültek és a regény olvasása után jónéhányhoz kedvet kaptam. 

Lois Duncan: Időbe zárva

Fülszöveg: Nore Robbins nem vágyott új életre, de miután az édesanyja meghalt, az apja pedig újranősült, Árnyasligetben kell új otthonra lelnie egy régi, polgárháború korabeli kúriában, ahol az új családja él. Amikor találkozik a mostohaanyjával, Lisette-tel, rögtön szembetűnik neki a nő fiatalsága és szépsége. Bár a mostohatestvérei barátságosak, később egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy titkolnak előle valamit. Nore kutatni kezd a múltjukban, és miután kiderül néhány döbbenetes furcsaság, rájön, hogy a megérzése nagyon is megalapozott. Vajon sikerül-e felfednie a mostohaanyja sötét titkát, mielőtt ő maga is a gonosz varázslat áldozatává válik? 

A sok ismeretterjesztő könyv után egy kissé könnyedebb olvasmányra vágytam, úgyhogy egy rövid terjedelmű regényt vettem le a polcról. Az Időbe zárvának már a címe és a témája is megragadta a figyelmemet, mert kedvelem az efféle történeteket. Nem is csalódtam benne, mert szinte pontosan ugyanazt kaptam ettől a könyvtől, amit vártam: örök fiatalság, amiben egy anya és két gyermeke él. A sztori végig izgalmas volt, a Berge famíliát övező rejtélyt szépen adagolja az írónő, az összefüggésekre lényegében Nore-ral párhuzamosan jön rá az olvasó. Egyszerű mederben halad a történet, így aki nagy újdonságot vár tőle, az biztosan csalódni fog a műben. Az viszont többször is eszembe jutott, milyen jól működne ez a történet filmen.

Gyönyörűek a tájleírások, olyan, mintha Nore-ral együtt szívnánk be a louisianai fülledt nyári levegőt. Kevés szereplőt mozgat a történet és csak alapdolgokat tudunk meg róluk (pl. testalkat, hajszín), így néhány szereplőnél kifejezetten igényeltem volna a részletesebb karakterábrázolást. A karakterek elnagyoltságért szerencsére bőven kárpótolt a déli mocsárvidék sajátos hangulata. Elég sok feszült jelenet van a könyvben, de egyiket sem éreztem félelmetesnek. Ez persze annak is köszönhető, hogy a horrorfilmek már valamennyire megedzettek. A befejezés szerintem korrekt, nincs túlkomplikálva és a szereplők utóélete is a mi fantáziánkra van bízva. 

Összességében tetszett Lois Duncan regénye és bár kedvem lenne a többit is elolvasni, tartok tőle, hogy azok is hasonló sémára épülnek és csak könnyed nyári olvasmányként maradnak meg bennem.

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

Fülszöveg: Amikor ​elkezdjük kutatni elakadásaink, szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát, gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot. Ilyenkor érdemes a tágabb perspektívát is megvizsgálni, és szüleink, nagyszüleink vagy akár a még korábbi generációk életeseményeit is feltárni. Számomra ma már egyértelmű, hogy egyetlen ember sorsa sem érthető meg transzgenerációs szemlélet nélkül. Ha szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, fel kell tárnunk családunk múltját.
Ez gyakran nem egyszerű feladat, mert sok titkot, kimondatlan feszültséget hurcolunk magunkkal, és adunk tovább generációról generációra. A tabutémák pedig megakadályozzák, hogy egészségesen és őszintén kapcsolódjunk egymáshoz és önmagunkhoz.
Ebben a könyvben szeretném végigvezetni az olvasót egy transzgenerációs önismereti úton, hogy saját életében tetten érhesse és helyrehozhassa a múltból megörökölt negatív érzelmi viszonyulásokat és viselkedési mintákat. 

Tavaly akárhányszor elmentem a kedvenc könyvesboltom kirakata előtt, mindig ez a könyv fogadott. Először simán elsétáltam mellette (van némi fenntartásom, ha egy könyv toplistás), de aztán egyre többen kezdték dicsérni és interjúk alapján a szerző is szimpatikusnak tűnt, így a következő vásárlásomkor már célirányosan ezt a könyvet kerestem. Először a borítója fogott meg, ugyanis első ránézésre olyan, mint egy régi családi fényképalbum. A címmel való kapcsolódás nem véletlen, ugyanis az Örökölt sors szépen végigvezet minket a családba ágyazott egyéni sorson a fogantatás pillanatától kezdve egészen a halálig. 

Az első néhány oldal olvasása után már egyre jobban érdekelt a téma, korábban ugyanis nem olvastam ehhez hasonló átfogó pszichológiai művet. A szakmai igényesség mellett könnyen olvasható a könyv, nincs tele szakzsargonnal és barokkos körmondatokkal. A példák érthetőek és könnyű velük azonosulni. Több olyan élethelyzetet bemutat a szerző, amelyek pontosan ugyanolyanok, mintha az én életemből merítette volna őket. Azt sem gondoltam volna, hogy bizonyos mintáknak vagy berögződéseknek, amelyek a jelenlegi életünket megkeserítik, akár több generációval ezelőtti gyökere van.

Tetszettek a fejezetek végén szereplő kérdések is, némelyik komolyan elgondolkodtatott. Vagy azért, mert korábban fel sem merültek bennem (holott igenis fontosak), vagy pedig azért, mert nem tudok választ adni rájuk.  Miközben olvastam a könyvet, az jutott eszembe, hogy gyakorlatilag mindenkinek ajánlani tudnám. Kezdő és gyakorló szülőknek, fiataloknak, idősebbeknek, mert a bemutatott sorsokon keresztül mindenki megtalálhatja azt az "útmutatót", amit érdemes megfogadni, alkalmazni és továbbadni.

Alessandro Baricco: Selyem

Fülszöveg: A XIX. század második felében játszódó regény főhőse a katonai karrier helyett a kereskedelmi utazó kalandos életét választó Hervé Joncour, akinek eleinte Észak-Afrikába, később pedig Japánba kell utaznia a selyemgyártásra szakosodott városkája megélhetését biztosító selyemhernyópetékért. S hogy miért vállalkozik egy boldog házasságban élő fiatalember ilyen fáradságos és veszélyes útra még azután is, hogy Japán a polgárháború zűrzavarába süllyed? Hervé Joncour kielégíthetetlen vágyától hajtva kel ismét útra, mert egyetlen pillantásával megigézte őt annak a japán nagyúrnak a kedvese, akivel üzletelni szokott. „Mondhatnánk, hogy szerelmi történet. De ha csupán az volna, nem érné meg elmondani” – írta Baricco a Selyemről –, és valóban: ez a finom erotikával átszőtt rövid regény az emberi lét alapkérdéseivel szembesíti az olvasót.  

Szerettem volna valami könnyed és rövid olvasmányt, de arra nem számítottam, hogy a Selymet egy délután alatt kiolvasom.  Egymás után faltam az oldalakat, amíg el nem fogytak, mert kíváncsi voltam, mi lesz a történet vége. Nagyon tömörek a mondatok, Baricco mindenről pont annyit ír, hogy magunk elé tudjuk képzelni a szereplőket és az eseményeket, de a részleteket már a fantáziánkra bízza. A főszereplő Hervé Joncourról csak az életkorát tudjuk meg, a külsejéről már nem kapunk információt. Az utazások is hasonlóan sejtelmesek: 4-5 mondattal eljutunk a francia Lavilledieu-ből a japán Sirakava melletti falucskába. A hosszú útból csak a kietlenséget és a sietséget érzékeljük, még a tájról sem kapunk leírást. 

A tömörség ellenére teljesen átélhető Hervé Joncour vágyakozása a kelet és az egzotikus nő iránt. A könyv vége sem okozott csalódást, az olvasottak tükrében pont ilyen befejezésre számítottam. Olyan az egész mű, mint egy beteljesületlen álom tele fájdalommal és sejtelmességgel. Nagyon találó a címe, Baricco műve a selyem finomságával, áttetszőségével minden mondatában magával ragadó és kellemes borzongást hagy maga után. Korábban már olvastam Bariccotól a Novecentót, de a Selyem is nagyon tetszett. 

Wind River - Gyilkos nyomon (2017)

Holttestet találnak a Wind River indiánrezervátumban. A világtól elzárt Wyomingba hamarosan egy FBI ügynök érkezik, aki megállapítja, hogy a tinédzser lány gyilkosság áldozata lett. A holttestre rátaláló tapasztalt nyomkövető és az ügynök együtt próbál a bűnügy végére járni, ám a zárkózott, bizalmatlan helyiek nem segítik az ügy felgöngyölítését. Ráadásul az Egyesült Államok egyik legelszigeteltebb térségében a legtöbb gyilkossági ügyet sosem oldják meg, a legtöbb bűnözőt sosem fogják el.

Elég régóta a gépemen ücsörgött ez a film és leginkább a magyar címe tántorított el attól, hogy megnézzem. Nos, a nem túl szerencsés fordítás ellenére a Wind River egy igen jól sikerült film, amit annak idején nem reklámoztak túl, pedig megérdemelte volna a figyelmet. Az atmoszférateremtés remek, már a film első képkockáitól kezdve átjön a nyomasztó hangulat és a csontig hatoló ideg. Néhány jelenetnél teljesen úgy éreztem, mintha én is a hóviharban vagy a motorosszánon lennék. A táj sivár és zord, érthető, hogy ez megviseli az embert.

Alapvetően nem gyors a történetvezetés, jól követhetőek az események és arra is van idő, hogy elidőzzünk a tájon. Nem mentes a film az akciójelenetektől, amiket a nyers és durva valójukban mutatnak meg nekünk. Sehol sem finomkodnak, a holttestet is ugyanolyan naturalista módon ábrázolják, mintha egy természetfilmet néznénk, ezáltal sokkal valóságosabbnak tűnnek az események. Az egész filmet egyfajta vadnyugati légkör uralja ugyanazokkal a szabályokkal, mint a félsivatagban játszódó cowboy filmeknél. 

Kevés szereplőt mozgat a film, nem is ismerjük meg őket igazán, csak annyi információt tudunk meg róluk, amennyi feltétlenül szükséges a cselekmény, illetve a lélektan szempontjából. Lényegében csak a két főszereplőt sikerült jobban árnyalniuk, ők viszont simán elviszik a hátukon a filmet. A nyomkövetőt alakító Jeremy Renner a Tolvajok városából lehet ismerős. Arca keményen barázdált a lánya elvesztése okozta fájdalomtól, de tapasztalt és segítő szándék vezérli. Nem beszél sokat, amikor viszont szöveget kap, akkor a mondanivalójának súlya van. Kiváló a mimikája, gyakorlatilag minden leolvasható az arcáról. Az FBI ügynököt alakító Elizabeth Olsent legutóbb a Martha Marcy May Marlene-ben láttam és a Wind Riverben is erős alakítást hoz. Kitartó, határozott, ugyanakkor nagyon megviselik a látottak. Nőként nincs könnyű dolga ebben a férfiak uralta környezetben. 

Minden erénye ellenére nem valószínű, hogy újra fogom nézni a Wind Rivert. Annyira felkavaróak a filmben szereplő események, hogy nekem egyszer elég volt látni őket. 

Értékelés: 8.5/10