Gareth Brown: Az ajtók könyve

"A boldogság nem olyasmi, amit az ember ölbe tett kézzel vár. Neked kell a boldogság mellett döntened, és mindennek dacára üldözőbe kell venned. Senki sem fogja tálcán felszolgálni."

Fülszöveg: Vannak ​ajtók amelyeket sosem lenne szabad kinyitni…

Cassie Andrews teljesen átlagos életet él. A napjait szeretett könyvei között tölti, egy New York-i könyvesboltban, ahol segít a betérő vásárlóknak, rendszerezi a polcokon a regényeket, és kávét készít az olvasósarokban üldögélőknek. Egészen addig, amíg egy havas, téli estén az egyik törzsvásárló egy különleges kötetet nem hagy rá. Az asztalon heverő apró könyv barna bőrfedele olyan kopott és repedezett, mint az ajtóról pattogzó régi festék, és úgy néz ki, mint valami napló, amelybe valaki hosszú éveken át gyűjtötte a gondolatait.
Ám ez nem egy átlagos könyv. Hanem Az ajtók könyve.
A megfejthetetlen szavakat és rejtélyes rajzokat tartalmazó kötet csupán egy dolgot ígér: a segítségével a tulajdonosa átléphet bármelyik ajtón, és máris a világ másik pontján találhatja magát. Csakhogy van, aki egy ilyen hatalommal bíró könyvért bármit megtenne. Mert bár nem csupán egyetlen különleges kötet létezik a világon, mégis ez a könyvgyűjtők által leginkább vágyott példány – és van, aki a gyilkosságtól sem riad vissza, hogy megszerezze. Cassie régi és új barátok segítségével menekülőre fogja, a célja pedig, hogy eljusson a különleges könyveket rejtő Könyvtárba…

Ritkán olvasok fantasyt, de a varázserővel rendelkező könyvek rögtön felkeltették a figyelmemet. Mivel a könyvekről és könyvtárakról szóló könyveket mindig is szerettem - pl. A rózsa neve, Éjfél Könyvtár, Madárkalitka könyvtár, Párizs elfeledett könyvesboltja -, nagyon kíváncsi voltam Gareth Brown regényére. Az izgalmasnak ígérkező történet mellett a kötet a borítójával is lenyűgözött, az élfestés miatt pedig a NIOK júniusi témájához is illett. 

A felvezetés meglehetősen rövidre sikerült (ami egyáltalán nem baj), így gyakorlatilag már a 40-50. oldal környékén az események sűrűjébe ugrunk. Először csak Cassie-t és Izzyt ismerjük meg, majd Drummond Foxot, Hugo Barbaryt, Azakit, Lundot és a Nőt... Mert minden fantasy történetbe kell egy főgonosz, aki ártani akar hőseinknek és a világnak. Fox könyvtára és maga a (varázs)könyvekhez kapcsolódó világ nagyon alaposan ki lett dolgozva. Tetszett, hogy nemcsak megemlítették a könyveket, hanem "működés" közben is láthattuk őket. Mi több, a keletkezésükre is magyarázatot kapunk, bár ez a rész nekem egy kissé zavaros volt.

A szereplők elég komplexek, de azt nem mondanám, hogy a legrátermettebbek is. A legjobban a Cassie - Izzy páros zavart, rettentő naivak és ostobák mindketten. Egyáltalán nem főhős alkatok, mindketten a véletlenek és a saját meggondolatlanságuk miatt keverednek bele az eseményekbe. Érthető a barátságuk, de a falat tudtam volna kaparni attól, amikor a legnagyobb veszély közepette is csak egymás miatt siránkoznak. A Nagy Terv is csak addig tud működni, amíg nem kerül porszem a gépezetbe. Amint B tervre van szükség, a szereplők egyszerűen "lefagynak".

Szerencsére a könyvek világa - megspékelve az időutazással - bőven kárpótolt és a morális kérdések is érdekesek voltak. Emellett az író a regény végére minden szálat elvarr és megmagyaráz, nem maradt bennem egyetlenegy kérdőjel sem. A Nő eredettörténetét is megismerjük, aminek azért is örültem, mert ritka az, hogy egy gonosz szereplőt is ugyanolyan részletességgel bemutassanak, mint egy jót. Számomra a regény legérdekesebb karaktere - Drummond mellett - egyértelműen a Nő volt, a gaztettei is igazán kreatívak és egyedülállóak voltak.

Codename: Annika - 1. évad

Emma Haka finn nyomozó titkos kiképzése még mindig tart, amikor megbízást kap a stockholmi műkincs-kereskedelem korrupt világának felderítésére. A mindig nyugodt és összeszedett Emma a vadóc és szenvedélyes Annika Stormare szerepét játszva igyekszik közel férkőzni Rasmus Stahlgren galériatulajdonoshoz, aki a korábban érinthetetlen pénzmosó, Blanko ellen indított ügy gyanúsítottja. Ahogy a nyomozás egyre mélyebbre sodorja Emmát az alvilágba, a régi énje és Annika közötti határok kezdenek elmosódni - új személyisége pedig rejtélyek kusza hálóját hozza magával. 

Ha skandináv sorozat, akkor az csak jó lehet! Legutóbb a svéd-dán koprodukcióban készült Bron/Broen sorozatról áradoztam, tavaly ősszel pedig elkészült a finn-svéd Codename: Annika, ami már a hivatalos ismertetőjével felkeltette a kíváncsiságomat. Merthogy beépülős nyomozós sorozatra elég sok példát lehet hozni, de a festészet ritkán kerül elő a filmvásznon - hirtelen csak a Ruben Brandt jut az eszembe. Szóval érdekelt, hogy a skandinávok mit hoznak ki ebből az alapanyagból. 

Sajnos a pilot nem volt túl meggyőző, sőt. Ha nem 6 részes lett volna az évad, akkor biztosan nem néztem volna meg a többi 5 epizódot. Annyira sok sebből vérzett a nyitórész, hogy az már fájt. Először is az első pillanattól tudjuk, hogy Emma traumatikus múltbeli élményt hordoz, ennek ellenére egy életveszélyes fedőakcióba küldik szinte nulla információval és pszichológiai felkészítéssel. De nemcsak ő nem tud semmit az akcióról, hanem mi, nézők sem. Gyakorlatilag Emmával párhuzamosan derül ki, hogy mi is a lány dolga és kit kell megfigyelnie. Másodszor a beépülés is hagyott némi kívánnivalót maga után. Mind a táska, mind a füles azonnal kiszúrja az ember szemét, az aukción mégsem tűnik fel senkinek! Ennél még a Nikita is színvonalasabb volt annak idején. 

A folytatás már kicsit biztatóbbra sikerült. Viszonylag kevés történetszálat hoztak be a készítők, így nem volt nehéz követni az eseményeket. A szereplőket is jobban megismertük és bár Emmát próbálták szimpatikussá tenni, nem mindig volt világos, hogy mit miért tesz. Az is furcsa volt, hogy míg Annikát a hivatalos ismertetőben szenvedélyesnek és vadócnak titulálják, ebből vajmi keveset láthattunk. Egy diszkós és egy autós üldözős jeleneten kívül gyakorlatilag egy merev robotként viselkedik. 

Az évad eleje nagyon lassú volt, csak az évad második fele hozta azt a tempót, amit előzetesen vártam ettől a sorozattól. A fináléra persze összeértek a szálak és kis túlzással minden értelmet nyert. A fordulatok egy része így is kiszámítható volt (pl. a tégla személye, vagy a francia nő sorsa), de összességében tisztességes iparosmunkát végeztek a sorozat készítői. Az akciójelenetek rendben voltak és az évad során izgalomból sem volt hiány. Na meg flashbackekből, amik alapján már az évad felénél rá lehetett jönni, hogy mi is történt Emma anyjával. Ezt a szálat túl erőltetettnek és szájbarágósnak éreztem, a jelen eseményeit egyáltalán nem vitte előrébb. Sőt, inkább mindent lelassított. 

Összességében nem volt rossz a Codename: Annika, de tény, hogy egy ilyen alapsztoriból sokkal jobb sorozatot lehetett volna kihozni. Folytatásról egyelőre nincs hír, de a látottak alapján nem valószínű, hogy maradok az esetleges második évadra. 

Értékelés: 6.5/10

Szlavicsek Judit: Halál Tihanyban

Fülszöveg: Egy esküvő – hány temetés?
Egy idős nő áll zavartan egy eldugott tihanyi utca utolsó háza előtt vasárnap reggel, és a biztonsági kamerába bámul. Fogalma sincs, ki ő, és hogy került oda – és csak angolul beszél.
A helyi járőr hirtelen ötlettől vezérelve Kardos Júliát, a négy éve visszavonult gyilkossági nyomozót hívja, hogy tolmácsoljon, míg megérkeznek a mentők. Kardos úgy dönt, hogy segít, de ekkor még fogalma sincs, mibe csöppent.
A helyzet Tihanyban ugyanis kezd eldurvulni. Egy hotel recepciójáról pánikszerű telefon érkezik a helyi rendőrőrsre: az előző napi esküvő egyik illusztris vendégét meggyilkolták. Mégpedig brutális kegyetlenséggel. Mire azonban a rendőrök megérkeznek, rádöbbennek, hogy ez csak a kezdet.
Kardos kapja meg az ügyet, amíg az életellenes osztály vezetője haza nem ér a nászútjáról. Négy napja van, hogy kiderítse, a vendégek közül ki hazudik. Vagy hogy egyáltalán mond-e valaki igazat. Közben azonban szembe kell néznie a saját démonaival is, pedig már azt hitte, legyőzte őket… 

Ha nyár, akkor új Szlavicsek Judit krimi! Tavaly a Viharcsapda jelent meg, előtte pedig a Hullámsírt olvastam az írónőtől. Mivel az említett két könyv nagyon tetszett, kíváncsi voltam, milyen lesz az új Kardos Júlia történet. Nos, olvasás után kijelenthetem, hogy a Halál Tihanyban is beleillik a jól sikerült balatoni krimik sorába. 

A helyszín ezúttal Tihany és mivel már sokszor jártam a félszigeten, jólesett végigmenni az ismerős helyszíneken. Bár a Rege cukrászdába nem ültem be, könnyen magam elé tudtam képzelni azt a panorámát, amit Szlavicsek Judit is leírt. De most térjünk rá a történetre! Tizenhat ember - plusz egy véletlen (?) vendég - vesz részt Harmathy Laura és Nagy Levente esküvőjén a tihanyi Hotel Szirénben, ám a másnap reggel nem indul túl rózsásan. A holttesttől elindulva aztán Kardos Júlia és Horváth hadnagy szép lassan felgöngyölítik az ügyet és összerakják a kirakós darabjait. 

Maga az ügy kellőképpen szövevényes és csavaros, a nyomozás pedig szépen halad(na) a maga tempójában, de... Sajnos rengeteg az intermezzo Kardos múltjával és lelki gyötrődéseivel kapcsolatban, emellett az alkohol is folyamatosan kísérti őt. Bizonyos szempontból persze ez érthető és a könyv elején még abszolút helyénvalónak is éreztem, később viszont ezek a kitérők csak lassították a nyomozást. Ettől eltekintve egy nagyon alaposan felépített ügyet kapunk és bár a szemünk előtt zajlik az eseményszálak felgöngyölítése, én nem tudtam kitalálni az elkövetőt. A történet végi csavar is nagyon ütős lett, konkrétan még a hideg is kirázott tőle. 

A tizenhét embert egy kicsit soknak éreztem, de a Viharcsapdához hasonlóan a szerző most is ad az olvasóknak egy kis listát róluk (a könyv 28. oldalán található), amihez vissza lehet lapozni. Ez hasznos is volt, mert a történet elején még nehéz volt követni a dolgokat. A nyári hangulat teljes mértékig megvolt és néhány gondolatot is bejelöltem magamnak, mert nagyon jól passzoltak a szövegkörnyezetbe. Csakúgy, mint a popkulturális utalások. Egy szó mint száz: Kardos Júlia indokolatlan belső vívódásait leszámítva a Halál Tihanyban egy izgalmas és jól megírt krimi hamisítatlan balatoni hangulattal.

Invitación a un asesinato - Meghívás gyilkosságra (2023)

Az excentrikus milliomosnő, Olivia titokzatos meghívást küld féltestvérének, Agathának és egy csapat régi ismerősének egy hétvégére a jachtjára, ahol felfedezik a meghívás valódi indítékát: egy... gyilkosság ünneplését? Történik egy váratlan haláleset és egy újonc rendőr segítségével Agatha megpróbálja kideríteni, hogy ez csupán baleset, vagy egy jól kidolgozott bosszúterv volt-e. Mindenki gyanúsított: Carlos (a volt férj), Cary (egy halódó színész), Sonia (a volt barátnő), Doña Cristina (a házvezetőnő), Figue (az orvos), sőt még Naram (a jógaoktató) is. 

A számtalan Agatha Christie ihlette filmadaptációból Mexikó sem akart kimaradni, ezért 2023-ban elkészítették a Meghívás gyilkosságra című filmet. A film alapja egyébként Carmen Posadas regénye, aki számos Agatha Christie művet gyúrt össze egy krimibe. Ezt a könyvet nem olvastam, de a történet így is ismerős volt. Legutóbb például az Üveghagymában láthattunk hasonló alapsztorit. 

Szóval nincs új a nap alatt: végy egy embercsoportot mindenféle titkokkal és indítékkal, zárd el őket a külvilágtól, rejtélyes körülmények között likvidálj közülük egyet, majd göngyölítsd fel a szálakat a néző szeme előtt. A meghívás gyilkosságra jól indul, nagyon hamar egybe terelődik a társaság és a halálesetre sem kell sokáig várni. A nyomozás viszont már döcögősebben megy. Az alapossággal nincs baj, de sokszor úgy éreztem, hogy az orromnál fogva vezetnek. A múltbéli eseményeket ugyanis úgy tálalja nekünk Agatha, hogy arról szinte semmilyen támpontot vagy utalást nem kapunk a filmben, emiatt valójában csak sodródunk a történtekkel és csak az utolsó percben áll össze a kép. 

Persze minden nagyon logikusnak tűnik, de én jobban szeretem, ha együtt gondolkodhatok a szereplőkkel és az én fejemben is összeállnak a kirakós darabjai. Ezt az élményt sajnos nem kaptam meg ettől a filmtől, pedig minden adott volt hozzá. Jó a helyszín - a jacht és a tengerparti villa is - és a szereplőkben is van potenciál, még ha sablonosak is. A rendőrök viszont csak biodíszletként funkcionálnak, semmivel sem viszik előrébb az eseményeket. Nem lett kiemelkedő film ez a mexikói alkotás, egy szombat estére mindenesetre kellemes popcorn-mozi volt. 

Értékelés: 6.5/10

Zajácz D. Zoltán: Véres Balaton

Fülszöveg: A zánkai úttörőtáborból egy tihanyi hajókiránduláson titokzatos körülmények között eltűnik a tizennégy éves Marion Morel, a Francia Kommunista Párt párizsi titkárának egyetlen gyermeke. Néhány nappal később pedig az úttörőváros strandján holtan találnak egy huszonegy éves tanárképző főiskolás lányt, aki a gyermekek kísérőjeként vett részt a hajókiránduláson.
A nyomozással Adorján Máté hadnagyot bízzák meg. A tehetséges fiatal nyomozónak segítőtársa is akad: Lendvay Laura, a szomszédos vállalati üdülőben nyaraló orvostanhallgató. A lány pszichiáternek készül, és élénken érdeklődik egy új amerikai módszer, a bűnügyi profilkészítés iránt.
A mindvégig izgalmas, fordulatos történetben megelevenedik a Kádár-korszak Magyarországa, a hetvenes évek végének tipikus karaktereivel: párttitkárokkal, örökké elégedetlenkedő hivatalnokokkal, vadászgató, jachtot és szeretőket tartó, a nyugati életstílust majmoló nagyvállalati vezetőkkel. 

Balaton és krimi... eddig csak Szlavicsek Judit nevét tudtam kötni ehhez a témához és műfajhoz, ám a Véres Balatonnal Zajácz D. Zoltánt is ide lehet sorolni. A retro-láz még napjainkban is tombol, ezúttal az 1970-es évek végéhez utazunk vissza. 1979. nyarán vagyunk, a zánkai úttörőtáborban. Egy tihanyi kirándulás során eltűnik egy francia kislány, egy nappal később pedig brutálisan meggyilkolják az egyik kísérőtanárt. Az előzményekről ekkor még semmit sem tudunk, de ahogy halad előre a nyomozás, úgy derül ki egyre több részlet. 

Én ezt a krimit imádtam! Érdekes az alaphelyzet, jók a karakterek, szépen fel van építve a nyomozás és az utolsó oldalig megmarad az izgalom. Tetszett, hogy az ügyek minden szálát kibontották - azokat is, amelyekről messziről látszott, hogy nem vezetnek majd eredményre -, emiatt reálisnak hatottak az események. Bár a történet idején én még nem éltem, simán el tudtam képzelni, hogy a valóságban is hasonlóképpen alakulnának a dolgok. 

A Balatonból kevesebbet kaptunk, a nyomozás ugyanis jóval túlmutat Zánkán. Az események nemcsak magyar városokat érintenek, hanem Belgiumot és Franciaországot - azon belül is Párizst. A korszellemből is sok elem visszaköszön: bútorok, autók, ételek, termékmárkák, na meg persze az elmaradhatatlan kávé (szerencsés esetben nyugatról származó) egy-egy megbeszélésnél. Mindez pedig tökéletesen megfért egymás mellett. Abszolút hozta a könyv azt a hangulatot, amit az idősebb rokonoktól és családtagoktól hallottam erről az időszakról. Még egy kis párhuzamot is találni a sorok között a mai korral, mert bizonyos dolgok azóta sem változtak Magyarországon...

A Laura-Máté páros is hihető volt; örültem, hogy nem vitték túlzásba a romantikát. Talán a Gyulai Károly-szálat lehetett volna kihagyni, arról amúgy is csak információmorzsákat kaptunk és nem voltunk szerves részei a nyomozásnak, a másik két bűneset önmagában ki tudta tölteni a regényt. A véres Balaton az író első könyve és az olvasottak alapján a többi kötetre is kíváncsi vagyok.