2020. december 31., csütörtök

Évösszegző 2020

 December 31-én ideje búcsút venni a 2020-as évtől. (A 2019-es év összegzése itt olvasható.)

- Gyorsan eltelt ez a könnyűnek nem nevezhető év, de érdemes rá visszatekinteni és összegyűjteni a legemlékezetesebb pillanatokat. Olyan volt ez az év, mint egy varázsló, aki az illúzióival elhiteti, hogy minden szép és tökéletes, majd ad egy olyan gyomrost, hogy a fal adja a másikat.

- Egészen márciusig úgy gondoltam, hogy a 2020-as év is ugyanolyan jó lesz, mint az előző volt. Tele voltam tervekkel és ötletekkel, kilátásban volt egy nyári angliai utazás, valamint szakmai és magánéleti sikerek. Aztán jött március 16-a, ami szerintem életem végéig emlékezetes dátum marad számomra. Tény, hogy 2019. decemberében már egyre több hírt lehetett olvasni a Kínában tomboló koronavírusról, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz az életünkre. A korábbi vírusok (H1N1, SARS, stb.) ugyanis vagy nem érték el Európát vagy pár hónap után már nem lehetett hallani felőlük. A Covid viszont teljesen más, mert gyorsan elért hozzánk és alapjaiban változtatta meg az életünket. Ez a videó nagyon jól visszaadja, milyen is volt az élet májusban januárhoz képest. 

- Elsőre ijesztő volt szembesülni az új helyzettel és azzal, hogy most senki nem tud útmutatást adni, neked kell rájönnöd, hogyan tudsz alkalmazkodni a bezártsághoz és a lakás falai közé szorult élethez. Márciusban még optimista voltam és nagyon bíztam abban, hogy gyorsan véget ér ez az állapot. Ez persze nem így lett, június közepéig maradtak a szigorú szabályok. Ősszel pedig szinte ugyanez megismétlődött és még most is tart, miközben ezt a bejegyzést írom. 

- Sok mindenen kesereghetnék, mert az emberek társasága, köztük a diákjaim és a tanáraim arca nagyon hiányzik. Ahogy a társas programok és az utazás is. Mégis azt mondom, hogy szerencsés vagyok, mert alapjaiban véve nem lett nagyon más az életem és nem kellett drasztikus döntéseket meghoznom. Borzasztó hálás vagyok azért, hogy megmaradt a munkám és sem a szeretteim, sem én nem voltam beteg ebben az évben. Azok a dolgok, amiket korábban természetesnek vettem, azok most felértékelődtek. Számomra ez a 2020-as év legnagyobb tanulsága. 

- De hogy jó dolgokról is írjak: jobban meg tudtam tölteni a blogot tartalommal, mint az elmúlt három évben. Sok jó könyvet sikerült elolvasnom és a korlátozások ellenére szép helyszínekre tudtam eljutni. Résztvettem levendulaszüreten, jártam Szentendrén és a Margitszigetet is meg tudtam csodálni. Utóbbi helyre még ősszel is ellátogattam, mert kíváncsi voltam, milyen az őszi színpompában. Az idei év sem múlt el lakáscsinosítás nélkül: szép, világos és a lakás többi részével harmonizáló bútorzatot kapott az előszobám. A járványhelyzet ellenére tehát igyekeztem kihozni ebből az évből azt, amit lehet. 

- Ha néhány szóban kellene jellemeznem 2020-at akkor ezek lennének a legfontosabbak: #Covid19, #pandémia, #maradjotthon, #kézfertőtlenítő, #nincsélesztő, #felhalmozás, #mackónadrág, #homeoffice, #OperatívTörzs, #MüllerCecília, #nyunyóka, #hordjmaszkot, #karantén, #tartstávolságot, #nyaraljitthon, #felelősségmásokért, #Kaleta, #felhatalmazás, #freeSZFE, #Biden, #eresz, #acsaládazcsalád #vakcina. Igen, néhány politikai hashtag is felkerült a listára, de egyik mellett sem lehet(ett) szó nélkül elmenni.

- Utolsó szóként a Pfizer-BioNTech által fejlesztett védőoltást írtam a hashtagekhez, mert számomra a reményt jelenti, hogy a tanulságokat levonva visszatérhetünk ahhoz élethez, amit a vírus megtört. Ebben a szellemben kívánok minden olvasómnak boldog, egészségben és sikerekben bővelkedő 2021-et!



1 megjegyzés:

  1. A #felsorolásban neked is sok olyan pont van, ami nálam is felbukkan. És persze ez nem meglepő, de az nagyon klassz, hogy mindezek ellenére sikeresen begyűjtöttél új élményeket. :)

    BÚÉK neked is! :*

    VálaszTörlés