2010. június 22., kedd

Fringe - 2. évad

Kicsit több, mint egy hónapja ért véget az X-akták utódjának tartott sorozat második évadja, ami elég felemásra sikerült. Az évad során azok a részek voltak a legjobbak, amik a főszállal foglalkoztak vagy egy korábban felvetett kérdésre adtak magyarázatot (Observeres rész és Peter történetével foglalkozó epizód). A standalone részeknek viszont nem volt akkora jelentőségük, mint tavaly, amikor minden ügy kapcsolódott a Patternhöz. Ettől eltekintve idén is voltak emlékezetes részek, mint például az óriás bélférges vagy a genetikai jellemvonásokra specializálódó vírusos.
A főszálat tekintve két részre osztható az évad: ez első felében az alakváltóké (shapeshifter) volt a főszerep, a második felében pedig Peter és a másik univerzum került előtérbe. A duplafinálé jól sikerült, még akkor is, ha kilométerekről látni lehetett a befejezést.

Az évad 8/10-es a filler részek miatt.

3 megjegyzés:

  1. Díjat kaptál! Nálam átveheted.:)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is az a legnagyobb bajom vele, hogy sok az unalmas rész. Egyébként egész jó volt az évad, főleg az utolsó részek.

    VálaszTörlés
  3. @sajtosrolo: Juj, köszi szépen, megtisztelő! ;)

    @Desmond Wallace: Hát, igen. Az utolsó részek már hozták a Fringe-től elvárható színvonalat. Remélem, a 3. évadban több ilyen rész lesz.

    VálaszTörlés