2011. július 22., péntek

Sin City (2005)

Régóta meg akartam már nézni ezt a filmet, de valamiért mindig halogattam. Elég sötét plakátokon hirdették és az ajánlója sem győzött meg róla, hogy ezt a filmet nekem látnom kell. Pedig remek a film, kár volt ennyit várni a megtekintésével.

Három nagyobb történetszálon fut a cselekmény, amik kevés ponton kapcsolódnak egymáshoz, ráadásul nem párhuzamosan haladnak, hanem egymás után látjuk őket. Mindegyikben közös az erőszak, a bosszú és a véres leszámolás. Sin Citynek, a bűn városának is ezek az ismertetőjegyei. A város ugyanis a korrupt zsaruk, a kellemetlen alakok, a prostik és az összetört szívű szerelmesek törzshelye. Rajtuk kívül a mindenre elszánt hősöknek is lakhelyéül szolgál a város, a három történet az ő küzdelmüket mutatja be. Ezek az emberek egy olyan városban próbálnak meg helyesen cselekedni, ami nem törődik velük.


Mindhárom történet feszültségekkel teli és izgalmas. Az alaphelyzetet percek alatt felvázolják és a folytatásban is megmarad a gyors tempó. Gyorsan követik egymást az események és a helyszínek, a szereplők jelleme pedig a szemünk előtt rajzolódik ki. Nincs éles határ a történetek között, amint befejeződik az egyik, rögtön kezdődik a másik.
Végig érződik a filmen a képregényes alap, sok a karikatúraszerű alak és a képregényekre jellemző ábrázolás. Végig fekete-fehér a film, csak néhány szín kap nagyobb jelentőséget (a szőke haj, a vörös színű ruha és a kék szem). A hangulat végig komor és nyomasztó, amit felerősít a zene. Impozáns stáblistával büszkélkedhet a film, rengeteg ismerős és kiváló színész szerepel a névsorban.
Nincs olyan pont a filmben, amibe bele tudnék kötni, ez bizony mestermű lett.

Értékelés: 10/10

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jó film, én még anno moziban is láttam. (Nekem Jessica Alba az egyik kedvenc színésznőm, úgyhogy rohantam megnézni. :) )
    Nemrég pedig egy ezresért vettem meg eredeti DVD-n.

    VálaszTörlés
  2. A Mozivarázsban hívtad fel rá a figyelmemet. :) Akkor döbbentem rá, hogy még mindig nem láttam a filmet.

    VálaszTörlés