2010. május 3., hétfő

The Color Purple

Magyarul Bíborszín. Amerikai irodalmas órára (szégyen, de fél év után sem tudom a kurzus nevét) kellett megnézni, úgyhogy úgy indultam neki, hogy "biztos unalmas lesz, mert a kötelező filmek általában olyanok", ráadásul egy két és fél órás alkotásról van szó, aminek alapból sem könnyű nekivágni.

Semmit nem tudtam a filmről, csak annyit, hogy Alice Walker regényének filmadaptációja.
A film "Az Egyesült Államok déli részén játszódik, fekete írónő, fekete története. De nemcsak a feketék másodrangúságáról szól, hanem a nőkről, akik a feketék társadalmában másodrangúak: Csak nézd meg magad - vágja Celie fejéhez a férje - Nigger vagy, szegény vagy, csúnya vagy, nő vagy." És Celie, akinek fejlődését tizennégy esztendős korától egy emberöltőn át kísérjük figyelemmel, s aki a hosszú-hosszú éveken át csak istenhez írhatta a leveleit, a maga embersége és két szeretett asszony segítsége révén mégis megáll a lábán, és szembefordul a sokszoros átokkal: Lehetek szegény, lehetek nigger, lehetek csúnya, és meglehet, hogy főzni sem tudok. De itt vagyok." (forrás: port.hu)

A cselekmény abszolút követhető, a film hangulata és atmoszférája pedig pillanatok alatt magával ragadja az embert. A két és fél óra észrevétlenül elsuhan.
A film egésze pedig gyönyörű. Hihetetlen, mennyire átjönnek az érzelmek, a hangulat, az ember akaratlanul is együtt tud érezni a feketékkel.

A rövid cselekmény ellenére egy remek szereplőgárdával rendelkező, tartalmas filmről van szó. A főbb szereplők között találjuk Whoopi Goldberget és Oprah Winfrey-t, illetve maga a rendező, Steven Spielberg neve is garancia a magas színvonalú alkotásra.

Részemről 10/10, rég láttam ennyire szép és megindító filmet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése