Csobbanás a szlovén tengerparton

A szlovéniai utazásomról szóló bejegyzést azzal zártam, hogy még az idei nyár folyamán érkezni fog egy élménybeszámoló a szlovén tengerpartról. Nos, erre egészen augusztus közepéig kellett várni. Az augusztus 20-i hosszú hétvégén ugyanis egy nap erejéig ismét délnyugati szomszédunk volt az úti cél. Egészen pontosan Piran és Portorož. 

Tartini tér, Piran fő tere

Előzetesen semmit nem tudtam erről a két városról - még azt sem, hogy gyakorlatilag egy településnek számítanak -, mert úgy akartam megismerni Pirant, hogy semmilyen információ ne befolyásoljon. És ez így volt a legjobb, mert ez az aprócska város tele volt meglepetéssel! 

színes házak Piranban

Amikor a buszból kiszálltam, alig akartam elhinni, hogy tényleg Szlovéniában vagyok. Piran ugyanis leginkább egy olasz településre hasonlít. Ez a város történelmét megismerve nem is csoda. Velence stílusjegyei nagyon sok épületen felfedezhetők; mi több, a központban található a 15. században épült Velencei Ház, ami pont úgy néz ki, mint egy velencei palazzo. 

a Velencei Ház

Maradva az épületeknél, imádtam a színes házakat és a szűk utcácskákat! Konkrétan mindegyik ház más és más színű, nem találkoztam két egyformával, pedig a város összes utcáját bejártam. Az élénk és a pasztellszínek szinte ragyogtak a tengerrel körülvett, fehér kőlapos sétányokon. Legutóbb Rovinjban láttam hasonlókat és csakúgy, mint az Isztriai-félsziget délebbi települését, Pirant is nagyon hangulatossá tették. Az egész város olyan volt, mint egy megelevenedett képeslap. 

Piran kikötője

A várost védő erődítményről az egész várost be lehetett látni, de mivel akkor már kezdett lemenni a Nap, minden aranyszínű volt. Sebaj, az erődítmény bejárása is szuper élmény volt. Csakúgy, mint a strandolás Portorožban. Kellemesen hűsítő volt a tengervíz, a partmenti fenyők pedig a tűző Nap ellen nyújtottak védelmet. 

tengerparti naplemente

Nagyjából 12 órát tudtam eltölteni Piranban, így szerencsére a naplementét is meg tudtam örökíteni. Ennél persze sokkal több időt el lehet tölteni a városban, de most csak ennyire volt lehetőségem. Ezzel a képpel zárom a 2024-es nyarat, feltöltődve és sok szép élménnyel gazdagodva vágok neki az őszi kihívásoknak.

Miranda Cowley Heller: Papírpalota

"Az elengedés azt jelenti, hogy mindent elveszítesz, vagy azt, hogy mindent megnyersz, amit csak akartál?"

Fülszöveg: Elle ötvenéves, három gyermek anyja, boldog házasságban él. Július van, a Cape Codon található családi nyaralóban, a Papírpalotában ébredeznek. Elle gyerekkora óta itt tölt minden nyarat. Ez a reggel más, mint a többi: előző éjjel Elle és gyerekkori barátja, Jonas kisurrantak a hátsó ajtón át a sötétbe, és életükben először szexeltek egymással. Közben a házastársaik gyanútlanul beszélgettek odabent.
Most, a következő huszonnégy óra leforgása alatt Elle-nek muszáj lesz döntenie: megmarad a jelenlegi életében a férjével, Peterrel, akit őszintén szeret, vagy fejest ugrik a fantáziába, amire mindig is vágyott – Jonasszel gyerekkorukban is szerelmesek voltak, és egymáséi is lettek volna, ha nem alakul minden másképp egy tragikus baleset miatt, amely örökre megváltoztatta az életüket. 

Elég régóta állt olvasatlanul a polcomon Miranda Cowley Heller regénye, de a fülszöveg miatt mindenképpen nyáron szerettem volna elolvasni.

A kiinduló helyzet egy szerelmi háromszög, ahol Elle-nek döntenie kell: marad a férje mellett vagy gyerekkori szerelmét, Jonast választja. A helyzet nem egyszerű, de a történet végén a nőnek sikerül elhatároznia magát. Ahhoz, hogy megértsük a helyzetét és a dilemmáját, Elle visszaemlékezéseiből kirajzolódik előttünk a nő múltja. Arra is választ kapunk, miért nevezik Papírpalotának a nyaralóhelyet. 

Nem a Papírpalota az első regény, ami megcsalásról és szerelmi háromszögről szól, mégis ez tetszett nekem eddig a legkevésbé. Nagyon elnyújtottnak éreztem, fele ekkora terjedelem is elég lett volna. Rengeteg olyan embert ismerünk meg a nő múltjából, akiknek nem igazán volt indokolt a szereplése. Egy idő után én már nem is tudtam követni, hogy ki kicsoda. De ez még nem is volt annyira zavaró. Ami engem jobban bosszantott, az a rengeteg naturalista leírás. A mindenféle testnedvek, folyadékok és szagok részletes jellemzése. Nem értem, miért volt erre szükség, nagyon sokat rontott a regény élvezhetőségén. 

A tájleírások szépek voltak, így könnyen magam elé tudtam képzelni Back Woodsot. A nyári hangulat is átjött, ebből a szempontból jó választás volt ez a könyv. Sok olyan témát is érintett, ami ritkán fordul elő egy romantikusnak ígérkező történetben: mozaikcsaládok, válás, családon belüli erőszak, abúzus, haláleset(ek), traumák. De ezt is sikerült kicsit túlzásba vinni. A könyv első részében található nagypapás-unokás résznél erősen fontolgattam, hogy abbahagyom a könyvet, mert az ilyesmihez nincs gyomrom... Ellenpéldának a Kis tüzek mindenüttet tudom felhozni. Abban a regényben is kemény témák vannak, de sokkal befogadhatóbb formában.

Szóval nekem sajnos csalódás volt a Papírpalota. Azt reméltem, hogy az idei nyaram kiemelkedő olvasmánya lesz, de jobban szeretném elfelejteni.

Guillaume Musso: Mert szeretlek

"Hogy kiből válik sikeres ember, gyakran egy hajszálon múlik: egy találkozáson, egy döntésen, egy lehetőségen..."

Fülszöveg: Ahol ​szeretet van, ott sosincs sötétség.

Három ember, akinek sosem kellett volna találkoznia, egy járatra kap jegyet. És a sors furcsa tréfát űz velük. Az ötéves Layla eltűnik egy Los Angeles-i bevásárlóközpontból. Megrendült szülei a történtek után különválnak.
Öt évvel később a kislány előbukkan, méghozzá pontosan ugyanazon a helyen, ahol nyoma veszett. Életben van, de megmagyarázhatatlan némaságba burkolózik. A viszontlátás örömét egyre több megválaszolandó kérdés követi. Hol volt mindvégig Layla? Kivel? És főleg: miért tért vissza? 

Nem telhet el nyár új Musso regény nélkül, ráadásul erről a kötetről szinte csak jó véleményeket olvastam, úgyhogy amint a kezembe került ez a könyv, rögtön bele is kezdtem és két nap alatt a végére is értem. 

A Mert szeretlek a francia szerző korai művei közül való, így inkább a misztikum és a dráma dominál benne, a krimi háttérbe szorul. Három ember sorsa fonódik össze ebben a regényben: a pszichológus Marké, akinek gyermeke elvesztése után kisiklott az élete, a fiatal Evie-é, aki anyja halála után bosszúra szomjazik és a dúsgazdag botrányhős Alysoné. Mindhárman egy repülőgépen utaznak, itt találkoznak először egymással. Ez a találkozó pedig mindhármuk életében sorsdöntő lesz...

De ne szaladjunk ennyire előre! Musso eddig olvasott könyveihez hasonlóan ez a regény is hamar magával ragadott és fejezetről fejezetre kíváncsibb voltam a történet végére. Fordulatokból most sincs hiány, folyamatosan a "Mi vaaan?", "Ezt mégis hogyan?", "De nem úgy volt, hogy...?" kérdések hagyták el a számat. A regény nagy része flashback jelenetekből áll és mind a dátumokra, mind a helyszínekre oda kell figyelni, hogy követni lehessen az eseményeket. Ily módon a "legnagyobb csavart" sikerült kitalálnom és úgy már minden értelmet nyert. Addig viszont nem igazán láttam át, hová fog kifutni a történet. 

Lezárás, gyógyulás, újrakezdés, megbocsátás. A regény minden szereplőjének ez a célja és a könyv végén Musso meg is adja nekik a reményt egy jobb és boldogabb életre. Nekem ez az utazás tetszett a legjobban, mert szó szerint a szemünk előtt rajzolódott ki a szereplők életútja és jövője. Kissé idillikus lett a befejezés, ugyanakkor örültem, hogy Connor történetszálát is tisztességesen elvarrja az író. Jó ideig nem tudtam hová tenni ezt a Musso regényt, de a "nagy fordulat" miatt összességében pozitív az összkép.

Zafírkék tengerű Zakynthos

Szlovénia után nagyon szerettem volna egy tengerparti nyaralást is, ugyanis az elmúlt évek során ez kimaradt. Hála egy last minute utazási ajánlatnak, idén lehetőségem adódott pótolni ezt az élményt. A helyszín sokáig kérdéses volt, végül a Jón-szigetek egyike mellett döntöttem. 

 

kilátás a Bohari dombról a fővárosra és Laganasra

Zakynthosról nem sok előzetes információm volt. Annyit tudtam róla, hogy Ugo Foscolo szülőhelye (róla írtam az első szakdolgozatomat), gyönyörűek a tengerpartjai és a méretéből adódóan egy hét alatt bejárható. Szerencsére nem kellett több órát várakozni a reptéren, az indulás és az érkezés is gördülékenyen ment, este pedig már Laganas tengerpartjában gyönyörködhettem. 

 

Marathonisi-sziget tengerpartja

Mivel elsősorban pihenni szerettem volna ezen a nyaraláson, úgy terveztem meg a napok programjait, hogy az egy hét alatt nagyjából fele-fele arányban legyen tengerparti strandolás és szigetet felfedező kirándulás. Ezt sikerült is teljesíteni. 

 

szuvenírbolt Bougainvilleával

Az első kirándulás a Keri-barlangokat és Marathonisi-szigetet érintette. Ez a sziget az álcserepes teknős (Caretta Caretta) legnagyobb tojásrakó helye, a sziklás rész pedig búvárkodásra és tengeri fürdőzésre is alkalmas. Ezek a teknősök szinte az egész életüket a vízben töltik és viszonylag nagyra megnőnek, így a sziget környékén gyakran lehet velük találkozni. Egyet sikerült is lencsevégre kapnom. :) 

 

Caretta Caretta teknős

Cameo szigetét sem hagytam ki, Agios Sostis kikötőjéből könnyen át lehet sétálni a szigetre a fahídon. Zakynthos látnivalói közül természetesen nem hiányozhatott a Navagio-öbö. Érdekes volt a hajóroncs története, nekem azonban sokkal jobban tetszett a tenger. Láttam már igazán szép kék vízfelületet - például Cipruson -, de itt az öböl vize a kéknek olyan árnyalatában pompázott, amilyet szinte egyáltalán nem látni a természetben. Csodálatos türkizes kék volt, amit a végtelenségig tudtam volna nézni. A Kék-barlangok is szépek voltak, de mivel láttam már hasonlókat, számomra nem voltak annyira különlegesek. 

 

Navagio-öböl a hajóronccsal

A főváros fontosabb nevezetességeinek - Solomos tér, Agios Dionysios templom - megtekintése után Zakynthos "szárazföldi" részeit is felkerestem. Mivel a szigeten rengeteg az olajfa (a világ olívaolajának 6%-át Zakynthos adja!), az Aristeon manufaktúrában meg lehet nézni, hogyan történik az olajbogyó feldolgozása. Én ettől a helyszíntől egy kicsit többet vártam, bár tisztában voltam vele, hogy az olívát nem a nyári szezonban szüretelik. A kiállított eszközök csak azt mutatták meg, amit eddig is tudtam az olívaolaj készítéséről. Exo Horában érdemes megnézni a sziget legöregebb olajfáját, ami még ma is terem. Az előtte álló táblácska szerint a fa közel 2000 éves és tekintélyes mérettel rendelkezik. 

 

Zakynthos legöregebb olajfája

Kampi az onnan nyíló meseszép panorámával nyűgözött le, emellett ott tudtam megkóstolni Zakynthos hagyományos édességét, a friganiát. Ez a sütemény leginkább az olaszok tiramisújára hasonlít, ízben pedig egy finom krémesre. A szigettúra során szinte az egész szigetet be lehetett járni, csak a délkeleti és a délnyugati csücsök maradt ki. Élményben rengeteget adott Zakynthos, a tengerparti strandolás pedig segített kipihenni az elmúlt egy év fáradalmait. 

 kilátás Kampiból a Jón-tengerre

Egyebek:
- A vendégszeretet Zakynthoson is érződik, néhány étteremben még magyar nyelvű étlap is van. Az éttermi dolgozók közül sokan ismerik a "jó étvágyat", "köszönöm" és "egészségedre" szavakat.
- A csapvíz nem iható, de a szupermarketekben olcsón vásárolható ásványvíz.
- Az árak egy kicsit magasabbak a magyarországiaknál, de természetesen olcsóbb ás drágább árfekvésű helyszíneket is lehet találni.
- A szlovén patikatisztaság után furcsa volt látni a rengeteg szemetet, bár a tengerpartokat igyekeznek tisztán tartani.
- Tömegközlekedés nincs, de sok helyen lehet autót, motort, illetve quadot bérelni. Közlekedésnél nem árt a fokozott figyelem, mert a görögök és a turisták közül a legtöbben nem ismerik az indexet, amiből csúnya balesetek lehetnek.
- Nagyon erős az UV sugárzás nyáron, 50 faktorosnál gyengébb naptejet nem érdemes használni. Hajókirándulásoknál pedig a szalmakalap is ajánlott.
- Számomra meglepő volt, mennyire zöld Zakynthos. A sziget lakatlan részét dús növényzet (fenyők, olajfák, kisebb cserjék) borítja.
- A szigeten gyakoriak a földrengések. Az 1953-as földrengés pusztítása miatt nagyon kevés az ókori és a középkorból fennmaradt épület. 

Cselenyák Imre: Viadukt-ének

"A titok lassan ölő toxin. Akár a cián."

Fülszöveg: Generációk a zakatoló időben.

A viadukton vonat suhan, kattog át… A viadukt alatt pedig idős házaspár indul a szokásos sétájára. Éppúgy részei ők Vörösvár mindennapi látképének, mint a vasúti híd. Életük régóta megszokott rend szerint zajlik, bágyadt monotonitásban, mígnem örömteli hírt kapnak: imádott unokájuk, Kornél, akit csak ritkán és rövid időre látnak, a nyár nagy részét náluk tölti. Ervin és Magda számára ezzel új időszámítás kezdődik, és elhatározzák, hogy a vakációt élményekkel töltik meg Kornél számára, és annyit lesznek vele, amennyit csak lehetséges. De ahogy a nyár a végéhez közeledik, meg kell találniuk az utat vissza a régi életükbe, amelynek végességével egyre inkább szembesülnek.
Mi ad értelmet az életnek? 

Nyaralás a nagyszülőknél... Gyerekként szerintem a legtöbben ezért vártuk a nyári szünetet. Annak idején szerencsére ez nekem is megadatott, a könyv olvasása közben nagyon sok emlék eszembe jutott: milyen volt fagyizni a nagypapámmal, sütit sütni a nagymamámmal és hallgatni az életbölcsességüket. Nos, a Viadukt-ének nagyjából ezt meséli el, csak éppen a nagyszülők szemszögéből. 

Amire nem tér ki a fülszöveg és a történet szempontjából fontos, az Magda betegsége. Merthogy a nő mozgásszervi betegségtől szenved (egész pontosan polineuropátiában), ezért járókeretet, mankót, illetve tolószéket kénytelen használni. Férje, Ervin pedig igyekszik maximálisan támogatni feleségét. A borító is ezt a pillanatot ábrázolja. 

De térjünk vissza a szöveghez! Rövid, mindössze 123 oldalas Cselenyák Imre regénye, ennek ellenére sok témát érint és elgondolkodtató a mondanivalója. A nagyszülők szigorú menetrend szerint élik mindennapjaikat, a (hétköz)napok szürkeségét csak a fiúk és unokájuk látogatása teszi színessé. Kornit nagyon szeretik és amikor az unoka náluk tölti a nyarat, az mindkettejük napjait bearanyozza. Érződik a lapokon a nagyszülői szeretet, nekem a regényben ez az időszak volt a kedvencem. 

Korni egyébként tipikus mai kiskamasz enyhe okoseszköz-függőséggel, ugyanakkor szívesen segít a nagyszüleinek és a szomszéd gyerekekkel is jól el tud játszani. Ez a könyv arra is jó példa, hogyan tudja megérteni egymást két ennyire eltérő korosztály. A kutyás részeket is élvezet volt olvasni, szinte láttam magam előtt az eseményeket. 

Nagyon tetszett az is, hogy az író a nyárra jellemző növényekkel és gyümölcsökkel fogja keretbe a nyarat kezdve a bodzával, majd a hárssal, cseresznyével, paradicsommal, végül a dióval és a mogyoróval zárva. A párbeszédek viszont csak macskakörmökkel vannak jelölve, emiatt egyes helyeken nem mindig volt egyértelmű, hogy ki beszél éppen. 

A zárás eléggé meglepett, hiába számítottam hasonló végkifejletre. Nagyon sajnáltam mindkét nagyszülőt, végeredményben mindkettőjük másként reagál le egy-egy traumát. Tartalmas és szép regény a Viadukt-ének, kedves emlékeket idézett fel, miközben olvastam.