Szlovénia egy kis itáliai kitérővel

#SzLOVEnia. Pár éve nagyon felkapott volt ez a hashtag, amivel délnyugati szomszédunkat igyekeztek népszerűsíteni. Eddigi utazásaim során mindig csak átrobogtunk az országon és a fánkjairól híres Trojane kivételével sehol sem álltunk meg huzamosabb ideig. Aztán egyre több utazási élménybeszámolóval találkoztam, így 2022-ben felkerült Szlovénia a bakancslistámra. Akkor több okból kifolyólag is meghiúsult ez az utazás, idén viszont elérkezettnek láttam az időt a pótlásra. 

alpesi táj a Lussari-hegyen

Először a szlovén fővárost, Ljubljanát néztük meg. A terek és az épületek nagyon tetszettek, csakúgy, mint a város fölé magasodó vár. Impozáns építmény gyönyörű kilátással és Batthyány Lajos révén még némi magyar vonatkozása is van. Ja és ami meglepett, az a rengeteg sárkány. Amellett, hogy manapság a reneszánszukat élik (lásd a Sárkányok háza, vagy a Fourth Wing könyvsorozat), jónéhány szlovén legendában is szerepelnek, így a város tele van sárkányt ábrázoló alkotásokkal - legyen az szobor, kopogtató vagy éppen falra festett sárkányszárny. 

sárkányos kopogtató Ljubljanában

A szállás közel esett a szlovén-olasz-osztrák határhoz, emiatt Ljubljana után hamarosan a Triglav Nemzeti Parkon utaztunk keresztül. Ide érve rögtön feltűntek a hatalmas hegyek, a végtelennek tűnő erdők és a kristálytiszta vizű hegyi patakok. Igazi alpesi tájra érkeztünk hegyi falucskákkal, elképesztően zöld legelőkkel és békésen legelésző tehenekkel. Természetkedvelőként már ez a kis ízelítő is nagyon tetszett, de az út folyamán több olyan helyszínre is ellátogattunk, amik lenyűgöztek. 

Bledi-tó a kis szigettel

A természeti látványosságok sorát a Bledi tóval kezdtük. Természetesen a tó közepén levő kis szigetet sem hagytuk ki, ahová pletnával mentünk át (ez egy kb. 20 személyes csónak, aminek a végében áll az evezős). A szigetről is nagyon szép volt a tavat körülölelő hegyek látványa, de igazán a Bledi várból volt magával ragadó a kilátás. Ezt az élményt csak fokozta a Vintgar-szurdok, aminek a teljes útvonalát végigsétáltuk. 

Vintgar-szurdok

A tavak és a hegyek mellett Szlovénia barlangjai is említésre méltók. Két ismertebb barlangba látogattunk el: a Postojnai cseppkőbarlangba és a Skocjani barlangba. A különböző formájú cseppkövek ugyanúgy tetszettek, mint a Reka folyó által létrehozott föld alatti kanyonrendszer. A Postojna melletti Predjamát sem érdemes kihagyni. A sziklafalba épített vár felér egy építészeti csodával és a várhoz kapcsolódó Erasmus rablólovag történetét is imádtam. 

Predjama vára

Természetesen a Bohinji-tavat, a Savica-vízesést, az Isonzo völgyét és a Vogel-hegyet sem hagytuk ki, hazafelé pedig Skofja Loka és Maribor megtekintése volt a program. Több kisebb faluba is betértünk (pl. Radovljica, Brezje), de csak egy rövid séta erejéig néztük meg őket. 

 

Postojnai cseppkőbarlang

Az út során Olaszország északkeleti részét is érintettük. Triesztben a Miramare kastélyt néztük meg, Tarvisioban pedig a helyi piacot. A legjobban viszont a Fusinei-tavak és a Lussari-hegyről elénk táruló panoráma tetszett. A tavak színe semmilyen festőpalettával nem keverhető ki, a hegyek pedig olyanok, mintha őrködnének a természeti látnivalók felett. 

Felső Fusinei-tó

Az egész út gyönyörű volt, Szlovénia minden szeglete elvarázsolt. Sokkal több élményt adott, mint azt előzetesen vártam. Arról nem is beszélve, mennyire jó választás volt nyaralási helyszínnek a júliusi kánikulában. A rengeteg erdőnek és az alpesi levegőnek köszönhetően sokkal kellemesebb volt a hőmérséklet, mint egy kopár, homokos tengerparton. 

a híres bledi krémes

 

Egyebek:
- Nagyon kedvesek és vendégszeretőek a szlovénok, a múzeumokban és a nevezetességeknél minden információ több nyelven (angol, német, olasz, francia) is ki van írva.
- Elképesztő tisztaság és igényesség jellemzi az egész országot - a nagyobb településeket és a kisebb falvakat egyaránt. A porták mindenhol nagyon szépek, nincsenek düledező melléképületek és egyéb tákolmányok. Sehol sem láttunk eldobott szemetet, kátyút vagy elhanyagolt, gazos területet. E tekintetben van mit tanulni tőlük...
- Ez nyilván abból is fakad, hogy a szlovénok tisztelik a természetet és minden lehetséges módon igyekeznek megóvni.
- Bledben érdemes megkóstolni a helyi krémest, ami ízben nagyon hasonlít az általunk ismert francia krémeshez. Szintén nagyon finom a gibanica, ami egy mákos, túrós, diós és almás rétegekből álló sütemény.
- A különböző tejtermékeket sem érdemes kihagyni, nekem a sajtok ízlettek a legjobban.
- Az alpesi tájon kívül Szlovénia egy keskeny tengerparti sávval is büszkélkedhet. A nyár folyamán erről is lesz majd élménybeszámoló. :)

Lucy Clarke: Az elveszettek

"Mert ott voltak egymásnak. A gyász vagy bebetonoz, vagy elrothaszt egy kapcsolatot."

Fülszöveg: Egy gyönyörű, távoli szigeten ébredsz. Szikrázó, kék óceán, arany naplemente, a homokban alig egy-két lábnyom.
De ez nem szokványos vakáció.
A repülőgép roncsai mellett idegen járkál. Egy másik kést élez, az egyik pálma törzsére húz rovátkákat: számolja, hányan haltak meg. Mások a tábortűz árnyékai közül figyelnek – egyikükről sem tudod, mi a sztorija. Mindnek féltve őrzött titkai vannak.
Ez nem szokványos vakáció.
Nem szokványos sziget.
Nem szokványos strandolvasmány. 

Amikor megláttam ennek a könyvnek a borítóját és elolvastam az ismertetőt, rögtön a Lost c. sorozat jutott az eszembe. Ugyanis ez a könyv is egy repülőgép-szerencsétlenség köré koncentrálódik, nevezetesen az FJ209-es gép lezuhanásához Fidzsi egyik szigetén. A hasonlóság ennyiben ki is merül, a sorozattal ellentétben Lucy Clarke regényében nincsenek misztikus elemek és megmagyarázhatatlan(nak tűnő) jelenségek. 

Egy lány testvérpár, Lori és Erin, a Fidzsi-szigetekre utazik nyaralni és kikapcsolódni, ám Erin lekési a repülőt és így elkerüli a katasztrófát. Eltelik két év, de Erin nem adja fel a reményt, hogy megtalálja a nővérét és kiderítse az igazságot. A zuhanás előtti és utáni eseményeket Lori és Erin nézőpontjából is megismerjük, így szép lassan megértjük, miért nem volt rajta Erin a gépen és hogy a nővérek hogyan töltötték az elmúlt két évet. A váltott nézőpont dinamikussá tette a regényt, mindkét lány beszámolója tartogatott izgalmakat és váratlan fordulatokat. 

A sziget szinte önálló szereplő, a könyvben minden zegét-zugát bejárjuk. Lori elbeszéléséből kiderül, kik élték túl a katasztrófát és hogyan boldogultak elzárva a világtól. A túlélők önmagukban is érdekesek voltak, mindegyikük sorsáért lehetett aggódni. A legjobban természetesen Loriért és Sonnyért izgultam, de Felix is nagyon szimpatikus szereplő volt. Az egyébként nagyon tetszett, hogy a szigeten rekedt emberek egyike sem volt 100%-ig pozitív karakter - Sonnyt kivéve -, mindegyiküknek megvolt a maga titka és sötét oldala. A köztük levő drámát és feszültséget is hitelesnek éreztem. 

Erin és Lori történetszálának összeérése is szép volt. Bár Lucy Clarke könyve alapvetően thriller, a történet mégiscsak a két testvérről szól. Éppen emiatt én a befejezéssel is elégedett vagyok, számomra az lett volna furcsa, ha Erin másként dönt. Számomra ez a könyv teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket és a hangulata miatt kiváló nyári olvasmány volt.

Holly Gramazio: Férjek

"[...] minden párkapcsolatnak van egy kezdeti stádiuma, amikor a szerelembe esés folyamata meglágyítja az emberek személyiségét, és olvadozni kezdenek, mint a meleg szobában a viasz. A szerelmesek egy egész kicsit megváltoznak, és ahogy a két viaszbábú összesimul, eltűnik róluk egy-egy dudor, de ilyenkor a másikon keletkezik egy kis bemélyedés."

Fülszöveg: A ​harmincas éveiben járó Lauren a szinglik kiszámítható, élvezetes életét éli. Csodás barátai vannak, imádja a munkáját, és van egy gyönyörű lakása Délkelet-Londonban – ahol egy este, a bulizásból hazatérve, egy idegen férfit talál. Michaelnek hívják, vonzó, kedves, és állítása szerint, valamint a barátok és a falon látható képek alapján ő Lauren férje. Lauren nyomozni kezd, hogy miként lehet egy olyan ember felesége, akivel, emlékei szerint, még sosem találkozott, amikor Michael felmegy a padlásra a létrán, hogy kicserélje a villanykörtét – és eltűnik. Helyette egy másik férfi mászik le, és Lauren élete valamint a lakása kisebb átalakuláson megy keresztül. Hamar rájön, hogy a padlása, rejtélyes módon, ontja a férjeket és a párhuzamos univerzumokat. 

Még a könyvhéten figyeltem fel erre a könyvre. A fülszöveg és a borító nagyon megfogott, úgy voltam vele, hogy ez egy kiváló nyári olvasmány lesz. Könnyednek és romantikusnak ígérkezett, de mégsem abból a csöpögős vagy nagyon limonádé kategóriából, amiket ösztönösen kerülök. 

Szóval itt van nekünk Lauren, aki 31 évesen egy nap arra ér haza, hogy otthon egy férj várja. Egy olyan férfi, akivel azelőtt sosem találkozott, akiről semmit sem tud, a férfi viszont jól ismeri Laurent és már évek óta a nő férje. Egy ilyen helyzetben mindenki értetlenül állna és próbálna magyarázatot keresni - Lauren is pontosan így tesz. A történtek feldolgozása és a kialakult szituációhoz való alkalmazkodás viszont már sokkal nehezebb. 

Amikor szembesültem vele, hogy Holly Gramazio regénye 400 oldalas, nem igazán tudtam elképzelni, hogy mivel fogja kitölteni az írónő ezt a történetet. Az első férj "lecserélése" ugyanis pillanatokon belül lezajlik, majd olyan gyors ütemben követik a többiek, hogy én már a könyv első néhány oldala után nem tudtam követni a férjek nevét és sorrendjét. Szerencsére nem is ezen van a hangsúly, hanem Lauren döntéseinek következményein, valamint az élet egyik nagy kérdésén: Honnan tudjuk, hogy megtaláltuk az igazit? És vajon tényleg ő a legtökéletesebb? 

Emiatt persze elkerülhetetlen, hogy néhány férj társaságában hosszabb időt is eltöltsünk. Voltak nagyon szimpatikus férjek és olyanok is, akikkel én biztosan nem tudnék együtt élni. A padlásnak köszönhetően lehetőségek széles tárháza bontakozik ki Lauren előtt, ugyanakkor egy idő után nekem úgy tűnt, hogy mindegyik férjben csak a hibákat keresi. És ugye a megoldás is egyszerű, ha egy férj nem válik be... 

Bár a kiindulópont teljesen más, sok szempontból hasonlít ez a könyv az Addie LaRue láthatatlan életére. Bohai felbukkanása üdítő volt a történet szempontjából, számomra onnantól lett igazán izgalmas a regény. Lauren karakterfejlődése jól követhető és én a végső döntésével is egyetértek. Emellett a regény nagyon jól reflektál a mai korra is. Akár a Tindert vagy a többi társkereső oldalt nézzük, akár a fogyasztói társadalom szokásait. 

Az alapötlet nagyon tetszett és a kivitelezés is jól sikerült - leszámítva néhány apró következetlenséget. Szerencsére ezek nem rontottak az élményen, mert a cselekmény nagyon pörgős volt és végig kíváncsi voltam, hogyan végződik majd Lauren kálváriája: vajon újra szingli lesz vagy egy férj mellett leli meg a boldogságot? Összességében tehát jó olvasmány volt Holly Gramazio első regénye és bármennyire könnyednek tűnt elsőre a történet, sokkal többet kihozott belőle az írónő, mint gondoltam.

Híragi Szanaka: Az elvesztett emlékek lámpása

„Az élet egy utazás, amely során apránként megválunk az emlékeinktől.”

Fülszöveg: Létezik egy különleges fotóstúdió, ahol előbb-utóbb mindenki megfordul. Ez a hely ugyanis a túlvilág felé vezető út első állomása, ahol egy titokzatos férfi, Hiraszaka fogadja az eltávozottakat. Mindenki, aki ide kerül, egy halom fényképet kap, egyet-egyet élete minden egyes napjáról. Ahhoz, hogy valaki továbbléphessen a túlvilág felé, ki kell választania a legmeghatározóbb, legkedvesebb emlékeit ábrázoló fotókat – minden megélt évből egyet. Előfordul azonban, hogy épp a legfontosabb pillanatokról nem készül kép, vagy a meglévő fotó életlen, esetleg sérült. Ilyenkor az elhunytaknak lehetőségük van Hiraszaka kíséretében visszautazni a múltba, hogy megörökítsék, és egyben újra átéljék azt a jelentőségteljes pillanatot. Van azonban egy szigorú szabály: soha, semmilyen körülmények között nem szabad beavatkozni a múltba… 

A kicsi és tavaszt idéző borítójú könyv már a megjelenésekor felkeltette az érdeklődésemet, de a Kamogava Kifőzde után kissé félve álltam neki az olvasásnak. Szerencsére ebben a könyvben nem kellett csalódnom, pontosan azt kaptam tőle, mint amit előzetesen is vártam. Sőt, talán még egy kicsit többet is annál. 

Élet, halál és a kettő közötti átmenet. Hiraszaka fotóstúdiójába a haláluk után térnek be az emberek, a férfi pedig segít elkalauzolni őket. Minden naphoz tartozik egy fénykép, a fotóstúdióba érkezőknek pedig ezekből kell kiválogatniuk a számukra legemlékezetesebbeket. Minden évből egyet. Nyilván az a legérdekesebb, amelyik homályos, életlen vagy megfakult, mert így a szereplőknek lehetőségük van visszautazni a múltba és rekonstruálni a pillanatot. A legjobban ezeket az utazásokat élveztem, mert így jobban meg tudtuk ismerni a szereplőket: egy idős óvónőt, egy középkorú bűnözőt és egy mostoha körülmények között élő kislányt. Mindhárom utazás rávilágít arra, hogy ne ítéljünk elsőre, mert sosem lehet tudni, hogy ki milyen életutat tudhat maga mögött. Az emlékek fotóiból készített szómató pedig nagyon szép szimbóluma az élet teljességének és lezárásának.

Extraként pedig Hiraszaka is itt van nekünk a maga titokzatosságával. Azt már a regény elején tudjuk, hogy ő is halott, de hogy miért nincsenek róla fényképek és hogy hová kerültek az ő emlékei, az csak később derül ki. Enélkül is tetszett a könyv és mindhárom látogató sorsa megragadott, de Hiraszaka történetszála adott egy plusz réteget a történethez. 

Olvasás közben sokszor megfogalmazódott bennem az a kérdés, hogy vajon én milyen képeket választanék ki életem fotóalbumából. Egy meghatározó élményt sem tudnék kijelölni, mert minden élet tele van szebbnél szebb pillanatokkal. Nehéz lenne választani, az biztos. :) 

De térjünk vissza Híragi Szanaka regényéhez! Nagyon tetszett mind a téma, mind pedig a megvalósítás. Nincsenek hatásvadász elemek, ugyanakkor számos elgondolkodtató és szívmelengető eseményt hoz a három szereplő életéből. Számomra a kislány története volt a legerősebb, könnyek nélkül nem is tudtam végigolvasni. A sors témája is előkerül, hiszen a jelenhez az általunk meghozott döntések vezetnek. Éppen ezért úgy kell élnünk, hogy életünk filmje a lehető legjobb legyen majd.