„Az élet egy utazás, amely során apránként megválunk az emlékeinktől.”
Fülszöveg: Létezik egy különleges fotóstúdió, ahol előbb-utóbb mindenki megfordul. Ez a hely ugyanis a túlvilág felé vezető út első állomása, ahol egy titokzatos férfi, Hiraszaka fogadja az eltávozottakat. Mindenki, aki ide kerül, egy halom fényképet kap, egyet-egyet élete minden egyes napjáról. Ahhoz, hogy valaki továbbléphessen a túlvilág felé, ki kell választania a legmeghatározóbb, legkedvesebb emlékeit ábrázoló fotókat – minden megélt évből egyet. Előfordul azonban, hogy épp a legfontosabb pillanatokról nem készül kép, vagy a meglévő fotó életlen, esetleg sérült. Ilyenkor az elhunytaknak lehetőségük van Hiraszaka kíséretében visszautazni a múltba, hogy megörökítsék, és egyben újra átéljék azt a jelentőségteljes pillanatot. Van azonban egy szigorú szabály: soha, semmilyen körülmények között nem szabad beavatkozni a múltba…
A kicsi és tavaszt idéző borítójú könyv már a megjelenésekor felkeltette az érdeklődésemet, de a Kamogava Kifőzde után kissé félve álltam neki az olvasásnak. Szerencsére ebben a könyvben nem kellett csalódnom, pontosan azt kaptam tőle, mint amit előzetesen is vártam. Sőt, talán még egy kicsit többet is annál.
Élet, halál és a kettő közötti átmenet. Hiraszaka fotóstúdiójába a haláluk után térnek be az emberek, a férfi pedig segít elkalauzolni őket. Minden naphoz tartozik egy fénykép, a fotóstúdióba érkezőknek pedig ezekből kell kiválogatniuk a számukra legemlékezetesebbeket. Minden évből egyet. Nyilván az a legérdekesebb, amelyik homályos, életlen vagy megfakult, mert így a szereplőknek lehetőségük van visszautazni a múltba és rekonstruálni a pillanatot. A legjobban ezeket az utazásokat élveztem, mert így jobban meg tudtuk ismerni a szereplőket: egy idős óvónőt, egy középkorú bűnözőt és egy mostoha körülmények között élő kislányt. Mindhárom utazás rávilágít arra, hogy ne ítéljünk elsőre, mert sosem lehet tudni, hogy ki milyen életutat tudhat maga mögött. Az emlékek fotóiból készített szómató pedig nagyon szép szimbóluma az élet teljességének és lezárásának.
Extraként pedig Hiraszaka is itt van nekünk a maga titokzatosságával. Azt már a regény elején tudjuk, hogy ő is halott, de hogy miért nincsenek róla fényképek és hogy hová kerültek az ő emlékei, az csak később derül ki. Enélkül is tetszett a könyv és mindhárom látogató sorsa megragadott, de Hiraszaka történetszála adott egy plusz réteget a történethez.
Olvasás közben sokszor megfogalmazódott bennem az a kérdés, hogy vajon én milyen képeket választanék ki életem fotóalbumából. Egy meghatározó élményt sem tudnék kijelölni, mert minden élet tele van szebbnél szebb pillanatokkal. Nehéz lenne választani, az biztos. :)
De térjünk vissza Híragi Szanaka regényéhez! Nagyon tetszett mind a téma, mind pedig a megvalósítás. Nincsenek hatásvadász elemek, ugyanakkor számos elgondolkodtató és szívmelengető eseményt hoz a három szereplő életéből. Számomra a kislány története volt a legerősebb, könnyek nélkül nem is tudtam végigolvasni. A sors témája is előkerül, hiszen a jelenhez az általunk meghozott döntések vezetnek. Éppen ezért úgy kell élnünk, hogy életünk filmje a lehető legjobb legyen majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése