2011. szeptember 11., vasárnap

New Girl - pilot

Upfrontskor a várós sorozatok között volt a New Girl (a várakozási faktort tekintve a középmezőnyben helyezkedett el), ezért is örültem, hogy két héttel a premier előtt nézhető volt a pilot.

A történet középpontjában egy fiatal tanárnő (Jess - Zooey Deschanel) áll, akinek egy emlékezetes szakítást követően új lakást kell keresnie. Három srác lesz a lakótársa, akik csak a modell barátnői miatt fogadják be. Az elején még próbálják elviselni, de a napi hatszori Dirty Dancinggel tarkított szerelmi depresszió már nekik is sok. Összefognak hát, hogy kirángassák Jesst ebből a melankóliából. Az epizód végére sikerül megérteniük a lakótársnőjüket és rájönnek, hogy a Dirty Dancing nem is rossz film.


Az egész epizódot az aranyos jelzővel lehetne illetni, ami elsősorban Zooeynak köszönhető. Jess kicsit hóbortos és már az első mondatával elijeszti a férfiakat, ennek ellenére hamar meg lehet őt kedvelni. A lakótársak külön egyéniségek, de mindhárman szimpatikus figurák. Kicsit sajnáltam, hogy Jess miatt rájuk kevesebb idő jutott.
A felsoroltak ellenére engem mégsem nyűgözött le a New Girl pilotja. Az epizód első fele elég vontatott volt Jess jellemének bemutatása és az alaphelyzet felvázolása miatt. Poénokkal sem nagyon voltunk elhalmozva, igazából sokkal viccesebb epizódra számítottam. Összességében közepes volt a nyitány, ennél sokkal több kell a folytatásban, hogy maradjak az évadra.

Értékelés: 5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése