2011. május 20., péntek

Upfronts 2011

Ismét eltelt egy év a tavalyi upfronts óta, vagyis idén is kihirdették, milyen sorozatokra számíthatunk ősszel. Melyik kapott kaszát, melyiket láthatjuk jövőre is és mik lesznek az újoncok...

A tavalyi felhozatalból kevés sorozatot vártam és még kevesebb volt az olyan, ami mellett az évad végéig kitartottam. Az UnderCovers 3 rész után elvérzett nálam, az Outsourcedot 4 rész után tettem pihenőre. A The Eventet, az idei évad high-concept újoncát a pilot után kaszáltam, A Perfect Couples első részét (ami egyébként az évad egyik későbbi epizódja) nagy nehezen végigszenvedtem, de a sorozat többi része már hidegen hagyott. A No Ordinary Familytől időhiány miatt két rész után megváltam, a Love Bitesot pedig még nem mutatták be.
Az országos sorozatok közül egyedül a Nikita és a Better Together (ami végül a Better with You címet kapta) maradt meg, bár az utóbbiból le vagyok maradva.
Szó, ami szó, a tavalyi országos felhozatal részemről csalódással végződött.
Lássuk az ideit! Tavalyhoz hasonlóan ismét csatornánkénti bontásban.

NBC

1. Grimm
Amikor megnéztem az ajánlóját, egyből a Supernatural ugrott be, annak is az első 3 évada. Természetfeletti lények, nyomozás, kis humor; egyszóval jöhet!
2. The Firm
Ismertető alapján nem rossz, de nem ezt az újoncot várom a legjobban.
3. Awake
A Lone Star (a tavalyi évad legjobb újonca) készítőitől. Ütős sztori és remek szereplőgárda, úgyhogy ezt a sorozatot várom a legjobban. Sajnos csak midseasonben érkezik majd.
4. Up All Night
Érdekesnek szitkomnak tűnik, a pilot fog dönteni a további sorsáról.

FOX

1. New Girl
Zooey Deschanel miatt mindenképpen nézős és ajánló alapján is jónak tűnik.
2. Alcatraz
J.J. Abrams-projekt, remek színészek, rejtély, nyomozás, kirakósdi. Midseasonben jön, de nagyon várom.
3. Terra Nova
Ez még tavaly lett berendelve, de a készítés közbeni csúszások miatt idén őszre került a bemutató időpontja. Izgalmas sorozatnak ígérkezik, de nem tudom elhinni, hogy egy esetleges 3.-4. évadban is működne a koncepció. A pilotra biztosan maradok.

ABC

1. Charlie's Angels
A sokak által ismert sorozat remake-je. Az Eastwick óta hiányzik egy jó kis csajos sorozat; igaz, ez kémes lesz, nem boszorkányos, de remélem, hosszútávon nézős marad majd.
2. The River
Rejtélyek, szörnyek horrorköntösben tálalva. Kérdés, lesz-e valamilyen átívelő szál vagy végig az "egy hét - egy lény" felállással működik majd a sorozat.

CBS

1. Person of Interest
J.J. Abrams másik sorozata. Ez is nyomozós, ráadásul érdekesnek tűnik, de az Alcatrazt jobban várom.

CW

1. Ringer
Eredetileg a CBS-re készült, de végül a CW-n kötött ki. Sarah Michelle Gellar a Buffy óta nem szerepelt sorozatban, plusz a sztori is ígéretes. CW és a high-concept? Meglátjuk.

Gyors rangsor alapján a következőképpen alakul a lista a várakozási faktort tekintve:
1. Awake -> 95%
2. Alcatraz -> 90%
3. Person of Interest -> 80%
4. Ringer -> 75%
5. Grimm -> 70%
6. The River / Terra Nova-> 60%
7. Charlies' Angels / New Girl -> 55%
8. Up All Night -> 50%
9. The Firm -> 45%

1 megjegyzés:

  1. No, úgy látszik mindenkinek a Supernatural jut eszébe a "Grimm" trailer-éről. Nekem is. :)

    Amúgy ezek közül az Awake, az Alcatraz, a Grimm, a Terra Nova és a Charlie's Angels nekem is abszolút várós.

    VálaszTörlés