Cube - Kocka (1997)

Rengeteg filmes bejegyzésben írtam, hogy mennyire szeretem, amikor sok embert kis helyre zsúfolnak és a szereplőknek meg kell menekülniük. Hogy néhány címet is említsek, ilyen az idén látott Vaksötét, a korábban készült Follow me, az Escape room, a Life, a Cloverfield Lane 10, a Szoba, vagy a spanyol Fermat szobája. Szóval annyiszor hivatkoztam már erre az alapfelállásra, hogy idén elérkezettnek láttam az időt a Kocka újranézésére.  

Hat teljesen különböző és idegen ember egy napon szürreális börtönben találja magát. Labirintusszerű, egymáshoz illeszkedő, tökéletes kockákból áll a tér, tele apró halálos csapdákkal. Rendőr és rabló, pszichológus és matematikus, építész és egy autista felnőtt. Egyikük sem tudja, miért került oda. Ki alkotta a labirintust és miért? Félnek az ismeretlentől és egymástól. Amíg nem találják meg az utat a közös gondolkodáshoz és cselekvéshez, kevés esélyük marad az életben maradásra. 

Az alapsztori szépen leírja a film lényegét és bár nem mai alkotásról van szó, az utolsó képkockáig leköti a nézőt. Első blikkre nem túl izgalmasak a karakterek, viszont a szűk tér és a bezártság hatására szép lassan megnyílnak. És persze az adott helyzet is másként hat rájuk: van, akit gondolkodásra sarkall, van, akiből az empátiát hozza elő és olyan szereplő is akad, aki csak sodródni akar az árral. Érdekes az is, hogy a film elején mi nézők sem tudjuk, hogy pontosan milyen létesítményben vannak a szereplők, csak a szereplők gondolkodásából lehet kikövetkeztetni. 

A környezet borzasztó steril, lényegében csak a színe tér el a szabályos kocka alakú szobáknak. A csapdák viszont kreatívak és változatosak, és a lehető legváratlanabb helyeken bukkannak fel. Természetesen a szereplők próbálnak rendszert találni ebben a komplexumban, ami szintén erőssége a filmnek. A befejezés logikus és bár nem ad minden kérdésre választ, az újranézés után is csak azt tudom mondani, hogy ebből a filmből többet nem igen lehetett volna kihozni. Az alacsony költségvetés ugyan meglátszik a filmen, összességében mégis egy jól sikerült alkotás lett a Kocka. 

Értékelés: 9/10

Kirándulás a Börzsönyben

Akik régebb óta olvassák a blogot, tudhatják, hogy szeretek kirándulni. A nyári kirándulásaimról nemrég írtam, és bár nagyon hirtelen beköszöntött az ősz, az indián nyár még megörvendeztetett minket néhány kellemes nappal. Éppen ezért, amikor a tanév eleji kirándulásokat szerveztük, az egyik kolléganőm felvetette, hogy vigyük el túrázni az osztályát a Börzsönybe. Mivel csak egynapos kirándulás jöhetett szóba, ezért a fő úticélunk Királyrét volt, ahová erdei kisvasúton lehetett eljutni. Az idő csodaszép volt és az erdő is kezdte felvenni az őszi színeket. A friss levegő és a mozgás mindenkire jótékonyan hatott, a gyönyörű táj pedig felejthetetlen marad. 

egy kisebb patakot is láttunk, bár nem sok víz volt benne 

tó az erdő közepén (azért ilyen a színe, mert belepi az alga)

a gombák már az ősz csalhatatlan jelei

őszi kikerics 

Nyárzáró

Akárhogy is nézem, gyorsan elszaladt az idei nyár. Míg pár hete mindenki a strandokat és a vízpartokat vette célba, hogy elviselhetőbb legyen a kánikula, az utóbbi néhány napban már az őszies időjárás volt jellemző. Viszont nem akarok csak úgy átsiklani a nyár felett, hiszen jóval eseménydúsabb volt, mint vártam. Először is felszabadító volt végre maszk nélkül élvezni a napsütést és a szabadban végzett tevékenységeket; azt hiszem, nagyon sokan vágytunk már erre. Tényleg úgy lehetett érezni, hogy visszakaptuk a régi (koronavírus előtti) életünket. 

Tengerparti nyaralást idén sem terveztem, de ez nem jelenti azt, hogy a lakás falai között töltöttem volna az elmúlt három hónapot. Ellenkezőleg: igyekeztem minél többet a szabadban lenni. Ennek jegyében Tihanyban töltöttem el egy kellemes délutánt, amikor hazautaztam egy hétre a szüleimhez. Régen jártam már Tihanyban, de a hangulata és a Balaton látványa még mindig páratlan. Ja és a nyár legfinomabb fagyiját is Tihanyban ettem. :) 

Gödöllő már régóta szerepelt az úti céljaim között, így egy júliusi napon egy volt kolléganőmmel felültünk a HÉV-re és Gödöllőig meg sem álltunk. Nem terveztünk nagy városnézést, igazából a Grassalkovich kastély környékét szerettük volna megnézni. Az épület impozáns, a kastély parkja pedig nagyon szép és gondozott. Néhány fa igazi matuzsálemnek számít a maga 100-150 évével, nem mindennap látni ilyen korú példányokat. Nem sokat tartózkodtunk Gödöllőn, mindenesetre nagyon jó volt kiszakadni a főváros betonrengetegéből. 

Az augusztus még több élményt tartogatott. Annak idején, amikor belecsöppentem a twitteres pörgésbe és a sorozatfordításba, többször is lehetőségem volt találkozni a többi fordítóval és sorozatrajongóval. A kezdeti házibulik és romkocsmai összejövetelek után felvetődött az ötlet, hogy mi lenne, ha egy hosszú hétvégét is együtt töltene a csapat. A Nógrád megyei Berkenye ideális helyszínnek bizonyult ehhez. Ennek már tíz éve, Berkenye pedig azóta fogalom lett a veterán fordítók körében. Az első három berkenyei hosszú hétvégén még részt vettem, de utána vagy egy másik programmal ütközött, vagy a résztvevők között lett sok az új arc, akit én már nem ismertem. Amikor kiderült, hogy idén lesz a 11. berkenyei hétvége, ráadásul 4 napos és a résztvevők nagy része az alapcsapatból lesz, akkor nem volt kérdés, hogy elmegyek-e. A hétvége remekül sikerült, nagyon jó volt újra látni a társaságot. Jó kis nosztalgiabuli volt ez a pár nap társasjátékokkal, szalonnasütéssel és beszélgetéssel, az idei nyár egyik legkellemesebb élménye maradt nekem. 

Gödöllő mellett a székesfehérvári Bory-vár is régóta bakancslistás helyszín volt. Szerencsére a vár megvárt és sokkal szebb volt élőben, mint előzetesen reméltem. Az épület gyönyörű, szinte hihetetlen, hogy 40 évig épült. Elképesztően részletgazdag, egy kicsit úgy éreztem magam benne, mintha egy hercegnős mesébe csöppentem volna. A vár minden zegét és zugát bejártam, mert az épület minden pontjára kíváncsi voltam. Rövid, de annál emlékezetesebb program volt ez a várnézés. 

Nem sokkal később került megszervezésre a 15 éves érettségi találkozóm. Igen, már a 15. Félelmetes belegondolni, hogy nemrég írtam az öt évesről, azóta pedig észrevétlenül eltelt tíz év. A szervezés már nyár elején elkezdődött, ennek ellenére nagyon kevesen tudtak eljönni. Ebben nyilván közrejátszott az, hogy a többség épp akkor nyaralt, vagy a gyerekek felügyeletét nem tudta megoldani arra a hétvégére. Ennek ellenére a találkozó jól sikerült, sok iskolai emléket felidéztünk, de a legtöbb szó mégiscsak a gyerekekről és a karrierről esett. De így van ez rendjén, mindenki arra volt kíváncsi, hogy kivel mi történt a legutóbbi találkozásunk óta. 

A programokon kívül természetesen a balatoni strandolás sem maradt el, a nyarat pedig a budapesti tűzijáték zárta részemről. Természetesen ősszel is lesznek olyan programok, amiket már nagyon várok, de most úgy érzem, hogy ezen a nyáron tényleg sikerült pihennem, feltöltődnöm és szép emlékeket gyűjtenem.

Így vagy tökéletes (2021)

Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt voltam utoljára moziban (akkor a Volt egyszer egy Hollywoodot néztem meg), tavaly teljesen kimaradt az ilyesmi az életemből. Nyilván ebben a Covid játszotta a legnagyobb szerepet, hiszen nem voltak nyitva a filmszínházak és a friss filmtermést sem igazán követtem. Ezért is örültem annyira, amikor egy barátnős program keretében ismét lehetőségem volt moziban filmet nézni. Mert mégiscsak úgy az igazi.

Az írók nem mind elviselhetetlenek, de Somos András kétségtelenül az. Egy sikeres reklámügynökség kiégett kreatívigazgatójaként még azután is komoly író szeretne lenni, hogy az első regénye, a Kitöltési útmutató halotti anyakönyvi kivonathoz csúnyán megbukott. Lenéz mindent, ami nem szépirodalom, így mélyen megveti az új spirituális bestseller, az Így vagy tökéletest és annak népszerű szerzőjét, Tordai Katát. Aztán egy közös fotójuk felpörög a közösségi médiában, elterjed róluk, hogy járnak és Andrásnak - kis segítséggel - támad egy nagy ötlete: ez a kapcsolat esetleg sikerre segítheti az új művét. Az életben azonban semmi sem megy olyan egyszerűen, mint a regényekben...  

Szóval egy magyar filmről van szó, amit 2020 decemberében terveztek bemutatni, csak ugye a járványhelyzet közbeszólt. Ez csak egy aprócska adalék, mert összességében egy aranyos dramedyt hoztak össze a készítők a műfaj minden sajátosságával. Jól szórakoztam a filmen, de egy-két elgondolkodtató pontot is lehetett benne találni. A kiszámítható fordulatokat és szövegeket jól ellensúlyozta a humor és a mértékletesség. Sehol nem éreztem azt, hogy túlzásba vitték volna a dolgokat és a film tempója is rendben volt. 

A színészgárda szintén remek, még a legkisebb szerepekre is kiváló színészeket castingoltak. Örültem az ismerős színészeknek (Ónodi Eszter, Lengyel Tamás, Elek Ferenc, Hegedűs D. Géza), mert ebben a filmben is remekeltek. A főszereplőket alakító Béres Márta és Fekete Ernő között is jól működött a kémia, pedig a film elején még nem úgy nézett ki a dolog. Egyedül a joghurtreklámos pasast alakító Thuróczy Szabolcs lehetett volna kicsit jobb. Alig voltunk a moziteremben, mégis sokszor alig lehetett hallani és érteni a színész szövegét. Csak rövid ideig tartott a jelenete, de így is zavaró volt. 

Pozitívuma az is a filmnek, hogy - csak néhány kisebb jelenet erejéig - a dolgok árnyoldalát is bemutatta. Ízelítőt kaphattunk az egészségügy helyzetéről, a reklámszakma és a közösségi média felületességéről, az írói tehetségtelenségről és az emberek kihasználásáról. A zene és a vizuális effektek szintén plusz pontot érdemelnek, mert meglepően jól működtek. Az Így vagy tökéletes bőven felülmúlta azt, amit vártam tőle, üdítő filmélmény volt. 

Értékelés: 7.5/10

Gárdonyi Géza: Ida regénye

Fülszöveg: Minden egy hirdetéssel kezdődött: "Férjhez adnám a lányomat művelt fiatalemberhez, akinek foglalkozása vagy hivatala hacsak kissé is úri, de nem iszákos, nem kártyás és ép, egészséges. A lányom móringja most 300 ezer korona készpénzben. Később örökség ennél is nagyobb, talán milliókra is rúgó." A szabados életet élő Ó Péter borkereskedő mielőbb szeretne megszabadulni a zárdából nemrég hazatért lányától. A pénz nem számít, így elhatározza, hogy a jelentékeny hozomány ígéretével kerít férjet Ida számára. Jönnek is a kérők tucatszám: villás bajszú katonatisztek, cilinderes fiatal- és kevésbé fiatal emberek. Az apja választása a festőművész-újságíró Balogh Csabára esik, akinek sürgősen pénzre van szüksége. A kényszer szülte házasság szigorúan üzleti alapon köttetik - az esküvő előtt Ida és Csaba megfogadja: a külvilág felé eljátsszák a boldog ifjú párt, míg egymás számára idegenek maradnak, és egy év elteltével megszabadulnak kötelékeiktől. A fiatalok ártatlan titkokkal terhelt múltja számos félreértéshez vezet, ígéretüket azonban egyre nehezebb megtartaniuk. 1918 körül új "műfaj" bukkant fel a pesti lapok hasábjain: a házassági hirdetés. Ez ihlette meg Gárdonyit is, aki 1920-ra megírta ezt a lélekmelengető regényt két tiszta szívű, egymásra szemérmesen pillantgató fiatal lassan kibontakozó szerelméről. 

Tavaly Szerb Antal: Utas és holdvilág c. regénye jelent meg a Libri díszkiadásában, idén pedig Gárdonyitól az Ida regénye. Címről ismerős volt ez a regény, de még sosem olvastam. Általános iskolásként természetesen elolvastam az Egri csillagokat, de én azok közé tartozom, akik nem rajongtak ezért a műért. Emlékeim szerint könnyű volt olvasni, de a filmadaptáció megtekintése nélkül nem sok mindenre emlékeznék belőle. 

Az Ida regényében először leginkább az ismertető fogott meg. Szeretem a századforduló környékén játszódó történeteket, ráadásul nagyon régen (szerintem még középiskolásként) olvastam utoljára ebből a korból magyar művet, úgyhogy kíváncsian álltam neki az Ida regényének. És bár volt némi prekoncepcióm, összességében nagyon tetszett ez a regény. 

A történet elején megismerjük Balogh Csabát, aztán Idát, majd pedig kettejük közös életébe nyerhetünk betekintést. A regény nagy része egyébként Ida és Csaba házassága utáni eseményekről szól és bár először unalmasnak gondoltam, végül ez a rész tetszett a legjobban. Rengeteg az izgalom és a váratlan fordulat (még egy pisztoly is eldördül), a festészetről is részletes leírásokat kapunk és persze a két fiatal lelki világába is beleláthatunk. A legtöbb szereplőt is ebben a fejezetben vonultatja fel Gárdonyi és részletesen be is mutatja őket. Túl sokat persze így sem időzik velük, igazából pont annyira ismerjük meg őket, amennyire szükséges. 

A fő hangsúly azonban végig Csaba és Ida kapcsolatán, érzésein és gondolatain van. Olyannyira, hogy a regényben végig átérezheti az olvasó a pár lelkében dúló érzelmeket és viharokat. Gyakorlatilag alig lehet letenni a könyvet, mert mindig van valami apróság, ami miatt folyamatos érdeklődés övezi a pár sorsát. A történetvezetés mellett ez a nyelvezetnek és a regény stílusának is köszönhető. A könyv olvasása közben tényleg úgy éreztem, hogy visszarepültem az időben: rengeteg a régies szó és mondatszerkesztés, latinos és németes kifejezések tömkelege, és a szereplők is inkább magázódnak egymással. Tényleg minden adott a századfordulós miliőhöz. Kifejezetten élvezetes volt olvasni a regényt, maximálisan érződött a Gárdonyi által megteremtett hangulat.

Talán csak a befejezés nem tetszett annyira. A szép felvezetés után nagyon hirtelen ér véget a regény, én még néhány oldalnyi írást hiányoltam, hogy legalább rendesen elbúcsúzhassunk a szereplőktől. Így egy kicsit úgy tűnik nekem, mintha félbemaradt volna. Ezt leszámítva viszont nagyon tetszett az Ida regénye és legszívesebben azonnal újraolvasnám, mert tele van szép és megfontolandó gondolatokkal. Mindamellett a regény üzenete is aktuális, mert rávilágít arra, hogy megfelelő kommunikációval számos konfliktus és félreértés elkerülhető. 

Matthew Dicks: 21 tétel a szerelemről

Fülszöveg: "Dan és Jill a munkahelyükön ismerik meg egymást, s hamar egymásba szeretnek. Mindketten rajonganak a könyvekért és az irodalomért, így Dan úgy dönt, felmond és könyvesboltot nyit. Az üzlet azonban nem megy túl jól, s Dannek hamarosan be kell látnia, hogy az anyagi összeomlás elkerülhetetlen. Mivel nem akar csalódást okozni a feleségének, elhatározza, hogy egyedül birkózik meg a helyzettel. Hogy legyőzze szorongását, mindent listákba rendez, s ezek a hol vicces, hol szívszorító feljegyzések hűen tükrözik aktuális lelkiállapotát." 

Időről időre mindenki ír listákat, de hogy egy egész könyv listákkal legyen megtöltve? Formáját tekintve valóban egyedi a könyv, hiszen csak a Dan által írt listákból áll, sehol egy narráció vagy egy párbeszéd. Ráadásul mindent csak a férfi főszereplő nézőpontjából látunk, így az egész mű olyan, mint egy kirándulás Dan elméjében és érzelemvilágában. 

Ezt leszámítva viszont én többet vártam ettől a könyvtől. Az elején viszonylag tempósan olvastam, mert lekötött a formátum és kíváncsi voltam, hogyan oldja meg a főszereplő az elkerülhetetlen anyagi csődöt, de be kellett látnom, hogy Danből nagyon hiányzott ez a tulajdonság. Tény, hogy a történet végül happy enddel zárul, de ez csak egy hirtelen ötletnek köszönhető, Dan semmit nem tett az ügy érdekében. Illetve mégis, de azt is a lehető legszerencsétlenebb módon próbálja összehozni. A felesége előtti folyamatos titkolózás, valamint a folyamatos múltba révedés (aminek csúcsa a Jill előző férje iránt érzett féltékenység) szintén bosszantottak. Emiatt a könyv végén úgy éreztem, hogy Dan abszolút nem egy életrevaló alkat, a környezetében bárki jobb döntéseket tud hozni nála. 

A címben szereplő 21 tételes listát is megkapjuk a szerelemről - ami tényleg csak a könyv elolvasása után nyer értelmet -, valamint menet közben is szerepelnek érdekes, megfontolandó gondolatok Matthew Dicks regényében. Nekem mégis kevés volt ez így összességében és biztosan nem ez a könyv lesz az, amit tíz év múlva lelkesen fogok leemelni a könyvespolcról.

 

Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub

Fülszöveg: "Egy békés nyugdíjasotthonban négy valószínűtlen barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek. Amikor kegyetlen gyilkosság történik a saját  otthonukban, a csütörtöki nyomozóklub hirtelen egy aktív nyomozás középpontjában találja magát. S bár Elizabeth, Joyce, Ron és Ibrahim már a nyolcvanhoz közelítenek, van még pár trükk a tarsolyukban, amire senki sem számít. Vajon képes ez a furcsa, de végtelenül imádnivaló csapat elkapni a gyilkost, mielőtt túl késő lenne?"

A krimiket és a fordulatos történeteket nemcsak mozgóképen, hanem könyvben is kedvelem, ezért is figyeltem fel erre a műre. Már a borítóján Agatha Christie-hez hasonlították a szerzőt, így kíváncsi voltam, vajon tényleg felér-e ez a mű a krimi nagy asszonyának alkotásaihoz. Nos, a két szerzőt nem lenne sok értelme összehasonlítani, mert mind a történetvezetésük, mind a karakterábrázolásuk más, azt viszont el kell ismernem, hogy A csütörtöki nyomozóklub nem rossz olvasmány, sőt! Könnyen követhető a cselekmény - bár az eleje kicsit döcögősen indult -, a szereplőket alaposan megismerjük és a motivációk is érthetőek.

Az egyetlen dolog, ami kevésbé tetszett, az Joyce naplószerű kitekintése, ami időről időre megszakítja az eseményeket. Az író nyilván egy kicsit személyesebbé szerette volna tenni vele a művet, de sokszor úgy éreztem, hogy feleslegesen szakítják meg ezek a monológok az események fonalát. Ráadásul az sem világos, hogy kinek írja ezeket Joyce. A lányának, Joannának? Vagy csak simán az utókornak? Véleményem szerint ezeket simán el lehetett volna hagyni, mert elég látványosan megtörték a történetvezetés dinamikáját. 

Az viszont nagy pozitívuma a műnek, hogy a szerző szépen ír benne az időskorról és azokról az emberekről, akik próbálják méltósággal viselni az idő múlását. A nyugdíjasok nyomozása tulajdonképpen jó példa arra, hogy a szereplők a lehető legteljesebben megéljék életük alkonyának napjait. Szerencsére Richard Osman nem rágja ezt lépten-nyomon az olvasók szájába, de jó néhányszor kihangsúlyozza azt, hogy Coopers Chase lakói már nem fiatalok. A krimis vonal az apró hibák és kidolgozatlanságok ellenére korrekt volt és a regény végére a szereplőket is sikerült megkedvelnem. 

Első könyves szerzőként azt mondanám, hogy Richard Osman ügyesen ötvözte a krimi karakterjegyeit a modern korral (pl. darkweb, Tinder, stb.) és a szereplők szerethetőségével. Az biztos, hogyha lesz ennek a történetnek folytatása, akkor azt biztosan el fogom majd olvasni.

Viszkok Fruzsi: Tedd rendbe az életed!

Fülszöveg: "Üdv rendezett életed első napján! A környezeted nagyban befolyásolja hangulatodat és hatékonyságodat, a káosz, a szervezetlenség pedig kihat az életed minden területére.

Viszkok Fruzsi, a közkedvelt vlogger átfogó önfejlesztő és életvezetési könyvében megmutatja, hogyan tehetsz rendet az otthonodban és a gondolataidban egyaránt. A konyha, a ruhásszekrény rendszerezésével, a feladatok rangsorolásával, a munka-magánélet egyensúlyának megteremtésével végre elegendő időd jut mindenre, és harmóniát teremthetsz a mindennapokban. A hasznos tanácsok és a jól bevált tippek segítenek céljaid elérésében, a felesleges stressztől megszabadulva pedig azt az életet élheted, amire mindig is vágytál."

Viszkok Fruzsi csatornáját ugyan nem a kezdetektől követem, de a régebbi (5-6 évvel ezelőtti) videóihoz képest látványos változás figyelhető meg mind a tartalmat, mind a megvalósítást illetően. Természetesen pozitív irányba. Egy vele készült korábbi interjúban Fruzsi már említette, hogy valamikor a jövőben szeretne könyvet írni, ennek ellenére igencsak meglepett ennek a kiadványnak a megjelenése. A téma viszont nem, sőt, igazából pont a rendszerezés és a tervezés az, amiben számomra Fruzsi a leghitelesebbnek tűnik. 

Fruzsi könyve alapvetően két részre osztható: a fizikai környezet rendbetétele, valamint a mentális szféra letisztázása, amelyhez szervesen kapcsolódik a produktivitás és a hatékonyság növelése. Két éve már olvastam egy hasonló témájú könyvet Marie Kondotól, amit bár hasznosnak éreztem, nem minden pontja tűnt megvalósíthatónak. A tedd rendbe az életed tulajdonképpen kiegészíti a KonMari által kifejlesztett módszereket, ugyanakkor sokkal kivitelezhetőbb és kevésbé merev "szabályokat" sorol fel. 

A könyv logikus felépítésű és bár nem én vagyok a fő célcsoport - hiszen az évek folyamán én magam is kialakítottam a számomra megfelelő rendszert, amivel menedzselni tudom az életemet -, a kiégésről szóló részben én is találtam újdonságot. A legtöbb életvezetési könyv csak felsorolja a lehetséges problémákat, ebben a könyvben viszont konkrét megoldások és tippek is találhatók szép számmal. Ez mindenképpen jó pont. Az egész könyv egyébként könnyen olvasható és a kivitelezése is igényes. Összességében azt kaptam ettől a könyvtől, amit vártam és néhány fejezetet biztosan át fogok még lapozgatni a későbbiek folyamán. 

Saját fotó a könyvbemutató utáni dedikálásról. :)

Fruzsival egyébként személyesen is lehetőségem volt találkozni, ugyanis részt vettem a könyv bemutatóján, ahol egy hosszabb interjú erejéig Szabados Ági kérdezte Fruzsit a könyv megírásának körülményeiről és számos egyéb érdekességről. Nagyon tetszett ez az interjú, mert korábban még sosem voltam ilyen jellegű könyvbemutatón és Fruzsi is olyan volt, amilyennek a videóin keresztül ismerhetjük.

Tavaszi kedvenceim

Ismét eltelt három hónap, úgyhogy sorra venném azokat a dolgokat, amiket nemrég szereztem be és a kedvenceimmé váltak. (A bejegyzés nem szponzorált.) 

- Akik régebb óta olvassák a blogot, tudják, hogy szeretem a növényeket. Idén tavasszal elhalálozott az egyik anyósnyelv, ezért szerettem volna egy másik növényt a helyére. A Peperomia polybotrya már régóta szerepelt a kívánságlistámon, de üzletben ritkán találkoztam vele. Amikor egy tárolódobozért beszaladtam az Ikeába, akkor ez a növény is velem jött. A hazafuvarozás kissé megviselte a leveleit, de amúgy nagyon szép növény és jól is érzi magát. 

- Az elmúlt években mindenféle konyhai eszközből felszerelkeztem, de szükségét éreztem egy nagyobb vágódeszka beszerzésének. A Pepcoban találtam is egy megfelelő nagyságút, ami nagyban megkönnyíti a főzés közbeni munkálatokat. 

- Bögremániás vagyok, aminek csak a konyhaszekrényem tárolókapacitása szab határt. Ennek a szép tavaszias mintájú bögrének azonban nem tudtam ellenállni, így muszáj volt megvennem. :) 

- Tavaly már tartottam egy nagyobb szelektálást a sminkcuccaim között, idén pedig azoktól a daraboktól váltam meg, amiket már nagyon régóta nem használok. Utánpótlásként jó pár palettával és körömlakkal bővült a gyűjteményem, így most jó néhány évre el vagyok látva ezekből.

Don't breathe - Vaksötét (2016)

Két fiatal srác és egy lány a környékbeli házak fosztogatásával egészíti ki a zsebpénzét. Ügyesek, gyorsak, gátlástalanok, így aztán egyre sikeresebbek. Amikor kinéznek maguknak egy, a világtól visszavonultan élő vak férfit, akiről az a hír járja, hogy milliókat rejteget otthon, azt hiszik, még az eddigieknél is könnyebb dolguk lesz. Tévednek: az eddigieknél sokkal nehezebb feladattal találják szembe magukat: életben kell maradniuk. A férfi ugyanis őrült. Kegyetlen, gátlástalan pszichopata és a három betörő fogollyá válik a házában. Attól kezdve a túlélésért küzdenek. A vak férfi azonban mintha olvasna a gondolataikban, mintha látna a sötétben, mindig előttük jár és mindig okosabbnak bizonyul náluk. Játszik a támadóival. Mégpedig egy nagyon kegyetlen játékot. 

Meglehetősen régen néztem thrillert, ezért rögtön felcsillant a szemem, amikor belefutottam ebbe a filmbe. Nem friss alkotásról van szó és a sztori sem túl bonyolult, ennek ellenére simán lekötött a film másfél órája. Az alapkoncepció itt is az, hogy néhány ember - jelen esetben fiatal betörők - egy szűk helyre terelődik, ahonnan aztán a megmenekülés lesz a cél. Ezt kiválóan hozza a film, gyakorlatilag néhány perc alatt felvázolódik a kiinduló helyzet és a kezdeti feszült hangulat a film végéig meg is marad. 

Nagyon jó a fényképezés, gyakorlatilag olyan, mintha mi is a szereplőkkel egy légtérben lennénk, így még jobban átjön a képernyőn az érzelem és a lelkiállapot. Érdekes abban a film, hogy tulajdonképpen bűnözőket láthatunk, mindegyik szereplő sáros a maga módján, így persze rögtön felvetődik az, hogy kinek is kellene szurkolni. A film elején a vak férfi a szimpatikusabb, de ahogy haladunk előre a cselekményben, a fiatalok sorsa lesz érdekesebb.  

A szereplőkkel egyébként nincs baj, gyakorlatilag hozzák azokat a formaságokat, amiket a műfaj megkíván. Könnyen ki lehet találni, melyik szereplő éli túl az eseményeket és melyik nem. A magyarázat viszont szolgált némi meglepetéssel, de végeredményben beleillett a képbe és a vak férfi motivációját is könnyebb volt így megérteni. A színészek közül egyértelműen kiemelkedik a vak férfit játszó Stephen Lang, aki minden egyes pillanatban uralja a képernyőt. Legutóbb a Salemben láttam őt, de ebben a filmben sokkal jobban tetszett az alakítása. 

Tetszett, hogy nincs tele a film öncélú jelenetekkel és értelmetlen high-tech trükkökkel, inkább a hangulatra akar hatni, a látvány csak másodlagos. A befejezés is kellőképpen ütős lett, szépen megágyaztak a folytatásnak (ami egyébként el is készült már). Összességében nem mondanám rossznak a filmet, de akkor sem vesztettem volna sokat, ha kihagyom. A thriller műfajának kedvelőjeként tetszett és lekötött, de ennél a filmnél készültek már sokkal jobb alkotások is. 

Értékelés: 8/10