Szerb Antal: Utas és holdvilág

Fülszöveg: Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely viszszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége" bilincseitől? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. 

Egyszer már olvastam Szerb Antal regényét, mert annak idején olasz szakosként kötelező olvasmány volt az egyetemen. Akkor nem vált a kedvencemmé, bár emlékeim szerint akkor is tetszett és később mindenképpen szerettem volna újraolvasni. Idén a Libri gyönyörű díszkiadásban jelentette meg újra, így most láttam elérkezettnek az időt arra, hogy megvegyem és újraolvassam a könyvet. Sajnos kevés dologra emlékeztem a regényből, talán ezért is volt jobb élmény olvasni. Sokkal jobban megérintett Mihály lelkivilágának bemutatása, mert könnyebben bele tudtam képzelni magam a főszereplő életébe. Zsenge huszonévesként nem értettem, mit jelent az életközépi válság, most azonban már egyértelműen be tudtam azonosítani. 

Nemcsak a lélektani leírások tetszettek, hanem a tájleírások is. Itália nagyon kedves hely nekem, így könnyen magam elé tudtam képzelni azokat a tájakat és városokat, amelyeket Mihály bejár. Kedvem lett volna azonnal összecsomagolni és Velencébe utazni és bebarangolni Észak-Olaszországot. Minél jobban haladtunk Olaszország belseje felé, annál jobban el lehetett merülni Mihály lelkének mélységében. A komoly téma ellenére a könyv végig izgalmas és könnyed maradt, nem éreztem úgy, hogy egy vaskos pszichoanalitikai regényt olvasnék. Szerb Antal 1937-ben egy olyan remekművet írt, amelynek mondanivalója napjainkban is aktuális. 

"Utunk irányát magunkban hordjuk és magunkban égnek az örök sorsjelző csillagok."

Gárdonyi Géza: Ida regénye

Fülszöveg: Minden egy hirdetéssel kezdődött: "Férjhez adnám a lányomat művelt fiatalemberhez, akinek foglalkozása vagy hivatala hacsak kissé is úri, de nem iszákos, nem kártyás és ép, egészséges. A lányom móringja most 300 ezer korona készpénzben. Később örökség ennél is nagyobb, talán milliókra is rúgó." A szabados életet élő Ó Péter borkereskedő mielőbb szeretne megszabadulni a zárdából nemrég hazatért lányától. A pénz nem számít, így elhatározza, hogy a jelentékeny hozomány ígéretével kerít férjet Ida számára. Jönnek is a kérők tucatszám: villás bajszú katonatisztek, cilinderes fiatal- és kevésbé fiatal emberek. Az apja választása a festőművész-újságíró Balogh Csabára esik, akinek sürgősen pénzre van szüksége. A kényszer szülte házasság szigorúan üzleti alapon köttetik - az esküvő előtt Ida és Csaba megfogadja: a külvilág felé eljátsszák a boldog ifjú párt, míg egymás számára idegenek maradnak, és egy év elteltével megszabadulnak kötelékeiktől. A fiatalok ártatlan titkokkal terhelt múltja számos félreértéshez vezet, ígéretüket azonban egyre nehezebb megtartaniuk. 1918 körül új "műfaj" bukkant fel a pesti lapok hasábjain: a házassági hirdetés. Ez ihlette meg Gárdonyit is, aki 1920-ra megírta ezt a lélekmelengető regényt két tiszta szívű, egymásra szemérmesen pillantgató fiatal lassan kibontakozó szerelméről. 

Tavaly Szerb Antal: Utas és holdvilág c. regénye jelent meg a Libri díszkiadásában, idén pedig Gárdonyitól az Ida regénye. Címről ismerős volt ez a regény, de még sosem olvastam. Általános iskolásként természetesen elolvastam az Egri csillagokat, de én azok közé tartozom, akik nem rajongtak ezért a műért. Emlékeim szerint könnyű volt olvasni, de a filmadaptáció megtekintése nélkül nem sok mindenre emlékeznék belőle. 

Az Ida regényében először leginkább az ismertető fogott meg. Szeretem a századforduló környékén játszódó történeteket, ráadásul nagyon régen (szerintem még középiskolásként) olvastam utoljára ebből a korból magyar művet, úgyhogy kíváncsian álltam neki az Ida regényének. És bár volt némi prekoncepcióm, összességében nagyon tetszett ez a regény. 

A történet elején megismerjük Balogh Csabát, aztán Idát, majd pedig kettejük közös életébe nyerhetünk betekintést. A regény nagy része egyébként Ida és Csaba házassága utáni eseményekről szól és bár először unalmasnak gondoltam, végül ez a rész tetszett a legjobban. Rengeteg az izgalom és a váratlan fordulat (még egy pisztoly is eldördül), a festészetről is részletes leírásokat kapunk és persze a két fiatal lelki világába is beleláthatunk. A legtöbb szereplőt is ebben a fejezetben vonultatja fel Gárdonyi és részletesen be is mutatja őket. Túl sokat persze így sem időzik velük, igazából pont annyira ismerjük meg őket, amennyire szükséges. 

A fő hangsúly azonban végig Csaba és Ida kapcsolatán, érzésein és gondolatain van. Olyannyira, hogy a regényben végig átérezheti az olvasó a pár lelkében dúló érzelmeket és viharokat. Gyakorlatilag alig lehet letenni a könyvet, mert mindig van valami apróság, ami miatt folyamatos érdeklődés övezi a pár sorsát. A történetvezetés mellett ez a nyelvezetnek és a regény stílusának is köszönhető. A könyv olvasása közben tényleg úgy éreztem, hogy visszarepültem az időben: rengeteg a régies szó és mondatszerkesztés, latinos és németes kifejezések tömkelege, és a szereplők is inkább magázódnak egymással. Tényleg minden adott a századfordulós miliőhöz. Kifejezetten élvezetes volt olvasni a regényt, maximálisan érződött a Gárdonyi által megteremtett hangulat.

Talán csak a befejezés nem tetszett annyira. A szép felvezetés után nagyon hirtelen ér véget a regény, én még néhány oldalnyi írást hiányoltam, hogy legalább rendesen elbúcsúzhassunk a szereplőktől. Így egy kicsit úgy tűnik nekem, mintha félbemaradt volna. Ezt leszámítva viszont nagyon tetszett az Ida regénye és legszívesebben azonnal újraolvasnám, mert tele van szép és megfontolandó gondolatokkal. Mindamellett a regény üzenete is aktuális, mert rávilágít arra, hogy megfelelő kommunikációval számos konfliktus és félreértés elkerülhető. 

Szerb Antal: A Pendragon legenda

Fülszöveg: Dr. Bátky János, egy fiatal magyar tudós 18. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, hogy tanulmányozza a család könyvtárát. Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal. A llanvygani kastélyba érkezése után azonban különös dolgok történnek.. Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázslatos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében. 

Szerb Antaltól korábban már olvastam az Utas és holdvilágot, és mivel az nagyon tetszett, kíváncsi voltam erre a regényre is. A fülszöveg alapján a Pendragon legenda egyszerre tűnt történelmi regénynek, kriminek és misztikus műnek. Az olvasottak tükrében tényleg nem lehet egy konkrét műfajba besorolni a regényt, de talán a kalandregény áll hozzá a legközelebb. Sokszor olyan érzésem volt, mintha a Rózsa nevének magyar verzióját olvasnám. Pedig Szerb Antal regénye jóval korábban íródott (1934-ben adták ki először), mint Umberto Eco műve (1980-ban jelent meg). 

Bár nekem az Utas és holdvilág jobban tetszett, a Pendragon legendát is jó volt olvasni. A műfajok keveredése mellett a szereplőkről is részletes ábrázolást kapunk, ugyanakkor az eseményeket nem mindig volt egyszerű követni. Például amikor Lene, Bátky, Osborne és Cynthia az Earl keresésére indulnak és Bátky fogságba esik, akkor elsőre nem volt egyértelmű, hogy amit átél, az éppen álom vagy valóság. Csak akkor váltak világossá a dolgok, amikor másodszorra is elolvastam ezt a fejezetet. Az idő sem lineáris: a jelen eseményeit sokszor megszakítja egy-egy múltbéli történet vagy visszaemlékezés. 

A fő cselekményszálnak tekinthető nyomozás megadja a kellő lendületet, de emellett a Rózsakeresztesek történetszála is érdekes. A kedvenc jeleneteim azok, ahol ez a két szál összefonódik. Imádtam a pendragoni felfedezőtúrát a rejtélyes termekkel és a vadregényes tájjal. A tudományok mellett a romantika is nagyon jól illett ebbe a regénybe és még a humor is teret tudott kapni. Mindez nagyon intelligens módon van tálalva, több részt is azért kellett újraolvasnom, mert elsőre a nyelvezete vagy a stílusa ragadta meg a figyelmemet. A regény végén kicsit sok volt nekem a misztikum, viszont örültem neki, hogy tisztességes és méltó lezárást kapott a mű.