1969, Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész és jó barátja, kaszkadőre együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában. Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is...
Idén egyetlen filmet vártam nagyon: Tarantino kilencedik filmjét, a Volt egyszer egy Hollywoodot. Több Tarantino-moziról írtam már a blogon (pl. a Ponyvaregényről, illetve a legutóbb látott Aljas nyolcasról), amiket a formabontó történetmesélés mellett a remek forgatókönyv és a felvonultatott színészek miatt (is) szeretek. Mindezek a Volt egyszer egy Hollywoodra is igazak, bár a Mester ezúttal a lineáris történetmesélés eszközével élt, ami egyáltalán nem vált a film hátrányára.
Olyan ez a film, mint egy remek időutazás a '60-as évekbe: zajlik a vietnami háború, tombol a hippiőrület, Hollywood pedig minderről tudomást sem vesz. A zene mindenképp a film egyik erőssége, gyakorlatilag ahol nem dialógusokat hallunk, azokat a jeleneteket zenével töltötték ki. És nem is akármilyenekkel! Deep Purple, Mamas & Papas, Rolling Stones... hogy csak a legismertebbeket említsem, de igazi kuriózumok is felfedezhetők.
Rengeteg a kocsikázós jelenet és az elidőzés egy-egy helyszínen, amik szintén a kor hangulatát hivatottak visszaadni. Cseppet sem éreztem soknak a majdnem 3 órás játékidőt, sőt. Igazából sokkal többet is el tudtam volna tölteni a '60-as évek Amerikájában. Kapunk kulisszák mögötti jeleneteket is szép számmal, amiken keresztül nemcsak Rick és Cliff munkájába látunk bele, hanem kikacsintásokként és kulturális utalásokként is szolgálnak.
Na de ami igazán elviszi ezt a filmet, az a két főszereplő, Leonardo DiCaprio és Brad Pitt. Mindketten lubickolnak a szerepükben: Leo élvezi, hogy egy színészt alakíthat (a rosszfiús szerep kifejezetten jól áll neki), Brad Pitt pedig a lazaságával lesz emlékezetes. A mellékszereplők névsora is ígéretes, többek között Al Pacino és a Justifiedból ismerős Timothy Olyphant is felbukkan, bár ezúttal nem Raylan Givensként látjuk.
Tarantino filmje abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeket, még úgy is, hogy végeredményben nem ezt tartom a legjobb alkotásnak tőle. Valami még hiányzott belőle, hogy olyan legyen, mint a Ponyvaregény vagy a Becstelen Brigantyk.
Értékelés: 9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése