Dominika Jegorova tehetséges orosz balerina, akinek táncos karrierjét derékba töri egy súlyos sérülés. A baleset után a színház elbocsátja, a lánynak viszont dolgoznia kell, hogy eltarthassa rokkant édesanyját. Ekkor keresi fel őt a nagybátyja, aki beszervezi Dominikát a hírszerzésbe. Így kerül a Veréb Iskolába, ahol kivételes fiatalokat képeznek ki arra, hogy testüket és elméjüket fegyverként használják a kívánt információ megszerzéséhez. A kiképzés után Dominika meg is kapja első fontos megbízatását: egy CIA tisztet és egy tégla leleplezését.
Hidegháború, kémek, titkosszolgálat... csupa olyan téma, amit szeretek. A műfaj(ok) népszerűségét mutatják a James Bond filmek, a Kingsman, a Suszter, szabó, baka, kém, sorozatos fronton pedig a The Americans vagy épp a Nikita (az 1990-es filmmel együtt). A Red Sparrow alapjául Jason Matthews azonos címen megjelent regénye szolgált és az sem mellékes, hogy szinte az egész filmet Budapesten forgatták. Szóval nem kevés várakozással ültem le a Vörös Veréb elé, mert ilyen alapanyagokból remek dolgokat lehet kihozni. Ez azonban ennél a filmnél nem sikerült.
A legnagyobb problémám talán az idővel volt. A téma ugyebár a hidegháborúhoz kapcsolódik, ebből viszont pár mondaton kívül nem sok köszönt vissza. Az épületek enteriőrje erősen a 70-es, 80-as évekre emlékeztet, ugyanakkor az autók modernek, fejlett kamerarendszerek vannak, miközben azért floppy lemezeket is használnak a laptopokkal együtt. Ez teljes zűrzavar, egyszerűen nem volt világos számomra, pontosan melyik évben vagy korszakban is vagyunk. Ha a mai korban, akkor miért úgy néznek ki a lakásbelsők, mintha 40 éve megállt volna az idő?
A 140 perces játékidőt is soknak éreztem. Döcögősen és unalmasan halad a történet, a felvezetés nagyon elnyújtott és mire végre érdekes lenne a cselekmény, addigra már el is érünk az utolsó jelenethez, amit seperc alatt összecsaptak. Úgy álltam fel a film végén, hogy nem értettem, mi történt, ki kivel volt, melyik szereplőt mi motiválta és hogyan kapcsolódtak össze az egyes jelenetek. Nincs semmilyen pszichológiai játszma, ami egy kicsit is emlékeztetne a kémfilmekre, akciót is csak elnagyoltan kapunk, erőszakból és szexből viszont nincs hiány. Utóbbiak szerencsére nem öncélúak, de értelemmel sajnos nem töltötték meg a filmet.
Ha a színészeket nézem, akkor is vegyes a kép. A főszereplőt játszó Jennifer Lawrence-t legutóbb az Éhezők viadalában láttam, itt nagyon hasonló alakítást hoz. A mimikája minimális, a durva és erőszakos jelenetekben pedig nem tűnt hitelesnek. A CIA tisztet alakító Joel Edgerton egy fokkal jobb, bár a karakterét jobban is elmélyíthették volna. Jeremy Irons takaréklángon ugyan, de hozta azt a formáját, amiért kedvelni lehet, az ő alakítása tetszett a legjobban.
Budapest viszont kiváló helyszín volt, el tudtam hinni, hogy éppen Moszkvában, Bécsben, vagy ténylegesen a magyar fővárosban járunk. Jó volt magyar szavakat hallani és magyar színészeket látni. A látványvilágot is dicséret illeti, néhány jelenetnek kifejezetten szép volt a fényképezése, de tartalom híján nem tudták nekem eladni ezt a filmet. Minisorozatként és/vagy egy másik rendezővel sokkal jobban tudott volna működni, így felejthető alkotás lett a Red Sparrow.
Értékelés: 4.5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése