A blockbusterek ritkán hoznak lázba, a művészfilmek viszont annál inkább. Ezért is örültem, amikor a Puskin Mozi műsorára tűzte a német-francia koprodukcióban készült Diplomatie-t.
1944 augusztusában járunk, amikor a második
világháború végkimenetele már eldőlni látszik: Hitler csapatai
meggyengültek, a szövetségesek pedig fokozatosan törnek előre. A
többgenerációs katonai család sarja, Dietrich von Choltitz tábornok a
Führertől azt a feladatot kapja, hogy a legfontosabb épületeiben és
hídjainál aláaknázott Párizst robbantsa fel. Ha Choltitz engedelmeskedik
a parancsnak, nemcsak az európai kultúra egy kiemelkedően fontos
darabját törli el a föld színéről, de több millió ártatlan embert is
elpusztít. Viszont ha megkíméli a várost, akkor a Gestapo mészárolja le
az egész hátrahagyott családját.
Eredetileg színdarab volt az Utólsó éjszaka Párizsban és bár a darabot nem láttam, a kamaradrámás jelleg végig érződik a filmen. Tulajdonképpen két ember beszélgetését követhetjük nyomon, aminek tudjuk a végkimenetelét (hiszen Párizst nem érte bombatalálat a második világháborúban), a diskurzus menete mégis érdekes. Hitler ugyan nincs jelen, de személye minden Franciaországban állomásozó németre hatással van, az általa adott parancsok pedig olyanok, mintha Istentől származnának. Éppen ezért van jelentősége annak, hogy a tábornok végül megtörik és megtagadja a parancsot.
A színészek (Niels Arestrup és André Dussolier) alakítása kiváló és a retorika is nagyon jól működik, de néhány zavaró elem miatt nem éreztem olyan elementáris erejűnek. Sok volt a bevágott régi háborús kép, amiknek nem volt nagy jelentőségük. A zene ugyan nem volt tolakodó, de csupa olyan dallamot használtak, amik más filmekből ismerősek voltak. Szerencsére ezek csak apróságok és a film lényegén nem változtatnak sokat.
Értékelés: 8.5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése