Kétesélyes szokott lenni, ha az ember nagyon vár valamit: vagy nagyon jó lesz vagy nagyon rossz. A Sherlock 3. évadára két teljes évet kellett várni és a második évad fináléja után én bizony számolgattam a napokat, hogy vajon mikor tér már vissza a sorozat. Az előző évad egy kérdéssel ért véget: hogyan élte túl Sherlock a zuhanást? Annak idején többféle rajongói teória született és egy darabig engem is foglalkoztatott a gondolat, de mivel egy idő után elfogytak az ötletek, szép lassan lecsengett a láz. Hogy aztán a harmadik évad indításában újra előkerüljön és magyarázatot kapjunk rá. A tálalás viszont nem olyan volt, mint amit edddig megszoktunk.
Kevés sorozatnak áll jól a "negyedik falas" kitekintés és a rajongók bevonása. Az általam (korábban) nézett szériák közül csak a Supernatural jut az eszembe, ott ugyanis elég kreatívan működött a dolog. A Sherlockban nem ehhez az eszközhöz nyúltak, hanem a rajongók túlzott kiszolgálásához. Ez pedig az egész évadra rányomta a bélyegét. Nem voltak normális ügyek, a nyomozásokba csak belekaptak, majd eldobták őket, így nem volt kerete az epizódoknak. A Londont fenyegető terrortámadás és a bankrablás például teljesen elsikkadtak. Nem lehetett együtt haladni a történettel, nem voltunk részesei a rejtélyeknek (a szereplők tudták őket, a nézők nem) és a fordulatok is elmaradtak. Akárhogy is nézem, a harmadik évad csak árnyéka a korábbiaknak.
Sztori híján inkább a szereplőkre mentek rá az írók, aminek azért voltak jó pillanatai. Sherlock és Watson újbóli találkozása például kifejezetten tetszett. Egyszerre volt poénos és drámai, és a két színészt is jó volt egymás mellett látni ennyi kimaradás után. A bombahatástalanító résznek viszont már nem örültem. A Sátán kutyáját feldolgozó epizódban sem értettem, miért kell a dokit állandóan szívatni. Emellett a kapkodás (pontosabban az ide-oda ugrálás) és a kiírások sokasága miatt húztam a számat.
A második rész már némiképp kárpótolt. A korábbi évadokban a középső rész volt gyengébb, a harmadik évadban viszont pont ezt éreztem erősebbnek. Az egészet John és Mary esküvője köré húzták fel, ami sok mindenre lehetőséget adott. Először is egy kerekebb és koherensebb történetvezetésre (pedig itt is akadtak csapongások bőven), másodszor pedig remek karaktermomentumokra. A feszesebb tempó azonban így is nagyon hiányzott. Borzasztó hosszú volt az esküvői beszéd és amikor Sherlock már huszadszor készült befejezni és huszonkettedjére sem sikerült, ott bizony rezgett a rész, hogy izgalmas marad-e az epizód vagy unalomba fullad. Ezt a készítők is érezhették, mert aztán rekordgyorsasággal lezárták az eseményeket az epizód utolsó tíz percében.
Aztán jött a harmadik rész, amiben az évad főellenségét is megismerhettük. Az első két epizódban ugyanis csak sejtetést kaptunk. Magnussent érdekes szereplőnek harangozták be és bár közel sem volt zseniális, játszi könnyedséggel szedte rá Sherlockot. Amit csak azért furcsálltam, mert a mind palace-ra nagyon hamar rá lehetett jönni. Ebben az epizódban nem is Sherlock volt a középpontban, hanem Watson. Most volt a legsokoldalúbb, ami nagyban köszönhető Martin Freeman alakításának. Mary lelepleződése inkább időkitöltésnek tűnt, az epizód második fele szinte csak erről szólt. A párbeszédek sem voltak az igaziak, a gyengébb amerikai sorozatokban lehet hallani ennyire ötlettelen dialógusokat.
Hogy ezek után komolyan gondolták-e a cliffhangert, azt nem lehet tudni. Ha Moriarty mégis életben maradt, akkor az írók végleg elásták magukat nálam. Eddig ugyanis azt hangoztatták, hogy a második évad végén tényleg meghalt. Szóval remélem, hogy egy új ellenséget akartak belengetni az utolsó jelenettel. Az évad egyetlen pozitív hozadéka (az amúgy kiváló színészi játék mellett) Mycroft gyakoribb szereplése, ha már szegény Mrs. Hudsonnal nem tudtak mit kezdeni.
Értékelés:
3x01: 6.5/10
3x02: 7/10
3x03: 6.5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése