Jöjjön egy újabb dán műremek! Amikor először hallottam a Jagtenről, akkor egy havas környezetben játszódó erdei vadászatra asszociáltam. A kezdő képsorok még az én elképzelésemnek megfelelően peregtek, ám a folytatásban egészen mást kaptam.
Történetünk főszereplője a nemrég elvált Lucas, aki egy vidám baráti társaság megbecsült tagja,
gondoskodó apa és megbízható munkatárs. Egy óvodában dolgozik
asszisztensként, szereti a munkáját, és a gyerekek, kollégák is kedvelik
őt. Egyik kolléganőjével randizni kezd, és úgy tűnik, magánélete is
mederbe kerül. A harmonikus hétköznapok azonban egy pillanat alatt
omlanak össze egy apró füllentés hatására: az egyik kislány, legjobb
barátja gyermeke az óvodában azt mondja, hogy Lucas tett vele valamit. A gyermeki hazugság visszafordíthatatlan károkat okozva szabadul el, a magára maradó, védtelen Lucas pedig értetlenül áll az események előtt.
Amilyen könnyeden indul a film, olyan drámaivá alakul a végére. A Jagten ugyanis egy modern boszorkányüldözést mutat be, melynek Lucas a szenvedő alanya. A kis Klara hazugsága olyan lavinát indít el, amit nem lehet megfékezni. Így először a kollégái és a főnöke, majd a barátai, a szerelme, később pedig az egész város Lucas ellen fordul. Döbbenetes, mennyire előítéletes és szűk látókörű ez a közösség, ráadásul egyre durvább dolgokhoz folyamodnak, hogy megkeserítsék Lucas életét.
Lucas persze tűr, ami egyrészről becsületes dolog, másrészt viszont idegesített, hogy semmit sem tesz a védelme érdekében. Nem bosszúállásra gondolok (bár az tetszett, hogy visszament a henteshez a boltba), hanem valahogy bebizonyítani az ártatlanságát. A fia és néhány barátja nélkül nem valószínű, hogy tisztázni tudta volna magát. A legutolsó jelenet meg... szépen példázza, hogy bár a rendőrség tisztázta Lucast, a társadalmi stigma örökre rajta fog maradni.
Megtörtént gyermekpszichológiai eset alapján készült a film, úgyhogy a pszichológus nem kicsit dühített fel. Azt még megértem, hogy a skandináv országokban jobban tisztelik a gyerekeket és a szavukra is jobban adnak, de amit az óvodavezető és a pszichológus az irodában művelnek, az egyszerűen felháborító. Gyakorlatilag a saját meglátásukat adják a gyerek szájába. A gyereket sem vizsgálják meg, pedig fontos lett volna. Érdekes, hogy nincs a filmben igazán negatív és gyűlölni való szereplő, mégis nem mostanában váltott ki egy film ilyen visszás érzelmeket belőlem. A valóság ugyanis pontosan ugyanilyen. A birkaként viselkedő tömeg ugyanazt skandálja, bármi is történjék. Szóval nem kicsit életszagú és elgondolkodtató alkotással van dolgunk.
Mindehhez kiváló színészi játék társul. Mads Mikkelsent már sokszor dicsértem, de talán ebben a filmben alakítja a legszínesebb karaktert. Zseniálisan hozza a mindenki által kedvelt, majd lenézett és magába roskoadó, végül pedig "űzött vad" szereplőt. A templomi jelenetben egyenesen pazar teljesítményt nyújt. A mellékszereplők (különösen a fiát és a "legjobb barátját" játsszó színészek) szintén emlékezetesek. A Klarát alakító Annika Wedderkopp pedig hihetetlenül cuki, nagy kék szemei és ártatlan arcocskája miatt senki sem vonná kérdőre.
Értékelés: 8/10 - Tetszett ugyan, de a korábban látott dán filmek erősebbek voltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése