2014. január 12., vasárnap

Intelligence - pilot

Nem a várós újoncok között szerepelt a CBS sorozata, de mivel a főszereplő miatt érdekelt, a pilotot mindenképpen le akartam csekkolni. A minimális elvárásoknak azért meg tudott felelni, de sajnos közel sem volt annyira jó a nyitóepizód, mint amilyen lehetett volna. Klisé klisé hátán, így a folytatásra már nem valószínű, hogy maradok. 


Végy egy nagy adag Chuckot, ugyanannyi Person of Interestet, egy kis Nikitát, majd fűszerezd meg egy csipetnyi Sherlockkal és kész is van az Intelligence. Eredetiség nem sok van benne, ami még nem lenne nagy baj, de sajnos azok az elemek is hiányoznak ebből a sorozatból, amitől a felsoroltak működőképesek (voltak). A főhős egy olyan különleges ügynök, akinek egy chipet ültettek a fejébe, amivel nagyjából mindenhez hozzá tud férni. Adatbázisokhoz tud csatlakozni, tűzfalakat és védelmi rendszereket tud feltörni, és elektronikus jeleket tud bemérni vele. Ezenkívül képes rekonstruálni korábbi bűnügyi helyszíneket, ami virtuális térben zajló utólagos "helyszínelésnek" fogható fel. 


És hogy miért van rá szükség? Mert a Cybercomnak van egy Óramű nevű programja, ami 100%-os hatékonysággal fel tudja venni a versenyt a bűnözőkkel. Ahhoz, hogy ez a szuperfegyver igazán ütős legyen, olyan képességekkel látják el Gabrielt, ami korábban csak gépekben fordult elő. Egy ilyen különleges hírszerzőt pedig meg is kell védeni, ezért kineveznek mellé egy testőrt. Kapunk rosszfiúkat is világuralmi tervekkel, átívelést, meg némi magánéleti szálat, szóval egyáltalán nem unalmas a pilot. 


Az akciójelenetek egész korrektek és Gabriel adottságait is jól kihasználják. Josh Holloway hasonló karaktert hoz, mint a Lostban, így otthonosan mozgott az odamondogatós és vakmerő ügynök szerepében. A gond a mellékszereplőkkel van. Semmi élet és érzelem nincs bennük, szinte robotként hadarták a szövegüket. Kémia alig van a szereplők között, a főszereplő nélkül gyakorlatilag nézhetetlen lenne a sorozat. Pedig lenne benne potenciál, csak a felhozott eseményeket már sok sorozatban láttuk. Nem kizárt, hogy az Intelligence is javul majd idővel, de egyelőre túl sok olyan sorozat vár megtekintésre, ami jobb ennél. 

Értékelés: 5.5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése