2010. július 11., vasárnap

Chuck - 3. évad

Ha az előző évadra azt mondtam, hogy zseniális, akkor erre mi lenne a megfelelő jelző? Elképesztő, amit a készítők alkottak, gyakorlatilag sikerült felülmúlniuk a második évad színvonalát.
Lássuk, mi is történt az évad 19 része alatt spoilerekkel tarkítva.

Az első rész azzal kezdődött, hogy Chuck teljesen lezüllött: felmondott a Buy Moreban (így nincs civil foglalkozása), az Adatbázis pedig nem mindig működik, úgyhogy a megbízatásoknak is búcsút mondhat, valamint Sarah-val sincsenek éppen a topon. Hogy lehet ebből kimászni? Chuck rájön, hogy nem tud Sarah nélkül élni és hogy mindent elkövet, hogy belőle is valódi kém váljon. A cél érdekében új taggal bővül az eddig megszokott csapat: Shaw-val, aki eléggé megbonyolítja a dolgokat. A CIA célja ezúttal a Ring nevű szervezet felszámolása, ami azért is nehéz, mert jó pár kettős ügynök akad (Shaw is az), így nemcsak a CIA kerül veszélybe.
Az évad két részre osztható: az első fele a 13. részig tart és szépen pontot tesz a Sarah-Chuck viszony végére. A maradék 6 részben viszont visszatért az az igazi akciódráma, amitől annyira élvezetes volt az előző évad. Chuck és Sarah egy párként veszik fel a harcot a Ring ellen, sőt, Morgan (Chuck barátja) is elindul a kémmé válás útján, miután Chuck felfedi előtte a titkát.
Az évad során az eddigi szereplők múltjára is fény derül: megismerjük Alexet (Casey lányát), kiderül, hogy Sarah Shaw feleségét ölte meg (a kémmé váláshoz szükséges utolsó próbatétel során), az évad végén pedig ismét szerepel Chuck apja.
A dupla finálé az évad egyik legjobb epizódja volt, az írók nem spóroltak az akcióval (Chuckékat foglyul ejtette Shaw, Morgan és Devon pedig a megmentésükre igyekeznek) és a drámával (Chuck apja sajnos meghal).
Az utolsó rész végén egész pöpec cliffhangert kaptunk, ami miatt én már nagyon várom a negyedik évadot.

Értékelés: 9.5/10, kénytelen vagyok a 4. évadra tartogatni azt a 10-est. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése