2010. július 18., vasárnap

Happy Town - 1. évad

Nemrég finálézott az a sorozat, amit a tavalyi berendelésekből a legjobban vártam.
Kisvárosi titokzatos nyomozós sorozatnak volt beharangozva, én pedig mindhárom típust szeretem, így nem kevés elvárásom volt a Happy Townnal kapcsolatban.
Sajnos azonban csalódnom kellett, ráadásul elég nagyot.
Az első rész volt a sorozat legjobbja, irtó hangulatosra és kellőképpen rejtélyesre sikerült.
A sztori a következő:
Van egy Haplin nevű kisváros Minnesotában, ahol a bűncselekmény fogalma szinte ismeretlen. Szinte, mert egy dolog mégis nyugtalanítja a városlakókat. Egy bizonyos Magic Man hét éven keresztül embereket rabolgatott el a tömegből és egy Isten háta mögötti helyre vitte őket. Az utolsó emberrablás öt éve volt és amikor mindenki azt hiszi, hogy vége a rémálomnak, egy éjszaka kegyetlenül megölik Jerry Friddle-t, aki perverz ls beteges ember hírében állt. Naná, hogy mindenki a Magic Manre gyanakszik.
A pilotban több olyan esemény is van, ami miatt várós volt a folytatás. Először is egy új lány (Henley) érkezik a városba, aki készül valamire, de mindenki csak egy ártatlan, kedves lányt lát benne. Másodszor pedig a város seriffje egy bizonyos Chloe nevű nőt emleget, az epizód végén pedig bekattan és egy szekercével levágja a bal kezét.
A sorozat többi része során megismerjük a város lakóit: a Haplin családot, akiknek a hatalma behálózza a várost, gyakorlatilag mindent ők irányítanak; Georgiát, aki a későbbi seriff (az öreg seriff fia) lányára vigyáz és szinte családtag; Big Dave-et, aki pizzázót üzemeltet és emiatt le is bukik (ő ölte meg Jerry Friddle-t), Merrit Grievest, aki mozis relikviákat gyűjt, a Magic Man után kutat és eléggé titokzatos és Dan Farmert, aki rendőrnek adja ki magát és elég egyedi módszert (igazságszérummal lekábítja az embereket) alkalmaz, hogy kiderítse az igazságot.
Ahogy haladunk előre a történetben, egyre többet tudunk meg a múltról és az eltűnt személyekről (Lauryn Ward és Greggy Stiviletto románca).
A nyolc epizód lényege nagyjából ennyi. Igazából csak a Jerry Stiviletto -ügyet sikerült lezárni, a többit sokkal jobban is meg lehetett volna oldani.
Amennyire lelkesedtem a sorozatért az elején, az utolsó részre gyakorlatilag már szenvedés volt nézni a sorozatot (fordítani meg főleg, a nyolcadik rész feliratát először meg sem akartam csinálni). Nagyon nagyon összecsapott zárást kapott a sorozat (a Magic Man az öreg seriff felesége, akit elvileg 5 éve meggyilkoltak, mégis életben van) és egy logikusnak tűnő rajongói magyarázat sem segít, hogy átlagnéző elégedett legyen a befejezéssel.

Részemről 4/10 a sorozat, csalódás sajnos.

1 megjegyzés: