Room - A szoba (2015)

Az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ. Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Ám ötödik születésnapja után Anya közli vele, hogy a világ a szobán kívül folytatódik, és ideje megtapasztalni azt, ami a falakon túl van. Ehhez azonban tervre és szökésre van szükség, amit Jacknek egyedül kell megtennie. Jack pedig kezdi megérteni, hogy a Szoba igazából börtön volt, ők pedig fogvatartottak benne. Amikor pedig végre szabadok lesznek Jack és Anya számára is új élet kezdődik. Olyan, amire egyikük, és családtagjaik sem készültek fel. 

 

Nagyon sokat hallottam erről a filmről, úgyhogy mindenképpen igyekeztem időt szakítani rá. A szoba is könyvadaptáció, de nem volt időm elolvasni a film előtt, így mindenféle előítélet nélkül sikerült megtekintenem. Ennek következtében igazi meglepetés volt a film és jóval többet adott, mint vártam. 

 

 

A címből kiindulva azt hittem, hogy az egész film egy szobában játszódik majd és a Room első felére ez igaz is. A kezdő képsorok után tényleg egy szobában vagyunk, ami komplett lakásként funkcionál és a világot jelenti a kisfiú számára. Már ez az indítás meglepett és rögtön felmerült bennem, hogy vajon hogyan került az anya és a fia ebbe az aprócska térbe. Erre hamarosan választ is kapunk, de valójában onnantól lesz érdekes a film, hogy a két szereplő kiszabadul ebből a zárt térből. 

 

A kétszemélyes dráma remekül működött a szobában, onnan kikerülve viszont a többi szereplő is szervesen kapcsolódik az eseményekhez. A külvilágban játszódó jelenetek éppen ezért nem tetszettek annyira, pedig sokkal erősebb érzelmi töltettel rendelkeztek, mint a szobaiak. Két nagyon emlékezetes momentum maradt meg bennem a filmnek ebből a részéből: az egyik a tévéinterjú, a másik pedig a reggeli kukoricapehelyre invitálás. Mindegyik más miatt érintett meg, de ha a film egészét nézem, akkor is nagyon megindító alkotással van dolgunk. 

 

A legjobban talán az tetszett a filmben, hogy végig a kisfiú szemszögéből látjuk az eseményeket és mellőzni tudták a szirupos befejezést. Így pont ott fejeződik be a film, ahol kell és hangulatában sem üt el a film egészétől. A színészi játék lehengerlő, mind az anyát alakító Brie Larson, mind a Jacket alakító Jacob Tremblay fantasztikus teljesítményt nyújt. Részemről a Szoba a 2015-ös év egyik legjobbja, rég láttam ennyire jól megrendezett filmet. 

Értékelés: 9/10

And Then There Were None - 1. évad

Agatha Christie műveit mindig is szerettem mind könyvben, mind filmen. Kellően kidolgozottak az általa megteremtett karakterek, jó elmerülni a 20-30-as évek világában és a nyomozás is izgalmas. Az And Then There Were None alapjául szolgáló Tíz kicsi néger az egyik legjobb darab az írónő remekeiből, amit persze már számos alkalommal megfilmesítettek, de szerencsére ez az adaptáció is a színvonalas produkciók közé tartozik. 

A háromszor 60 perc játékidő először hosszúnak tűnt, de már az első rész után örültem, hogy nem lesz összecsapott a történet és a készítőknek lehetőségük lesz kibontani a történetet. A Tíz kicsi négert egyébként még nem olvastam, de a cselekményét nagy vonalakban ismerem. A csekély előtudás ellenére abszolút élveztem a filmet, még az sem zavart, hogy a készítők vittek bele némi romantikát. 

Az alapsztori ugye az, hogy tíz ember van egy külvilágtól elzárt szigeten, akiket valaki szép lassan meggyilkol. A szereplők pedig elkezdenek gyanakodni, majd rettegni és nyomozni, hogy ki lehet az elkövető. Ez már önmagában egy elég feszült szituáció, amit a film nagyon jól vissza tudott adni. Sokszor mutatják a sziget egészét, amit fokozatosan egyre sötétebb felhők vesznek körbe. De a kúria belső tere is kellőképpen félelmetes a szűk terekkel és sötét folyosókkal.

Mindehhez fantasztikus színészgárda társul, akiket más filmekből és sorozatokból jól ismerünk. Egy gyengébb forgatókönyvet is lazán elvittek volna a vállukon, az And Then There Were None-ban viszont látszott, hogy komolyan veszik és élvezik a szerepüket. Ha nem lett volna egy kicsit sok a flashback, akkor azt mondanám, hogy egy 100%-ig tökéletes Agatha Christie adaptációt láthattunk. 

Értékelés: 9/10

Bron/Broen - 3. évad

Alig több, mint egy éve néztem meg a svéd-dán koprodukcióban készült Bron/Broen második évadát, így nem kellett olyan sokat várnom a folytatásra. Az előző két évad tükrében nagyjából tudtam, mire számíthatok, ennek köszönhetően az első pár képkocka után vissza tudtam zökkenni a sorozat világába. 

Ezúttal nem egy félbevágott holttest, vagy az Öresund-hídnak nekimenő hajó szolgáltatta a nyomozás alapját, hanem egy festményszerűen elrendezett, bizarr gyilkosság. A híd ebben az évadban eléggé háttérbe szorult, lényegében csak a jeleneteket összekötő vágóképeken mutatták. De nem ez az egyetlen újdonság, ugyanis az alapfelállás is megváltozott. A színvonal viszont ugyanolyan maradt, mint amilyet az elmúlt két évadban megszokhattunk. 

Martin távozásával Saga új társat kap maga mellé a dán Henrik (Thure Lindhardt) személyében. A személycsere nem ért váratlanul, de azt nem gondoltam volna, hogy az új páros is annyira erős és működőképes lesz, mint az előző. Henrik megjelenése nagyon jót tett az évadnak, megkockáztatom, jobb párost alkotott Sagaval, mint Martin. A nyomozás a már megszokott módon folyt és a megismert szereplőket is csak addig láttuk, ameddig érintettek voltak az ügyben. 

A rendőri munka mellett a magánéletre is nagy hangsúlyt fektettek ebben az évadban. Saga az öngyilkos húga, az anyja és Hans elvesztése miatt, Henrik pedig a felesége és lányai hiánya miatt süllyed egyre mélyebbre. Ez igazán a fináléban csúcsosodik ki, amikor Saga teljesen összetörik. Szívszaggatóan fájdalmas volt a vonatos jelenet, Sofia Helin pedig ismét bebizonyította, mennyire remek színésznő. 

Az ügy kellőképpen érdekes és szövevényes volt, de a karakterek ezúttal sokkal jobban lekötöttek. Talán ezért is volt furcsa számomra az ügy kifuttatása és megoldása. Az Emilt követő két ember (Claes és Annika) utáni hajszát időhúzásnak éreztem, emiatt az utolsó két részt nem élveztem annyira. A hangulat és a színészi játék viszont bőven kárpótolt és kíváncsian várom, hogyan alakul majd Saga és Henrik nyomozása a 4. évadban. 

Értékelés: 8.5/10

Master of None - 1. évad

A megfogyatkozott szabadidő miatt nagyon megválogatom, melyik sorozatba kezdek bele, éppen ezért a könnyedebb darabokkal (dramedy, szitkom) csak akkor teszek próbát, ha többen is dicsérik őket. A Netflixes Master of None-nal is hasonló volt a helyzet, de mivel csak 10 részes az évad (az epizódok pedig 30 percesek), egy hétvége alatt meg tudtam nézni. 

A pilot még nem nyűgözött le és az egész évadot nézve nem az a sorozat legjobb része, mégis elérte, hogy vevő legyek a folytatásra. A Master of None egy Dev nevű színész mindennapjait mutatja be tematikus jelleggel. A tíz epizód más-más témát jár körbe, nincs központi vezérfonal, ami köré szerveződnének az események. A feldolgozott témák (gyerekvállalás, szülő-gyerek kapcsolat, karrier, nők és férfiak helyzete, párválasztás, párkapcsolat) mindegyike olyan, ami a 25-40 korosztályt érinti, engem elsősorban ezzel tudott megfogni a sorozat. 

Műfaját tekintve a Master of None a dramedyk sorát gyarapítja, mellőzi a klasszikus szitkomos alaphelyzeteket, ugyanakkor nem drámai komolysággal nyúl a témákhoz. Van egy-két hangosan nevetős poén, ugyanakkor többször is elgondolkodtatott a sorozat. Bár a témákat egy férfi megközelítéséből látjuk, nem egy engem is érint és a főszereplőhöz hasonlóan élem meg. 

Mind dialógusban, mind színészi játékban erős a sorozat, legnagyobb erénye azonban a természetesség. Abszolút emberközelien kezeli a témákat és igyekszik optimista válaszokat adni rájuk. A Master of None legfőbb mozgatórugója a témák mellett a Dev és Rachel közötti párkapcsolat. A legjobb epizódok is ehhez a szálhoz kapcsolódnak. Személyes kedvencem az a rész, amelyik a reggeleken keresztül mutatja meg a kapcsolat egy évének csúcs- és mélypontjait. 

Negatívumot nem is nagyon tudnék megemlíteni, bár kétségtelen, hogy nem a Master of None az egyetlen olyan sorozat, ami minden ízében életszagú. Nekem mindenesetre nagyon bejött. 

Értékelés: 8.5/10

The Affair - 2. évad

A The Affair első évadja anno nagyon tetszett, így mindenképpen várós volt a folytatás. Az első évad eseményeire jól emlékeztem, a nyitórész eleji összefoglaló után egyből fel tudtam venni a történetszálak fonalát. 

Szóval ott hagytuk abba, hogy Alison és Noah egy pár, és Noaht épp elviszik a rendőrök az utolsó jelenetben. Ennek okára már az első évad választ adott (Scottyt elütötték és Noah a gyanúsított), de hogy mi vezetett el ehhez a momentumhoz, az csak a második évad végén derül ki. Alison és Noah kapcsolatának két szenvedő alanya is van Helen és Cole személyében, a második évadban az ő helyzetüket is jobban megismerjük. 

Amikor szóba került, hogy Noah és Alison nézőpontján kívül Helen és Cole szemszögéből is megmutatják az eseményeket, volt bennem némi félsz, hogy ezáltal nagyon felaprózódik az epizódok dinamikája, de már az első két rész megmutatta, hogy nem kell ettől tartanom az évadban. A készítők ugyanis megtartották az első évadban alkalmazott technikát, vagyis azt, hogy epizódonként két szereplő nézőpontját ismerjük meg. Az viszont újdonság, hogy ezúttal nem mindig ugyanazt az eseménysort láttuk, hanem inkább a szereplők körül zajló dolgokba nyerhettünk betekintést. 

Érdekes, hogy bár kapcsolati drámaként indult a sorozat, a második évadban már a bűnügyi szál is nagyobb hangsúlyt kapott. Szinte minden epizód foglalkozott a bírósági tárgyalással és annak előzményeivel, de csak az utolsó résszel lett igazán kerek a történet. Szépen kidolgozták az eseményszálakat és amire korábban nem kaptunk választ, az most világos lett. Ha a két évadot egyben nézem, akkor azt kell mondjam, hogy a készítők nagyon alaposan és részletesen kidolgozták a forgatókönyvet, nincs olyan részlet, ami nem illik a többi közé. 

A színvonal egyébként semmit nem változott, továbbra is a színészek és a dialógusok adják a sorozat gerincét. A kisvárosi környezet ezúttal nem volt annyira erős, viszont amikor lehetőség volt rá, kihasználták a tengert és a természetet. Összességében sokkal kiforrottabbnak érzem ezt az évadot és kíváncsian várom, hogyan alakul a történet a 3. évadban. 

Értékelés: 8.5/10

A 2015-ös év zenében

Az előző évhez hasonlóan 2015-ben is összegyűjtöttem azokat az albumokat és zenéket, amiket a legtöbbször hallgattam. 

Január:

VA: Begin Again OST (2014) 

2015 januárját a Begin Again (Szerelemre hangszerelve) c. film megtekintésével kezdtem, amiben egészen kellemes dalok csendültek fel. A filmzenei album számai közül legjobban a Coming up roses tetszett.

She & Him: Classics (2014) 

A She & Him régóta nagy kedvencem és az új albumuk sem okozott csalódást. A Stay awhile-t hallgattam róla a legtöbbször. 

Február:

One Republic: Native (2013)

A youtube-on bóklászva jutottam el a One Republichoz, akik első hallásra ismeretlen bandának tűntek, aztán pár daluk után rájöttem, hogy a korábbi albumaikról ismerek néhány számot. A Native-ről a Counting stars és az I lived voltak talán a legjobbak, de az egész album nagyon egyben van.

The Script: #3 (2012)

A One Republic után a Script volt számomra a 2015-ös év másik nagy felfedezettje. A Breakevent már ismertem tőlük, erről az albumról a Hall of fame és az If you could see me now lett a legjobb szám.

Március:

Fun: Some Nights (2012)

A Fun nevű bandára is véletlenül találtam rá. A Some Nights egy energikus album, a címadó dalon kívül a One foot tetszett még róla.

Április:

Hozier: Hozier (2014)

Ismerős ajánlására kezdtem el Hoziert hallgatni és bár nem taglózott le úgy, mint annak idején Woodkid, összességében tetszett ez az album. A rádiók által agyonjátszott Take me to church helyett inkább a From Eden fogott meg.

Május:

Imagine Dragons: Smoke and mirrors (2015)

Az Imagine Dragons új albumát vártam már, annál is inkább, mert az együttes 2015-ben Magyarországon is fellépett. A Smoke and mirrors már egy jobban összerakott album volt, mint a Night Visions, de a Thiefen kívül kevés számot hallgattam meg ötnél többször.

Tove Lo: Queen of the clouds (2013)

Ha van dal, ami 2015-ben szinte minden nap felcsendült, akkor az Tove Lo-tól a Habits (Stay high). A sokadik hallgatás után az albumot is lecsekkoltam, ami azért különleges, mert egy párkapcsolat legjelentősebb pillanatait ragadja meg a megismerkedéstől a szakításig. A dalok egyediek és némelyiknek a szövege is egészen találó. A már említett Habitsen kívül a Timebomb tetszett még erről a lemezről.

Június:

Florence & The Machine:  How Big How Blue How Beautiful (2015) 

Számoltam vissza a napokat, mikor jelenik meg a Florence and the Machine új lemeze, mert az előző óta már jó pár év eltelt. Miután meghallgattam a How Big How Blue How Beautifult, örömmel nyugtáztam, hogy megérte az album a várakozást, mert igencsak jó lett. Az indító Ship to wrecket és a Queen of peace-t hetekig dúdoltam.

Július:

Of Monsters and Men: Beneath the skin (2015)

Az izlandi banda albumát szintén régóta vártam, ennek ellenére elég nagy csalódás lett. Alig hallgattam, így csak az elsőként kijött Crystals fogott meg róla, a többi szám az említésre sem méltó kategóriába esik.

Augusztus:

Anna and the Barbies: Ánem (2013)

Nyáron többször is hallgattam rádiót és bár az Annand the Barbiesért nem rajongok, egyre több daluk tetszett meg. Az Ánem nem egy friss album, de a Márti dala és Ünnepélyesen fogadom... miatt az egészet meghallgattam és egy kicsit közelebb került hozzám ez az együttes.

Szeptember:

Honeybeast: A legnagyobb hős (2014)

Szintén rádiós találat a Honeybeast. A legnagyobb hőst már ismertem tőlük, mégis a Maradok a kedvencem erről az albumról.

Október:

77 Bombay Street: Seven Mountains (2015)

A svájci banda előző albuma annyira lagymatag lett, hogy nem is követtem a tevékenységüket. Így teljesen váratlanul ért a hír, hogy 2015-ben ismét egy új albummal rukkolnak elő. A Seven Mountains már sokkal jobban sikerült, a címadó dalon kívül sok másik megfogott (pl. a Once and only és a Dancing on the coast). 

November:

Ed Sheeran: Plus (2011)

Ed Sheeran: Multiply X (2014)

November egy kicsit nyugisabb zenére vágytam, így akadtam rá az angol Ed Sheeranre. Sajnos egyik album sem az az egetrengető fajta, de a ködös és hideg novemberi időben kellemes volt hallgatni őket. A Multiply X egy kicsit jobban sikerült, a Thinking out loud és az I see fire tetszett a legjobban. 

December:

Odett: Csillagtérkép (2014)

A Karácsony közeledtével ismét előszedtem az ilyenkor szokásos karácsonyi dalokat, akkor bukkantam erre az albumra. Elég kevés dal van rajta és bár nem ünnepiek, nem volt rossz meghallgatni őket. Az Egy lépés és az Éjszaka a jobban sikerült darabok közé tartoznak.

Évösszegző 2015

Akkor hát vegyük leltárba a 2015-ös évet! (A 2014-es év összefoglalója itt olvasható.)

- Az év eleje jelentősebb események nélkül telt, de a névnapomat és Löfli szülinapját megünnepeltük. 

- Tavasszal jobbára az iskolai dolgok kötöttek le, de azért kétszer színházba is eljutottam. Két operát néztem meg (az egyik a Turandot volt, a másik A sevillai borbély) és bár nem vagyok a műfaj nagy rajongója, mindkét előadás tetszett. 

- Kaptam megbízást a másik szakmámhoz kapcsolódóan, de be kellett látnom, hogy az iskolai tanítás mellett nem tudnék olyan minőségű munkát kiadni a kezemből, amit elvárnék magamtól, úgyhogy ez továbbra is B tervnek marad. 

- Régóta terveztem, idén végre sikerült eljutnom az Artmozik Éjszakájára. 

- Júniusban nem érettségiztettem, viszont belekóstoltam kicsit a politikába és a nyár folyamán sikerült leváltani a lakóközösség vezetőségét. Minimálisan folytam csak bele a dolgok menetébe, viszont végre megismertem a szomszédaimat, akikről kiderült, hogy tök jó fej emberek. A helyzet egyébként szép példája volt annak, hogy összefogással hegyeket lehet megmozgatni és néhány ember is jelentős változásokat tud elérni. 

- Nyáron egy hetet töltöttem Cipruson, ami rengeteg élménnyel és energiával töltött fel. Az időjárásra itthon sem lehetett panaszkodni, a 2015-ös az eddigi legforróbb nyár volt, úgyhogy amikor tehettem, víz közelében vagy árnyékos helyen tartózkodtam.

- Sajnos a nyár sem tartott örökké, augusztusban már egyre riasztóbb hírek érkeztek az új tanévet illetően. Megfordult a fejemben, hogy pályát váltok, de az utolsó pillanatban elvetettem ezt az ötletet. 

- A szeptember új kihívásokkal érkezett: osztályfőnök lettem és újra beültem az iskolapadba, mert lehetőségem nyílt logisztikát tanulni. Mindez azzal járt, hogy az eddig sem sok szabadidőm közel nullára redukálódott. A 12 órás munkanapoknak legtöbbször a háztartás és az alvás látja kárát, de egyelőre tetszik, amit tanulok és bántam volna, ha kihagyom. 

- Az ősz még egy jó dolgot hozott az életembe: a szerelmet. Rendkívül színesnek láttam az őszi hónapokat (még az sem tűnt fel, hogy hetekig egyfolytában esett az eső) és úgy éreztem, hogy megvan az a harmónia, amire már régóta vágyom. Mindezt csak másfél hónapig tudtam élvezni, mert mint kiderült, ez csak plátói szerelem és nincs rá esély, hogy ebből a kapcsolatból több legyen. :(

- Nem sok időm volt ezen keseregni, mert novemberben várt rám a minősítővizsga, amit sikeresen teljesítettem. 

- Lezajlott az első olyan szalagavató, amin osztályfőnök-helyettesként voltam jelen. Gyönyörű volt a ceremónia, az utána levő bulin viszont eléggé kirúgtam a hámból. Hetekig kellett viselnem a következményeit, de hát így jár az ember, ha hülyeséget csinál.

- A gasztronómiát illetően idén is sokszor konyhatündérkedtem. Először készítettem narancslekvárt és almás-körtés dzsemet, amik nagy sikert arattak. Folytattam a tavaly megkezdett félvegetáriánus étrendet, barátságot kötöttem a bulgurral, a hajdinával és a quinoával, és a csokiról is leszoktam. Ez utóbbira vagyok a legbüszkébb. :)

- A decemberi hangszálgyulladást leszámítva sikerült betegség nélkül átvészelni az évet. 

- Összesen 44 posztot írtam, ami a blog indulása óta a legkevesebb. Jövőre remélhetőleg sikerül túlszárnyalni ezt a számot. 

Victoria - Victoria (2015)

Victoria egy Berlinben dolgozó spanyol lány, aki egy techno klubban mulatozik, majd egy fiútársasághoz csapódva elindul az éjszakába. A kezdetben ártatlan ismerkedésnek induló kaland aztán váratlanul teljesen másba torkollik..

 

Mielőtt nekiültem volna a filmnek, mindösszesen ennyit tudtam a szinopszisról; na meg persze azt, hogy az egész film egyetlen, vágás nélküli jelenetből áll. Ez pedig kellően csábító volt. Eredetileg a Victoriát is moziban szándékoztam megnézni, de utólag azt mondom, hogy jobb, hogy végül nem úgy alakult. A vágás nélküliség tényleg egyedülálló technikai bravúr, így viszont annyira tömény lett a film, hogy kétszer is meg kellett állítanom a filmet, mert kezdtem beleszédülni a látottakba. 

 

Pedig nem egy gyors tempójú filmről van szó, mégis annyira magukkal sodornak az események, hogy az ember akaratlanul is vágyik az apróbb szünetekre. A film első fele a romantikus és könnyed hangulatával hamar magával ragadott és bár a hajnali Berlint láttuk, igazából Budapesten is játszódhatott volna a film. Victoria a naivitásával és a bájosságával az első perctől szimpatikus lett, a fiúbrancsból viszont csak Sonne-t tudtam megkedvelni. 

A váltás pontosan érzékelhető a zenéből és a szereplők beszédéből és a cselekményvezetés is más tempót vesz. A film második fele teljesen a képernyőre tapasztotta a szemem, mert nem tudtam, mi fog történni a következő jelenetben. A film zárása ennek ellenére nem lepett meg túlságosan, mégis teljesen elégedett vagyok az utolsó jelenettel, mert számomra azzal lett kerek a történet. A rendező és az operatőr mellett természetesen a színészeket is elismerés illeti, hiszen nem akármilyen teljesítményt nyújtottak. 

Értékelés: 8/10

Karácsony

Minden olvasómnak békés, boldog Karácsonyt kívánok!

Les Revenants - 2. évad

Közel három év telt el az első évad megtekintése óta, ami bizony elég nagy idő. A második évad bemutatója alapból egy évet késett, így nem sok mindenre emlékeztem a francia sorozat első évadából. Újranézni meg most nem volt időm. 

Az alapsztori, vagyis a holtukból visszatért családtagok megmaradt bennem, de dacára az epizódok eleji visszatekintőknek, csak az utolsó néhány epizódnál tudtam igazán visszarázódni a sorozatba. Ez persze nem a készítők hibája, viszont aki most állna neki a második évad darájának, annak azt javaslom, nézze újra az első etapot, mert úgy teljesebb élményben lehet része. 

A főcím és a hideg-rideg atmoszféra mit sem változott, ugyanaz a baljós és barátságtalan hangulat áradt az epizódokból, mint amit vártam. Az első évadban megismert szereplők mindegyike feltűnik, de mellettük újakat is megismerünk: Lucyt, Virgilt, Audreyt, Étienne-t és Milant, akik egytől egyig visszatérők. Jellemüket azonban nem bontják ki annyira részletesen, a hangsúly végig a főszereplőkön van. Lényegében két helyszínen játszódik az egész évad: a kiürült és vízzel körülvett szellemvárosban és a víztől távol eső, már ismert városrészen. 

A második évad fő vonalát a rendőrségi munka adja, ugyanis megindul a kutatás az árvíz okainak felderítésére, na meg persze a halottak visszatérésére is megpróbálnak magyarázatot találni. Ez többé-kevésbé sikerül is, ennek ellenére mégsem volt annyira élvezetes számomra ez a nyolc epizód. A történet egy idő után kiszámíthatóvá vált, a 35 évvel korábban történt események pedig banálissá redukálódtak. Mindezek mellett az új szereplők érdektelenek maradtak, a régiek egy része (pl. Adele) pedig borzasztó ellenszenves lett. 

Ennek fényében csak azért vártam az évadzárót, mert nem akartam félbehagyni a sorozatot az utolsó rész előtt. A finálé természetesen megadta azokat a válaszokat, amiket az első évad végén hiányoltam, mégis fájt látni, hová jutott a sorozat a második évad végére. Sorozatban ugyanazokat a köröket járták végig, az újdonság ereje pedig hamar megkopott. Kár érte. 

Értékelés: 6/10