2024. szeptember 15., vasárnap

Goran Vojnović: A fügefa

Fülszöveg: Szerelem, ​szabadságvágy, magány és a közelmúlt történelmi eseményei elválaszthatatlanul fonódnak össze egy soknemzetiségű „jugoszláv” család különböző generációinak történetében. A harmincas éveiben járó Jadran igyekszik kibogozni a felszín alatt mindent átszövő viszonyokat. Miért sétált ki az életéből a felesége a közös gyermeküket is elhagyva? Vajon van-e valamilyen összefüggés nagyszülei páros magánya és saját szabadság iránti vágya között? Hogyan tűnt el az apja egyik napról a másikra, és ez miért érte váratlanul az anyját is? Miért burkolódzott hallgatásba a nagyanyja már jóval azelőtt, hogy demenciába süllyedt volna? Jadran, hogy megértse a jelent, az emlékek töredékeiből rakja össze a családja történetét, eközben pedig arra is rájön, hogy a múlt nem menti fel a jövőért való felelősség alól. A Balkán zűrzavaros világában, ahol a megszűnő, majd újonnan keletkező államok és határok a családok sorsát is végzetesen átírják, csak a nagyapja kertjében álló fügefa éli túl sértetlenül a viharokat.

Mivel idén nyáron kétszer is voltam Szlovéniában, kíváncsi voltam, van-e olyan szlovén szerző, akinek már megjelent regénye magyar fordításban. Így találtam rá Goran Vojnović könyvére, a fülszövege pedig csak fokozta a kíváncsiságomat. Amikor viszont elkezdtem olvasni ezt a könyvet, fokozatosan fogyott a lelkesedésem és alig vártam, hogy a könyv végére érjek. 

Ha nagyon röviden össze akarnám foglalni Goran Vojnović regényének lényegét, akkor leginkább Légrádi Gergely: Alkalomadtán c. művéhez tudnám hasonlítani. Itt is szó esik a transzgenerációs traumákról, a ki nem mondott gondolatokról, az identitáskeresésről, a megértés iránti igényről, a szabadságvágyról, a menekülésről, a magányról és a szerelemről. Ami pluszt ad ehhez, az a Balkán sokszínűsége. Bár a délszláv háború csak érintőlegesen kerül említésre, a fügefa pedig csak a regény utolsó harmadában válik teljes értékű szereplővé, szépen szimbolizálják a gyökértelenséget és a biztos pontok fontosságát. 

Kifejezetten nehéz volt olvasni ezt a könyvet. Egyrészt: tele van borzasztó hosszú mondatokkal. Az első néhány fejezetben nem egy olyan mondat van, ami - nem túlzok - oldalakon keresztül terjed. Mire a végére értem, addigra el is felejtettem, miről szólt az eleje. Ezek nagy része egyébként Jadranhoz kapcsolódik, az ő gondolatai és érzelmei ennyire terjengősek. Másrészt: rengeteg az időbeli és térbeli ugrálás, a könyv feléig nem is tudtam követni, hogy ki kicsoda. Harmadrészt: folyamatosan ugyanazokat a köröket futja az író, emiatt sokszor szájbarágósnak éreztem a történetet. Szerintem fele ekkora terjedelemben is át tudott volna jönni Goran Vojnović mondanivalója. 

Pedig a kezdés nagyon biztató volt. Megismerjük a nagyszülőket, Aleksandart és Janát, akik a második világháború után próbálják kialakítani a közös életüket az isztriai Momjanban. Eltérő családi hátterük és értékrendjük nem egyszer próbára teszi őket. Pár fejezettel később a lányuk, Vesna életébe nyerünk bepillantást. Safet eltűnéséig majdhogynem idilli a házasságuk, de aztán egyre több probléma kerül a felszínre. Végül Jadranról is mesél az író, akin a családja által megtapasztalt és halmozott problémák lecsapódnak. Akkor ismerjük meg őt, amikor a felesége Anja elhagyja. Tulajdonképpen három generáció félresikerült házasságát mutatja be az író.  

Az okokat Jadran emlékein és nézőpontján keresztül értjük meg, a könyv végére szépen össze is áll a kép. Abból a szempontból nem bántam meg a könyv elolvasását, hogy megismerhettem egy szlovén családregényt és hogy az emberek hogyan élték meg Jugoszlávia megszületését, majd szétesését. Az írásmód miatt viszont nem tudom mindenkinek jó szívvel ajánlani Goran Vojnović regényét. 

Egy szép idézetet azért itthagyok belőle zárásként: "Talán mindannyian annyira vonzódunk a szabadsághoz, hogy folyamatosan menekülünk azok elől, akiket szeretünk, talán éppen ezért a szerelem soha nem csak szerelem, mert a szerelem szép, de nem szabadság, mert összeláncol minket azokkal, akiket szeretünk, a szerelemben néha úgy érezzük, hogy röghöz vagyunk kötve, hogy a szárnyainkat nyesegetik."


2024. szeptember 6., péntek

Bereczki Enikő: A rejtélyes Z generáció - Együttműködés a mai tizen- és huszonévesekkel

Fülszöveg: Miként ​kezelhetjük a generációs ellentéteket szülőként vagy tanárként?

Hogyan dolgozzunk együtt a Z generáció tagjaival?

Miért érik el könnyeben a youtuberek és a tiktokerek a fiatalokat?

A Z generációról, a mostani 13–25 évesekről kialakult sztereotípiák – például, hogy nehezen motiválhatók, érdektelenek, csak a telefonjukat nyomkodják, képtelenek a kitartó erőfeszítésre, nem akarnak felnőni, és még hosszan sorolhatnánk – abból is fakadnak, hogy keveset tudunk a világukról. Szülőként, pedagógusként, munkaadóként vagy munkatársként azonban elengedhetetlen, hogy együttműködjünk velük, túl tudjunk lépni az előítéleteinken, megoldjuk az esetleges konfliktusokat, és ne mélyítsük tovább a generációs szakadékot. 

Pár éve már olvastam Steigervald Krisztián könyvét a ma együtt élő generációkról és már akkor nagyon vártam egy olyan átfogó írást, ami a Z generációt részletesebben is bemutatja. Hogy miért pont ezt a korosztályt? Egyrészt azért, mert a sajátomat már jól ismerem. Másrészt pedig azért, mert nap mint nap sok helyen találkozom velük - iskolában, munkahelyen, boltban, járműveken - és szerettem volna jobban megismerni a gondolkodásmódjukat. Az ugyanis egyértelmű, hogy a Z generáció nagyon más, mint az azt megelőző korosztályok és én hiszek abban, hogy ehhez a társadalmi csoporthoz is meg lehet találni azt a hidat, amivel kapcsolódni tudnak a náluk idősebb generációkhoz. 

A könyv pontosan ezt kísérli meg. Nagyon részletesen mutatja be a Z generációt és minden velük kapcsolatos helyzetre próbál magyarázatot adni. Többek között arra, hogy miért akarnak mindent azonnal és hogy miért jellemző rájuk az elidegenedés. Emellett a mindennapi életet megkönnyítő tippeket is ad a szerző, amik segíthetik a fiatalok és az idősek közötti együttműködést.

Tetszett a könyv felépítése, a szerző minden témát alaposan körbejár. A bevezetőben tisztázásra kerülnek a fontosabb fogalmak - nagyrészt azok, amiket Steigervald Krisztián is megemlít -, aztán az online teret vizsgáljuk meg, majd a szerző a munka világára és az oktatásra is kitér. Elég vaskos szakirodalom van a könyv mögött, a szöveg mégis könnyen érthető és befogadható. Nem egyszer bólogattam olvasás közben, hogy: "Jé, ez tényleg ezért van!" Szóval nagyon sok olyan jelenségre rávilágított ez a könyv, amire korábban nem találtam megfelelő magyarázatot. 

Amit én hiányoltam, az egyrészt a társadalom felelőssége, másrészt azoknak a foglalkozásoknak a megemlítése, amik "kütyümentesek". Minden Z generációsból nem lehet influenszer, vagy social mediához értő szakember. Jó lett volna arról is olvasni, hogy fizikai vagy emberekkel foglalkozó szakmákban hogyan tud majd érvényesülni ez a korosztály. Ugyanis orvosokra, tanárokra, műszaki szakemberekre, szerelőkre és kőművesekre a jövőben is szükség lesz. Nyilván ezt majd később fogja megtapasztalni ez a korosztály, hiszen ennek a generációnak a nagy része ma még az iskolapadban ül...