2015. március 8., vasárnap

Dracula Untold - Az ismeretlen Drakula (2014)

1462-ben járunk, amikor Erdély már jó ideje élvezi azt a békét, amelyet a harcedzett III. Vlad havasalföldi fejedelem és szeretett felesége, Mirena bölcs és igazságos uralkodása biztosít. Ügyes politikájukkal elérték, hogy országuk ne sodródjon háborúba, és népük védett legyen a hatalmas Ottomán Birodalomtól, amely világuralomra tör. Ám amikor II. Mehmed szultán ezer havasalföldi fiút követel - köztük Vlad gyermekét, Ingerast -, hogy janicsáriskolába küldje őket, a fejedelemnek döntenie kell: követi apja példáját, és odaadja a fiát a szultánnak, vagy egy szörny segítségét kéri, hogy legyőzhesse a törököket, ezzel örök kárhozatra ítélve önnön lelkét. 


Szeretem a történelmi filmeket és a gótikus rémtörténeteket sem vetem meg, ergó igazi csemegének ígérkezett ez a film. A két nézőcsalogató tényező közül inkább az utóbbi érvényesült és bár sok újdonsággal nem szolgált, végeredményben nem sajnálom a rááldozott időt. Még úgy sem, hogy tulajdonképpen csupa olyan jelenetsort látunk, amiket más filmekből ollóztak össze. 


Drakulát eddig mindenhol kegyetlen vérszívó szörnyetegként ábrázolták, ebben a filmben egy népét és családját féltő lovag, aki még az ördöggel is képes alkut kötni, hogy megállítsa a török hadsereget. A cél tehát kellőképpen nemes, bár a vér utáni vágyból elég keveset kaptunk a fény- és ezüstérzékenységhez képest. És persze a karót meg a keresztet is meg kell említenem a kötelező vámpírfilmes kellékek listájáról. 


Technikailag egyébként nagyon rendben volt a film, különösen a látványvilág tetszett. A zene viszont nagyon hangos volt a beszédhez képest, hiába passzolt a dallamvilág a film stílusához. A színészek közül a főszereplőt játszó Luke Evans játéka volt kiemelkedő, mind az érzelmes, mind az akciódús részeknél hiteles volt az alakítása. A Mirenát megformáló Sarah Gadon ellenben nagyon színtelen volt, a szépségén kívül nem sokban járult hozzá a filmhez. Eredettörténetként jól tudott működni a film, az utolsó képsorok után pedig kíváncsian várom a folytatást.

Értékelés: 6.5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése