2014. augusztus 15., péntek

The Knick - pilot

Általában nincs bajom az orvosos sorozatokkal, pár rész után mégis búcsút intek nekik. A The Knicket elsősorban a történelmi vonal miatt próbáltam be és bár nem volt rossz a pilot, a folytatásra biztosan nem maradok. 


A sorozat az 1900-as évek elején a New York-i Knickerbocker nevű kórházban játszódik, ahol elszánt sebészek és ápolók küzdenek a betegek életéért. Cselekmény igazából nincsen, lényegében az akkori orvostudományba nyerhetünk bepillantást. A szakmai elhivatottság megvan az orvosok részéről, ám a kezdetleges eszközök és a képzetlenség nem segíti a betegek gyógyulását. 


Kőkemény realizmussal van tehát dolgunk, amit a sorozat csak még jobban felnagyít. A műtétek teljesen élethűek, már-már dokumentumfilmbe illőek. Érdekes látni, hogyan zajlott egy császármetszés és egy bélműtét száz évvel ezelőtt, nem szívesen lettem volna a betegek helyében. Ha úgy vesszük, rajtuk kísérletezik ki a ma ismert (de sokszor veszélyes) és sikerrel alkalmazott eljárásokat. 


A korhűséggel nincs gond, az orvosok mellett a mentősök munkáját is megismerjük és a társadalom akkori helyzetéről is képet kapunk (szegénység, higiéniás szokások, feketék elleni előítéletek és korrupció). Mindehhez sikerült egy kellően karizmatikus főszereplőt (Clive Owen) választani, de a többiekkel sincs gond. Sokszereplős és izgalmas sorozatnak ígérkezik a The Knick, de valahogy mégsem tudott megnyerni magának. Nem tudnám megfogalmazni, miért van ez így, mindenesetre csak akkor fogom bepótolni az évadot, ha a későbbiekben meggyőző véleményeket olvasok a sorozatról. 

Értékelés: 7/10 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése