Teljesen véletlenül bukkantam rá erre az idei filmre és csak azért ültem le elé, mert a rendező (Wes Anderson) legutóbbi filmje, a Holdfény királyság nagyon tetszett. A cím alapján volt némi sejtésem, mire számíthatok, a Grand Budapest Hotelnek mégis sikerült felülmúlnia a várakozásomat.
Valahol a békés, bogaras Európában, valamikor a
békeidőkben, a két világháború között működött egy elegáns hotel: a
Grand Budapest. Vendégei átlagos arisztokraták, vénkisasszonyok és
műkincstolvajok; alkalmazottai pedig a legjobbak a szakmájukban. Gustave, a híres főportás itt barátkozott össze az egyszerű
kifutófiúval, Zero Musztafával, akivel együtt keverednek bele az évszázad
festményrablásába. Miközben a felbecsülhetetlen értékű reneszánsz
képet keresik, egy családi vagyon elvesztése vagy visszaszerzése is
kockán forog: és a nyomozás meghökkentő fordulatai magukkal ragadják a
hotel összes lakóját.
Nem egy olyan filmet láttam mostanában, amit öt-tíz perc után meguntam, ez a film viszont nagyon hamar berántott és a stáblistáig el sem engedett. A többszintes és keretes történetből, az izgalmas cselekményből, a különböző stílusok és műfajok ötvözetéből egy olyan egyveleg született, ami maradéktalanul elnyerte a tetszésemet.
A már említett Holdfény királysághoz képest ugyan komolyabb lett a Grand Budapest Hotel, mégis többet tudtam rajta nevetni. A börtönös szökés olyan volt, mintha egy paródiát néznék, de verbális poénokból és abszurd helyzetekből sem volt hiány. Hihetetlenül szórakoztatóak voltak ezek a jelenetek, pedig tulajdonképpen Kelet-Közép-Európa 20. századi történelme van megfilmesítve ebben a 110 percben.
Gustave egy letűnt kor utolsó képviselője: nem nemes, de minden helyzetben úgy tesz, mintha az lenne. Próbál ügyeskedni, de egy idő után már nem vevők az emberek a modorosságára. Ennek ellenére szimpatikus figura; felkarolja Zerót és ahogy kialakul, majd elmélyül a barátságuk, lassanként egyenrangú felekké válnak. A hotel legalább ugyanilyen változáson megy keresztül. A film elején látott patináns épület az arisztokrácia után a német katonák szálláshelye lesz, a kommunizmus után pedig az enyészeté válik.
A látvány varázslatos, sok a szimmetrikus beállítás és a színek is remekül harmonizálnak egymással. Minden részlet aprólékosan kidolgozott, ami a külső és a belső terekre egyaránt értendő. Rengeteg helyszínt járunk be és olyan sűrűn váltakoznak, hogy a címből kiindulva nem is gondoltam volna. A színészek névsora impozáns és még a kisebb mellékszerepekre is karizmatikus embereket sikerült választani. A legtöbb játékidőt Ralph Fiennes és Tony Revolori kapta, Adrien Brodyt pedig jó volt ezúttal negatív szerepben látni. Tilda Swintont szinte a felismerhetetlenségig átmaszkírozták, de a többi színész alakítására sem lehet panasz.
Értékelés: 9/10
Értékelés: 9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése