"You know what the two saddest words in the English language are?.... What party? That's kind of how I feel right now."
Fináléhoz érkezett az FX egyik zászlóshajója, így megint el kell köszönnünk Harlan megyétől és Raylantől. Szerencsére csak egy évig tart ez a szünet, mert a sorozat 4. évadját már korábban berendelték.
Az évadnyitó rész ugyanott folytatódott, ahol az előző szezon abbamaradt. Megmutatták, mi lett az előző évad túlélőivel, de a hangsúly sokkal inkább a jövőn volt. Robert Quarles személyében meg is kaptuk az évad egyik rosszfiúját, aki alaposan felkavarta az állóvizet. A másik rosszfiú (Ellstin Limehouse) később került képbe. Idén tehát két fontosabb szál dominált az évadban: Quarles és a kábítószerüzlet, illetve Limehouse és Dickie Bennett pénze. Ráadásul több ponton is találkozott ez a két szál, amitől sokkal összefüggőbbnek tűnt ez az évad, mint az előző.
Tavaly az volt az egyik fő gondom, hogy a felvezető részek után leült a sztori és sok olyan epizódot kaptunk, ami bár önmagában élvezetes volt, a főszálhoz érdemben nem kapcsolódott. A harmadik évadban azonban már nyoma sem volt a különálló epizódoknak, mert minden rész hozzátett valamennyit a fő szálakhoz. Amibe esetleg bele lehet kötni (és ebben igazat is adok azoknak, akiknek nem tetszett annyira ez az évad), az az, hogy néhány fordulat kiszámítható volt, illetve az utolsó részekben már nagyon belegabalyodtak a készítők a történetszálakba.
A karakterek is változtak az előző évadhoz képest, de ezúttal szerencsére jó irányba. Winona háttérbe szorításával Raylan ismét olyan volt, amilyennek az első évadban megismerhettük: kemény, megfontolt és erős. Az előző évadhoz képest jóval többször használta a fegyverét és az érdekeit is markánsabban tudta képviselni. Boyd ugyan nem lépett a bűnmentes élet útjára, mégis tetszett az az irány, amerre a karakterét mozgatták. Ugyanolyan megfontoltnak és céltudatosnak ábrázolták, mint Raylant, csak az eszközeikben és a pozíciójukban volt különbség. Quarles ugyanis Boyd köreit is sértette, mivel a detroiti gengszter csak Harlant és az embereket akarta kizsákmányolni.
Quarles kapcsán mindenképp meg kell említeni Neal McDonough nevét, aki tökéletesen hozta az öntelt és hidegvérű albínó főnököt. Bár az évad elején még felettébb irritált az állandó vigyorával, az évad végére el kellett ismernem, hogy ez is hozzátartozott ehhez a szerephez. Másik színésszel nem biztos, hogy ugyanígy tudott volna működni ez a karakter. Elég csak a lakókocsis jelenetet nézni, amikor a kissrác fegyvert fog rá. A legnagyobb változáson kétségkívül Quarles ment át: ahogy fogyott a lába alól a talaj, úgy csúszott egyre jobban szét. Limehouse hentesként és étteremvezetőként jobban beleillett a környezetbe, de a hatalma így is figyelemre méltó. Jó példa arra, mekkora ereje van az információnak egy ilyen közösségben.
A sorozat korábbi védjegyei (atmoszféra, színészi játék, jól megírt dialógusok) idén is megmaradtak, sőt a szövegekre még rá is erősítettek. Remekül működtek az Art és Raylan, illetve a Boyd és Raylan közti párbeszédek. Humorban is javult a Justified a kezdetekhez képest. A sok egysoros ("Do I have four kidneys?"), illetve Limehouse széfje (a piggybank) mind a sorozat ötletességét dicsérték. Nem volt hibátlan az évad, de így is nagyon erős szezont tudhat maga mögött a Justified.
Értékelés: 8/10
Fináléhoz érkezett az FX egyik zászlóshajója, így megint el kell köszönnünk Harlan megyétől és Raylantől. Szerencsére csak egy évig tart ez a szünet, mert a sorozat 4. évadját már korábban berendelték.
Az évadnyitó rész ugyanott folytatódott, ahol az előző szezon abbamaradt. Megmutatták, mi lett az előző évad túlélőivel, de a hangsúly sokkal inkább a jövőn volt. Robert Quarles személyében meg is kaptuk az évad egyik rosszfiúját, aki alaposan felkavarta az állóvizet. A másik rosszfiú (Ellstin Limehouse) később került képbe. Idén tehát két fontosabb szál dominált az évadban: Quarles és a kábítószerüzlet, illetve Limehouse és Dickie Bennett pénze. Ráadásul több ponton is találkozott ez a két szál, amitől sokkal összefüggőbbnek tűnt ez az évad, mint az előző.
Tavaly az volt az egyik fő gondom, hogy a felvezető részek után leült a sztori és sok olyan epizódot kaptunk, ami bár önmagában élvezetes volt, a főszálhoz érdemben nem kapcsolódott. A harmadik évadban azonban már nyoma sem volt a különálló epizódoknak, mert minden rész hozzátett valamennyit a fő szálakhoz. Amibe esetleg bele lehet kötni (és ebben igazat is adok azoknak, akiknek nem tetszett annyira ez az évad), az az, hogy néhány fordulat kiszámítható volt, illetve az utolsó részekben már nagyon belegabalyodtak a készítők a történetszálakba.
A karakterek is változtak az előző évadhoz képest, de ezúttal szerencsére jó irányba. Winona háttérbe szorításával Raylan ismét olyan volt, amilyennek az első évadban megismerhettük: kemény, megfontolt és erős. Az előző évadhoz képest jóval többször használta a fegyverét és az érdekeit is markánsabban tudta képviselni. Boyd ugyan nem lépett a bűnmentes élet útjára, mégis tetszett az az irány, amerre a karakterét mozgatták. Ugyanolyan megfontoltnak és céltudatosnak ábrázolták, mint Raylant, csak az eszközeikben és a pozíciójukban volt különbség. Quarles ugyanis Boyd köreit is sértette, mivel a detroiti gengszter csak Harlant és az embereket akarta kizsákmányolni.
Quarles kapcsán mindenképp meg kell említeni Neal McDonough nevét, aki tökéletesen hozta az öntelt és hidegvérű albínó főnököt. Bár az évad elején még felettébb irritált az állandó vigyorával, az évad végére el kellett ismernem, hogy ez is hozzátartozott ehhez a szerephez. Másik színésszel nem biztos, hogy ugyanígy tudott volna működni ez a karakter. Elég csak a lakókocsis jelenetet nézni, amikor a kissrác fegyvert fog rá. A legnagyobb változáson kétségkívül Quarles ment át: ahogy fogyott a lába alól a talaj, úgy csúszott egyre jobban szét. Limehouse hentesként és étteremvezetőként jobban beleillett a környezetbe, de a hatalma így is figyelemre méltó. Jó példa arra, mekkora ereje van az információnak egy ilyen közösségben.
A sorozat korábbi védjegyei (atmoszféra, színészi játék, jól megírt dialógusok) idén is megmaradtak, sőt a szövegekre még rá is erősítettek. Remekül működtek az Art és Raylan, illetve a Boyd és Raylan közti párbeszédek. Humorban is javult a Justified a kezdetekhez képest. A sok egysoros ("Do I have four kidneys?"), illetve Limehouse széfje (a piggybank) mind a sorozat ötletességét dicsérték. Nem volt hibátlan az évad, de így is nagyon erős szezont tudhat maga mögött a Justified.
Értékelés: 8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése