2010. december 29., szerda

How to train your dragon - Így neveld a sárkányodat (2010)

Animációs filmet azért jó nézni, mert visszarepíti a nézőt a (nem is olyan távoli) gyerekkorba. Az Így neveld a sárkányodat című film esetében sincs ez másként, melyet a karácsonyi szünetben sikerült megnéznem.


A történet Berk szigetén, egy kis viking faluban játszódik, ahol a sárkányokkal való küzdelem a mindennapi élet része. A gyerekeket kicsi koruktól fogva arra tanítják, hogy legyenek rátermettek és bátor tettekkel nyerjék el a törzs bizalmát. Hablaty, a tinédzser sem menekülhet a feladat elől, ám amikor találkozik egy sebesült sárkánnyal, barátság szövődik köztük. Ezzel pedig a feje tetejére áll a kis "sárkányölő" világa.


A sárkányok általában félelmetes teremtményekként jelennek meg az ember fejében. A mesefilmből jobban megismerhetjük őket és hamar kiderül, hogy színes és szerethető lények.
Mint minden mese, ez is rendelkezik tanulsággal. A szokásos konklúzión (az esetlen kamaszból is lehet elismerésre méltó hős) túl a film arra is rámutat, hogy az előítéletek legtöbbször a tudatlanságból fakadnak.


A sztorin kívül mindenképpen meg kell említeni a látványt. A film pont annyira látványos, amennyire kell. 2D-ben néztem meg és semmi hiányérzetem nem volt amiatt, hogy nem 3D-ben láttam.
További pluszpont még a fekete sárkány ábrázolása, ami teljesen olyan, mint egy kutya és egy fekete macska keveréke (és szárnyakkal felszerelve, természetesen :) ), illetve a szinkron, mind a hangok, mind a szöveg tekintetében.

Értékelés: 9/10. Szórakoztató és aranyos mesefilm.

1 megjegyzés:

  1. A tavalyi év második legjobb animációs filmje a Toy Story 3 után. A folytatást várom.

    VálaszTörlés