Nikki Erlick: Az életfonál

"Az élet lehet értelmes a hosszától függetlenül."

Fülszöveg: Nyolc ​hétköznapi ember. Egy lehetetlen választás.
Egy reggel a világ összes lakója ugyanazt a sorsfordító meglepetést találja a lakóhelye előtt: egy kis fadobozt, benne egy fonállal, amely egy égető kérdésre adja meg a választ: arra, hogy a tulajdonosa pontosan hány évig fog élni.
Minden egyes földrészen, minden embert ugyanolyan doboz vár, éljen akár egy metropolisz felhőkarcolójában vagy egy sátorban a szavannán. De honnan származnak ezek a dobozok? Vajon igaz, amit ígérnek? Mindenki ugyanazzal a súlyos döntéssel néz szembe: akarja-e tudni, meddig fog élni? És ha igen, mihez kezd ezzel a tudással?
Nyolc ember döntései és sorsa fonódik össze egy új élet hajnalán: legjobb barátok, akiknek az álmai örökre összekötik őket; levelezőtársak, akik egymásban lelnek menedékre; egy szerelmespár, akik azt hitték, az övék a jövő; egy orvos, akinek saját magát kellene megmentenie; és egy politikus, akinek a doboza puskaporos hordóvá válik, és végül mindent megváltoztat. 

Abszolút nem terveztem elolvasni ezt a könyvet, de amikor nyáron elolvastam a fülszöveget, akkor a történet rögtön felkeltette a figyelmemet. Életfonál... a görög mitológiából ismerős lehet ez a fogalom, hiszen a Moirák (a római mitológiában pedig a Párkák) voltak azok, akik fonják, kimérik, majd elvágják az ember életfonalát. Azt nem tudom, hogy az írónő vajon innen merítette-e a regény alapötletét, a téma mindenesetre hasonló. 

Te mit tennél, ha egy nap egy kis dobozt találnál a házad/lakásod ajtaja előtt benne a hátralevő életed hosszát mutató fonállal? Kinyitnád a dobozt vagy nem? Hogyan reagálnál a fonál hosszára? Mit kezdenél az életeddel, ha rövid a fonalad? És a kérdések egyre csak sorakoznának a választásodtól függően... Ez tehát az alaphelyzet, a fonalakat rejtő dobozok rögtön a könyv első oldalán feltűnnek. Ezzel együtt pedig a szereplőket (Nina, Maura, Ben, Amie, Hank, Javier, Jack, Anthony) is megismerjük. 

Természetesen a világ is megváltozik a fonalak márciusi érkezésével, látjuk, hogyan reagálja le a társadalom és milyen intézkedéseket hoznak a világ politikusai. Nagyjából az történik egyébként, mint anno a Covid idején: akkor oltottakra és oltatlanokra osztódott az emberiség, Nikki Erlick regényében pedig hosszú és rövid fonalasokra. Egy picit el is indul a szerző a társadalmi aspektus boncolgatása felé és már-már egy disztópiát vázol fel, de nagyon mélyen nem megy bele ezekbe a témákba. Arra is kíváncsi lettem volna, honnan érkeznek a dobozok, de erre sajnos nem tér ki az írónő. Helyette nyolc szereplőre és szűkebb környezetére koncentrál és azt mutatja meg, hogy ezek az emberek hogyan élik a mindennapjaikat a fonalak felbukkanása után. 

A szereplők (egyet kivéve) nagyon szimpatikusak és a rövidfonalas támogató gyűlés is nagyon tetszett. A legjobban viszont a rövidfonalas szereplők utóélete fogott meg, egyszerűen zseniálisan fűzte össze az írónő, hogy ki hogyan hatott a másik ember életére és milyen nyomot tudott hagyni a világban. A legszebb szerintem a tüdőátültetett lány sztorija volt, egészen elképesztő módon kapcsolódik a nyolcas csapathoz. De Jack imakártyájának története sem hétköznapi. Imádtam ezeket az aprólékosan kidolgozott és a nagy egészbe pontosan beleillő részleteket!

Hihetetlenül emberi volt az egész történet, gyönyörűek voltak az apró utalások és szimbólumok, az írónő pedig csodálatos lezárást adott a kiemelt karaktereknek. Kifejezetten bátor és meglepő húzásai is voltak, ugyanis nem minden szereplő sorsa alakul úgy, ahogyan azt előzetesen elképzeltem. Némelyik szereplő sorsát konkrétan meg is könnyeztem. Azt hiszem, ez az a könyv, amiről nagyon hosszasan lehet beszélni, mert rengeteg olyan kérdést és témát felvet, amin érdemes elgondolkodni. 

"Bár a fonalunkat készen kapjuk, a kezdetet és a véget nem választhatjuk meg, de hogy a kettő között mi történik, sosem előre meghatározott, azt a történetet mi szőjük és alakítjuk."