Fülszöveg: Melyik az az étel, amiért bármit megtennél, csak hogy még egyszer megkóstolhasd?
Egy csendes kiotói mellékutcában van egy különleges étterem. A Koisi
és édesapja, Nagare által vezetett kifőzde csodálatosan extravagáns
ételekkel kényezteti a vendégeit. Ám nem ez a fő ok, amiért érdemes
hozzájuk betérni…
Az apa-lánya páros ugyanis másféle szolgáltatást is nyújt. Zseniális
nyomozói képességeik birtokában képesek újraalkotni egy-egy ételt a
vendégeik múltjából: olyan fogásokat, amelyek a kulcsot jelenthetik az
elfeledett emlékek felidézéséhez vagy a jövőbeli boldogság
megtalálásához. Legyen az marharagu vagy makrélás szusi – az idő
homályába vesző receptek étterme kapcsolatot teremt a múlttal, és utat
mutat egy szebb élethez.
Idén szerettem volna ázsiai szerzőktől is olvasni, így elsőként egy Japánban játszódó regényre esett a választásom. A Kamogava kifőzde ismertetője izgalmasnak tűnt és mivel érdekel a gasztronómia, kíváncsi voltam erre a könyvre. Hat rövid történetet olvashatunk, így akár egy délután is elég ahhoz, hogy megismerkedjünk a Kamogava kifőzde és Nyomozóiroda működésével.
Maga a téma tetszett, hiszen az ételekhez emlékek társulhatnak - Czecz Fruzsina többek között erről is ír a könyvében -, de csak az első történetben éreztem azt a "fűszert", amit ettől a regénytől vártam. A cserépedényben főtt udon elkészítése és az ízek felkutatása zseniális, a többi ételnél viszont nem tapasztaltam ezt az alaposságot. Pedig van itt alapanyag bőven - szó szerint is -, a többségükről egy európai csak nagy ritkán vagy sosem hall. A bőségtálaknál például szorgalmasan gugliztam, hogy el tudjam képzelni, hogyan is néznek ki ezek a japán fogások.
A borító csodaszép és a novellákból is a finomság és a visszafogottság árad. A szereplők mindegyike kedvelhető, szinte tapintható az a fajta tisztelet, ahogyan egymáshoz viszonyulnak. Jó volt hat étel erejéig elmerülni a japán kultúrában, de én kicsit többet vártam ettől a könyvtől. A gasztronómiai vonalat sokkal hangsúlyosabbnak éreztem, mint az érzelmi töltetet. Pedig a hat betérő vendég története is kellőképpen érdekes. A kifőzde lényegében megoldást vagy megnyugvást ad a múltbéli vagy jelenlegi problémáikra az ételeken keresztül, mintha csak egy pszichológiai regényt olvasnánk. Ennek tükrében kíváncsi lettem volna, hogyan alakul a szereplők sorsa a későbbiekben, de az áhított étel elfogyasztása után már nem találkozunk velük. Nem derül ki, hogy rendeződik-e az életük vagy csak ideiglenes megoldást kaptak a problémáikra. Így egy kicsit olyan érzésem volt, mintha a vendégek futószalagon érkeznének és csak addig fontosak, amíg Kamagaváék felkutatják és elkészítik az ételeket.
A konkrét nyomozómunkára is kíváncsi lettem volna. Hogyan dolgoznak Kamagaváék, milyen közöttük a munkamegosztás, mit csinál Koisi, amíg az apja úton van, stb. Nagyon tárgyilagos és száraz volt nekem az, ahogyan Nagare felsorolja, hogy egy-egy étel elkészítése kapcsán hová utazott és kiket kérdezett meg.
Felemás véleménnyel vagyok tehát a könyvről, mert kaptam is tőle valamit, meg nem is. Különleges olvasmány volt és meghozta a kedvemet a japán irodalomhoz, de a szerző következő könyvéhez már nem.
„Az ember már csak olyan, hogy egykettőre hozzászokik mindenhez. Hiába talál valamit kezdetben finomnak, idővel természetessé válik számára. Nem szabad elfelejteni a kezdeti lelkesedést.”
"Különös dolog a sors, ami összehoz másokkal, mert akivel találkozni kell, azzal találkozni is fogunk. Ugyanígy kétség sem fér hozzá, hogy akinek dolga van velünk a világban, az ide fog találni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése