Carlos Ruiz Zafón: Marina

Fülszöveg: 1980, Barcelona. Óscar Drai, egy óvárosi bentlakásos intézet lakója és szívesen barangol az iskola környékén omladozó régi paloták között. Egy alkalommal be is merészkedik az egyik elhagyatottnak látszó épületbe, ahol a látszat ellenére laknak: egy festőművész és kamasz lánya, az írói ambíciókat dédelgető bátor, szépséges Marina.
A két fiatal közt szerelmes barátság szövődik, és a lány egyszer elviszi Óscart a titokzatos árnyakkal teli régi temetőbe. Az egyik sírhoz rendszeresen kijár egy lefátyolozott személy, akiről nem lehet tudni, nő-e, férfi-e vagy inkább kísértet. Letesz egy szál virágot, aztán ellebeg... A síron nincs név, csak egy szétterjesztett szárnyú fekete pillangó vésete. Óscar és Marina a jelenést követve további fekete pillangók nyomára jut, és vérfagyasztó kalandokba keveredik. 

Zafón nevével már sokszor találkoztam és szerettem volna mielőbb megismerkedni a műveivel. A Marina a fülszöveg mellett a borítójával hívta fel magára a figyelmemet. Sötét, misztikus, titokzatos... pont illik a novemberhez. Zafón ráadásul már a bevezetőben bevallja, hogy ezt a regényét tartja a legnehezebben bekategorizálhatónak és a legszemélyesebbnek. Ez szintén növelte a kíváncsiságomat. 

Olvasás után azt kell mondanom, hogy ez a regény maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Már néhány oldal után beszippantott a történet, teljesen belemerültem az Óscarral történt eseményekbe és szinte együltő helyemben olvastam el az egész könyvet. Nem hosszú ez a regény - csupán 265 oldal -, mégis rengeteg réteget tudtam benne felfedezni. Tetszett az érzelmek finomsága, a Germán és Marina közötti szeretet, a visszaemlékezések, a fiatalok között kibontakozó szerelem és a rejtélyes szállal is elégedett voltam. A sztori abszolút filmre kívánkozik, Zafón nagyon jól lefesti a helyszíneket, a szereplőket és a tárgyakat. 

A temetői látogatóhoz kapcsolódó történetszál nagyon részletesen kidolgozott és néhány részletnél konkrétan libabőrös voltam olvasás közben. Az üvegház sötétben himbálózó tárgyai, a kísérteties lények és Mihail Kolvenik története egy thrillerben is megállná a helyét. Tényleg csak az eső kopogása és a villámlás hiányzott a tökéletes olvasmányélményhez. 

Rémtörténetként tehát nagyon jól tudott működni a regény, de alapvetően Óscar és Marina kapcsolata áll a középpontban. A Marina az ifjúsági regények sorába is beleillik, miközben a könyv gerincét képező kaland is izgalmas a maga nemében. Zafón tökéletesen egyensúlyoz a műfajok között, emiatt jóval terjedelmesebbnek és tartalmasabbnak éreztem a könyvet, mint amilyennek első látásra tűnt. A karakterek aprólékosan meg vannak rajzolva (a mellékszereplők is), így tényleg komplexnek éreztem ezt a művet. Tetszett az is, hogy Zafón minden történetszálat lezár, Eva és Mihail történeténél ugyanúgy nem volt hiányérzetem, mint Marina és Óscar történeténél. Folyamatos figyelmet igényelt a könyv, a legkisebb részlet is komoly jelentőséggel bírt, emellett a hangulat is nagyon jól átjött az oldalakon. Biztos, hogy fogok még olvasni Zafóntól, mert engem teljesen elvarázsolt ez az írásmód.