2013. november 7., csütörtök

The Borgias - 3. évad

Három évad. Ennyi adatott meg a reneszánsz Itália egyik leghíresebb családját bemutató sorozatnak. A nézettség ugyan sosem volt acélos, de azért reménykedtem benne, hogy méltó lezárást kap a sorozat. Szerencsére így sem panaszkodhatunk, mert minőségét tekintve ez az évad sem marad el az előző kettőtől.  


Míg a második évadban Lucrezia volt a középpontban, addig a harmadik évad központi szereplője Cesare lett. Húgához hasonlóan ő is nagy változásokon esett át a sorozat kezdete óta, már nem az apja parancsainak engedelmeskedő báb, akinek megismertük. A bíborosi palást letételével ugyanis a család fejévé lépett elő. A pápai hadsereg fölötti uralom megszerzése, a kiváló diplomáciai érzék, a franciák bizalmának és segítségének elnyerése, valamint a stratégiai manőverezések során Cesare fokozatosan azzá a személlyé válik, akiről Macchiavelli a Fejedelmet mintázta. 


Mellette Lucrezia jutott még jelentősebb szerephez. Az Alfonz herceggel kötött házassága és annak következményei az egész évadot végigkísérték. A kezdetben még szerelmi kapcsolat hamarosan taktikák és hatalmi játszmák eszköze lett, így persze Alfonz sorsa is megpecsételődött. Halála a Borgiákra jellemző módon történt, talán ezért is volt annyira hatásos a búcsújelenete. 


Lucrezia kapcsán többször is előkerült a mágia és a boszorkányság, amit ugyan a történet elbírt, én nem mindig örültem neki. Az első két évadban ugyanis igyekeztek megcáfolni a közhiedelemben élő képet, a harmadikban viszont már-már meseszerű fordulatokat hozott a méregkeverés. Ami a Cesaréval való kapcsolatát illeti, értem is meg nem is, hogy miért került rá sor. A testvérek közötti szerelmet sokszor túlzónak éreztem, másrészt viszont a készítők bolondok lettek volna nem kihasználni a két színész közötti kémiát. Ugyanis mindketten fantasztikusak voltak a közös jeleneteikben. 


Szépen épített a sorozat a korábbi évadokra, Cesare és a pápa összetűzéseinek például már az első évadban megágyaztak. Ezekből aztán kiderül, hogy bár a módszereik különböznek, ambíciójuk nagy mértékben egyezik. A hatalom megszerzése és birtoklása a kezdettől fogva a Borgiák elsődleges céljai között szerepelt, a jövő viszont most vetődött fel először. Cesare egy egységes itáliai birodalmat szeretne, Rodrigo pedig felveti, hogy a pápaság szálljon apáról fiúra, mint egy monarchiában. 


Forlí elfoglalásával elérhető közelségbe került ez a cél. A Sforzák régóta szúrták a Borgiák szemét, nem csoda, ha többször is kísérletet tettek a városállam megszerzésére. Az utolsó részben aztán ez sikerült is. Tulajdonképpen az egész évad ezt az ostromot készítette elő, a Sforzákkal való leszámolás volt a történet fő mozgatórugója. A csata kellőképpen monumentális lett, le a kalappal a készítők előtt a megvalósításért. Nem mindennap sütnek el több száz kilós ágyúkat és döntenek le masszív városfalakat. Catherina Sforza Rómába szállítása is olyan volt, mintha a történelemkönyvet vitték volna filmre. Forlí tigrise méltó elbánásban részesült. 


Gyakorlatilag a csúcson hagyták abba a sorozatot és bár az epizódok leforgatása után sújtott le a kaszás, a zárórész nem okozott csalódást. Minden történetszálat sajnos így sem tudott lezárni és bár Neil Jordan szerint nem maradt volna elég agyag a 4. évadra, a legizgalmasabb események nem lettek megfilmesítve. Kíváncsi lettem volna, hogyan hullik darabokra Cesare álma, hogyan szerzi meg Della Rovere a pápaságot Rodrigo után és hogyan kerülnek kapcsolatba a Borgiák a d'Este családdal.


Voltak hibái a harmadik évadnak és a sorozatnak is, de összességében örülök, hogy elkészült és hogy ilyen minőségben került képernyőre. A gyönyörű díszletek és ruhák, a színészek alakításai és az intrikák felejthetetlenné tették ezt a korszakot, úgyhogy párszor még biztosan újra fogom nézni a Borgiákat. 

Értékelés: 8/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése