2013. november 18., hétfő

Dracula - pilot

Az évad eleji újoncok után következzenek a később startoló sorozatok. Az NBC-s Dracula a várós projektek között szerepelt és ugyan a májusi upfrontos posztban az aggodalmamat fejeztem ki a szerelmi szállal kapcsolatban, a pilot ezt sikeresen eloszlatta. A sorozat alaptémáját ismertem, hiszen nem egy filmben feldolgozták már, ennek ellenére kíváncsi voltam, hogyan lesz ebből tévésorozat. Mi újat tud mutatni a vámpíros témán belül (kell-e egyáltalán), lesz-e benne valami plusz, amiért érdemes lesz hétről hétre nézni. 


Az 1880-as években járunk, amikor is valaki feléleszti Draculát. Ezután Angliába kerülünk, ahol Dracula amerikai iparmágnásnak adja ki magát, aki modern tudományos vívmányokkal (elsősorban az elektromossággal) akarja megreformálni a társadalmat. De nemcsak ez a célja, hanem a Sárkány Lovagrendjén is bosszút akar állni, amiért évszázadokkal korábban tönkretették őt. Ezért szép lassan elkezdi likvidálni a rend tagjait. Tervszerű vérengzésre van tehát kilátás, a pilotban pedig ízelítőt is kaptunk belőle. 


Természetesen a Minával való kapcsolatra is kitértek a készítők, de egyelőre még csak másodlagosnak tűnik ez a szál. Ez nem feltétlenül baj, hiszen bőven lesz még idő ennek a szerelemnek a kifejtésére. A rész végi  előzetes alapján bizakodó vagyok, még akkor is, ha egy szerelmi háromszöget lebegtettek be nekünk. A romantikus vonulattal tehát előreláthatólag nem lesz gond. 


A gyilkosságok kivitelezése a lehetőségekhez mérten tetszett, de az izgalmat hiányoltam belőlük. Kiszámíthatók voltak a fordulatok és a karakterek sorsát is borítékolni lehetett. E téren remélhetőleg javul majd a sorozat a későbbiekben. Az ötlet egyébként tetszik, egy jó történetvezetéssel szépen ki tudják majd tölteni az epizódokat. 


Kosztümös sorozat lévén korhűek a jelmezek és a díszletek, így nem volt nehéz a 19. század végébe képzelni magam. Rengeteg apróságra odafigyeltek, amit én mindig értékelni szoktam a filmeknél és a sorozatoknál. A színészek korrektnek tűnnek, nincsenek idegesítő vagy túl gyenge szereplők. Jonathan Rhys Meyers a sorozat húzószereplője, kellőképpen karizmatikus, titokzatos és érzelmileg túlfűtött. Jó választás volt Alexander Grayson/Dracula szerepére. Csupa jót írtam a nyitórészről, pedig nem estem hanyatt tőle. Voltak üresjáratok és hiányosságok ebben a 40 percben, de érdekel a folytatás. Ebből az alapanyagból még bármi kisülhet. 

Értékelés: 6.5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése